Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat a Magyar Honvédség

Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a Magyar Honvédség - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat a Magyar Honvédség

Németh Szilárd hozzátette: ebben az évben 616 milliárd forintból gazdálkodhat a honvédség, jövőre azonban 30 százalékkal több, 778 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Hozzátette: a jövő évi költségvetés két pilléren nyugszik, a járványügyi készültségen és a gazdaságvédelmi alapon. A vírus második szakaszának leküzdéséhez, a munkahelyek megőrzéséhez, munkahelyek teremtéséhez biztonságos környezetre, olyan rendre, nyugalomra, fegyelmezettségre van szükség, amit az első szakaszban mutattak a magyarok - mondta az államtitkár.
   
Mint mondta, az ország biztonságának fenntartásában nélkülözhetetlen és kiemelkedő szerepe volt a honvédség képességeinek, a katonák elhivatottságának és felkészültségének. Hozzátette: a 2021-es költségvetés biztosítja, hogy a honvédség el tudja látni a feladatait.
   
Németh Szilárd kiemelte: ha azt szeretnénk, hogy Magyarország továbbra is békés, biztonságos és nyugodt hely legyen, a lehető legkeményebben kell fellépni a migrációval szemben.
   
Rendkívüli módon megélénkült az embercsempészek tevékenysége, "a Soros-szervezetek is mindig ott sürögnek-forognak a migránsok körül", és azt halljuk Brüsszelből is, hogy a migránspártiak aktivitása megnőtt - foglalta össze, megjegyezve, hogy mindezek miatt Magyarország schengeni határaira komoly nyomás hárul. Németh Szilárd hozzátette: kedd este 170 migránst fogtak el a határon szolgálatot teljesítők.
   
Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!

Az államtitkár kiemelte: a határvédelemben továbbra is szükség van a katonákra, rendőrökre. Szólt arról is, hogy hétfőtől ismét üzemeltetni kell a humanitárius korridorokat, ezeket a katonák ellenőrzik, fenntartják a rendet és a biztonságos áthaladást.
   
A kórházparancsnokok továbbra is 13 megye 51 kórházában vannak jelen, biztosítják a készlet- és raktárgazdálkodást, az információáramlást és kiemelt szerepet játszanak az őrzés-védelmi feladatokban is. Jelezte: a biológiai mentesítőcsoport továbbra is készen áll arra, hogy elvégezze az ezer magyarországi idősotthon vírusmentesítését és fertőtlenítését, ha szükséges.
   
Emlékeztetett arra is, hogy július 1-jétől elkezdődött a speciális önkéntes tartalékosok kiképzése. Mint mondta, háromezer hely áll rendelkezésre, a július 1-jei bevonuláskor mintegy 500-an kezdték meg kiképzésüket. Németh Szilárd hangsúlyozta: a speciális önkéntes tartalékosi lehetőséggel a koronavírus-járvány miatt munkahelyüket elveszítő fiatalokon segítenek, de számítanak arra, hogy a legelhivatottabbak hivatásos vagy szerződéses katonaként folytatják az életpályájukat.
   
Németh Szilárd kiemelte: a honvédelem igazi nemzeti ügy, de nem lehet azt mondani, hogy teljes összefogás lenne ebben a kérdésben. Felidézte: az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának múlt heti ülésén, illetve a költségvetés elfogadásakor "a teljes hazai baloldal a hagyományait folytatva nemmel szavazott az ország a magyar emberek biztonságára, a honvédség fejlesztésére, a vírussal kapcsolatos feladatainak ellátására".
   
Az államtitkár hozzátette: a baloldal 2002 és 2010 között tudatosan építette le a Magyra Honvédséget, eladták a fegyvereket, nem becsülték meg a katonákat, rendvédelmi dolgozókat.
   
"Magyarország biztonsága érdekében óriási szükségünk van erős, ütőképes, modern, 21. századi technikai eszközökkel és képességekkel rendelkező, a régióban meghatározó szerepet játszó magyar honvédségre. Azonban a hazai baloldal ebben a létfontosságú nemzeti ügyben is bebizonyította, rájuk a magyar emberek nem számíthatnak" - szögezte le Németh Szilárd államtitkár.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: