Ki eszi meg ezt a sok-sok édességet?

A piackutató cég hétfői tájékoztatása szerint a boltok bevétele 10 százalékkal volt több tavaly november-decemberben, mint az előző év hasonló időszakában, mennyiség szempontjából 1 százalékkal adtak el több szezonális édességet az üzletek. A legnagyobb sláger a csokoládé Mikulás-figura volt, amire csaknem 1,7 milliárd forintot adtak ki a fogyasztók az utolsó két hónapban tavaly, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A második legnépszerűbb kategória a hagyományos ajándékcsomag, bár tavalyi, csaknem 320 millió forintos forgalma 11 százalékkal kisebb volt, mint az azt megelőző év november-decembere során. Az adventi kalendárium csaknem 200 milliós, a játékot is tartalmazó ajándékcsomag pedig több mint 100 millió forintos forgalmat ért el. A közlemény szerint kiemelkedő mértékben, 46 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi eladás édes karácsonyfadíszekből, kerekítve 100 millió forintra.
Az értéket tekintve a 400 négyzetméteres és nagyobb üzletekre 84 százalék jutott a szezonális édességek bevételéből tavaly, ami 2 százalékponttal több, mint egy évvel korábban. Érték szempontjából a 2500 négyzetmétert meghaladó üzletek érték el a legnagyobb piaci részesedést, tavalyi részarányuk 54 százalékos volt, ugyanakkora, mint az egy évvel korábbi szezonban. A szupermarketet és diszkontot magába foglaló 400-2500 négyzetméter közötti üzletek részaránya 28-ról 30 százalékra emelkedett.