Reszkess Jockey Ewing! Itt a palaolaj!

A palaolaj kitermelés világpiacra gyakorolt hatása forradalmasíthatja az energiapiacot a következő néhány évtizedben, mivel jelentős olajár-csökkenést és magasabb globális GDP-t hozhat magával. Várhatóan geo- és üzletpolitikai változtatásra is kényszeríti az olaj- és gázvállalatokat – állítják a PwC szakértői nemrég megjelent elemzésükben. A Shale oil – the next energy revolution című tanulmány olyan lehetséges forgatókönyvvel számol, mely figyelembe veszi a jövőben potenciálisan fellendülő palaolaj kitermelésnek az olaj világpiaci árára gyakorolt hatását. A szakértők azt is vizsgálják, hogy ezek a változások hogyan befolyásolnák a szélesebb gazdaságot, valamint az olaj- és gázipart a 2035-ig tartó periódusban.

Mi is az a palaolaj?

 

palaolaj (angolul shale oil vagy oil-shale oil) olyan nem-konvencionális nyersolaj-fajta, amelyet magas szervesanyag-tartalmú üledékes kőzetekből (olajpala) állítanak elő. A kibányászott olajpalából különféle módszerekkel (pl. pirolízissel vagy hidrogénezéssel) lehet az olajat kinyerni, a folyamat során az olajpalában található szerves anyagok szintetikus kőolajjá alakulnak át. A művelet eredményeként kinyert olajat fel lehet használni fűtőanyagként vagy a szennyeződések (kén, nitrogén) eltávolítása után olajfinomító alapanyagaként lehet hasznosítani. A finomítási folyamat során a palaolajból ugyanolyan olajszármazékokat lehet kinyerni, mint a kőolajból. (forrás: wikipédia)

 

palaolaj

 

John Hawksworth, a PwC vezető közgazdásza, a jelentés társszerzőjeként elmondta: “A megnövekedett palaolaj kínálat okozta alacsonyabb olajárak jelentősen befolyásolhatják a világgazdaság evolúcióját, mivel több előállított alapanyaghoz juthatunk hozzá ugyanakkora költségek mellett. Ezen hatások okán a palaolaj kitermelés világszintű elterjedése miatt a globális GDP összesen körülbelül 2,3-3,7 százalékos növekedést könyvelhet el 2035-re. Ez nagyjából akkora mértékű változás, mintha abban az évben egy Egyesült Királyság méretű gazdaság teljesítményét még hozzáadnánk az összes GDP-hez.

 

Mindezek mellett az olajár csökkentés pozitív gazdasági hatása országonként meglehetősen különböző képet mutathat. Az olyan nagy olajimportáló országok, mint például India és Japán akár 4-7 százalékos növekedést tapasztalhatnak 2035-re, míg az Egyesült Államok, Kína, Németország és az Egyesült Királyság teljesítménye 2-5 százalékkal javulhat.

 

Ezzel ellentétben a legfőbb olajexportálók, azaz Oroszország és a Közel-Kelet szignifikáns veszteséget realizálhatnak hosszú távon, hacsak nem képesek palaolaj termelésüket magasabb szintre emelni.

 

„A palaolaj innovatív lehetőség a megfizethető energiaárak, a forrás diverzifikáció, az energiafüggetlenség és energiabiztonság irányában, amely hosszú távon akár a globális gazdaság újraformálásához is vezethet. Fontos azonban ezeket az előnyöket a már meglévő környezetvédelmi célokkal összhangban kezelni, helyi és globális szinten egyaránt. ” – véli Osztovits Ádám, a PwC Magyarország Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.

 

A PwC Magyarország szakértője szerint a palaolaj térnyerése a vállalati értéklánc megváltozását is sejteti. Így a hosszú távú előrejelzéseken alapuló, folyamatos olajár-emelkedést jósló befektetési döntéseket minden gazdasági szinten érdemes és szükséges újragondolni.

 

A PwC elemzése szerint a palaolaj kitermelése magában hordozza a lehetőséget, hogy a jelenlegi amerikai bázisú felhasználáson túlnőve, 2035-re a világ teljes olajkészletének 12 százalékát alkossa. Mivel az olaj kereslete viszonylagosan rugalmatlan az árváltozásokra, a PwC elemző csapata arra a következtetésre jutott (az EIA kibocsátási előrejelzését figyelembe véve), hogy 2035-re az olaj árának körülbelül 40 százalékos csökkenése lenne szükséges a kereslet olyan mértékű növekedéséhez, hogy az a felduzzadt kínálattal egyensúlyba kerülhessen. Bár megfontolandó lehetőség, hogy az olajár csökkenése akár 25 százalékon is tartható lenne, ha az OPEC csökkentené a kibocsátását - ezzel részben ellensúlyozva a megnövekedett palaolaj kitermelést.

 

Az elemzés szerzői szerint a palaolaj-források elérhetőségének és hozzáférhetőségének lehetősége, valamint a megnövekedett kitermelés becsült hatása az olajárakra olyan szintű változást sejtet, amely az olajipar határain messze túlmutat.

 

Lehetőségek és kihívások a kormányzatok, az energiaszektor szereplői és ügyfeleik számára

 

A tanulmány számba veszi az energiaszektorban tevékenykedők így felmerülő lehetőségeit és nehézségeit

 

- A palaolaj-forrásokkal valószínűsíthetően rendelkező, jelenlegi olajimportáló országok vezetőinek szükséges megérteniük és látniuk a palaolaj-kitermelést támogató intézkedések gazdasági potenciálját, illetve az általuk megszerezhető hasznot – ráadásul szükséges mindezeket a megfelelő stratégiával egyensúlyba hozni a jelenlegi alternatív helyi és nemzeti környezetvédelmi célokkal (pl.: dekarbonizáció).

 

- Az olajexportra épülő gazdaságoknak hosszú távon igazodniuk kell az alacsonyabb jövedelemáramláshoz és/vagy saját, független forrásokat kell találniuk (pl.: palaolaj, gáz).

 

- A palaolaj (és palagáz) befolyásolhatja a geopolitikai erőviszonyokat azzal, hogy növelné az olyan országok energiafüggetlenségét, mint az Egyesült Államok és Kína, illetve csökkentené az OPEC befolyását.

 

- Az olajvállalatoknak egyrészt újra kell gondolniuk jelenlegi portfóliójukat és tervezett projektjeiket az alacsonyabb olajárak figyelembevétele mellett, másrészt üzleti modelljeiket hozzá kell igazítaniuk a palaolaj kitermeléshez szükséges kisebb léptékű, ám jobban standardizált termelési módszerhez.

 

- A jelenlegi helyzetben előrevetíthető olajáraknál alacsonyabb árszint hosszú távon szintén bevételt generálhatna az olajtól és a hozzá kapcsolódó termékektől függő vállalatoknak (pl.: petrolkemikáliák és műanyagok, légitársaságok, fuvarozási vállalatok, gépkocsi gyártók stb.)

 

A GDP-re vonatkozó, becsült hatások országonként és világviszonylatban összegezve az alábbi táblázatban láthatóak.

 

A 2035-re becsült GDP változások a palaolaj okozta 25-40 százalékos olajár-csökkenés hatására

 

 

Megjegyzés: A közel-keleti régióra vonatkozóan nincsenek becsült adataink a GDP változásával kapcsolatban, de a modell szerint az ide tartozó országok számlaegyenlegét figyelembe véve esetükben 4-7 százalékos csökkenéssel számolhatunk.

 

Forrás: PwC analysis using the National Institute Global Econometric Model (NiGEM)


Megvan, mikor lehet Magyarországon leghamarabb euró

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint.
2026. 09. 24. 13:00
Megosztás:

87,6 millió svájci frank érkezik Magyarországra

A Svájci Államszövetség 87,6 millió svájci frankkal (több mint 34 milliárd forinttal) járul hozzá 10 magyarországi intézkedés megvalósulásához 8 területen - közölte a Sándor-palota szerdán az MTI-vel, miután Baka András magyar köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő megbeszélést folytatott az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban.
2026. 09. 24. 12:30
Megosztás:

Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
2026. 09. 24. 12:00
Megosztás:

A Solana tokenje vitte a napot: a Raydium 15,74 százalékot ugrott, a Litecoin is felébredt

Öt kriptovaluta, öt eltérő történet. A Raydium látványos emelkedése mögött érthető piaci mechanizmus áll, a LayerZero esetében pedig friss intézményi bejelentés adhatott lendületet. A lista arra is emlékeztet: egy jó történet és egy igazolt árfolyamkiváltó ok nem mindig ugyanaz.
2026. 09. 24. 11:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A továbbra sem enyhülő geopolitikai kockázatok és Michael Barr szigorú hangvételű üzenete nyomán emelkedtek az amerikai hosszú hozamok; a 10 éves 14 bázisponttal 5,11%-ra, 2007 óta nem látott szintre, a 2 éves 15 bázisponttal 4,9%-ra, 2024 óta nem látott szintre emelkedett. Eközben Európában is hozamemelést hozott a szerdai kereskedés; a német 10 éves hozam 10 bázisponttal 3,55%-ig kúszott, a mediterrán országokban ettől is nagyobb léptékű, 10 bázispont feletti hozamemelkedéseket láthattunk.
2026. 09. 24. 11:00
Megosztás:

Pirosban zártak a Wall Street-i indexek; gyengélkedett a technológiai szektor

A Wall Streeten egymást érték a részvénypiacok számára kedvezőtlen hírek; a közel-keleti konfliktus lezárásának kilátástalansága mellett a technológiai szektor gyenge teljesítménye, az emelkedő kötvényhozamok és a Fed egyik döntéshozójának szigorú hangvételű üzenete is rontotta a hangulatot.
2026. 09. 24. 10:30
Megosztás:

Eséssel zárták a szerdai kereskedést a vezető európai indexek; emelkedett a BUX

Pirosba fordultak szerdán a vezető európai indexek a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos hírek nyomán. A páneurópai Stoxx600 a napközbeni emelkedés ellenére 0,4%-kal került lejjebb a zárásra. Szektor szinten az olaj árával együtt emelkedő energián kívül minden esett, a legnagyobb mínuszt a biztosítók szedték össze (-1,7%).
2026. 09. 24. 10:00
Megosztás:

Továbbra sem közelednek az álláspontok a közel-keleti konfliktusban szembenállók között

Újabb mérföldkőhöz érkeztek a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, amikor mindkét fél képviselője felszólalt az ENSZ Közgyűlésén.
2026. 09. 24. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggel

Gyengült a forint csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 24. 08:30
Megosztás:

Év végére elkészül a magyar oktatás stratégiája

Év végére készül el a magyar oktatás stratégiája - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 09. 24. 08:00
Megosztás:

Ötéves csúcsra gyorsult az amerikai gazdaság szeptemberben

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése 2021 júliusa óta a leggyorsabb ütemű volt szeptemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett előzetes értékei alapján.
2026. 09. 24. 07:00
Megosztás:

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről. Erről Magyar Péter írt szerda esti Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 24. 06:30
Megosztás:

Már tényleg mindene megvan? – Mit adjunk annak, akinek lehetetlen ajándékot venni?

Mit vegyünk annak, akinek tényleg mindene megvan? A kérdés sokaknak ismerős: parfümöt már kapott, ruhát nem merünk választani, lakásdekorból pedig valószínűleg több van neki, mint amennyit valaha fel tud használni. Ráadásul vannak, akik ha valamire vágynak, egyszerűen megveszik maguknak. Ilyenkor nem az a nehéz, hogy találjunk valamit, hanem az, hogy ne egy újabb felesleges dolgot adjunk.
2026. 09. 24. 06:00
Megosztás:

Prága megszigorította az orosz diplomaták beutazásának feltételeit Csehországba

Csehország megszigorította szerdától az orosz diplomaták beutazásának feltételeit. A Parlamentní listy című hírportál értesülését Adam Čörgő, a külügyminisztérium szóvivője a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva megerősítette.
2026. 09. 24. 05:00
Megosztás:

A kormány 2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a 4,2 milliárd eurós forrásból

2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a még befagyasztott, de feloldásra javasolt 4,2 milliárd eurós forrásból a kormány - jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szerdán.
2026. 09. 24. 04:00
Megosztás:

Banki pályára lépnek a stabilcoinok: a LayerZero és az Anchorage összeköti a blokkláncokat

Egy gyors blokkláncos utalás önmagában kevés ahhoz, hogy egy bank vagy egy globális fizetési szolgáltató stabilcoint építsen a működésébe. A LayerZero szerint a tömeges elterjedéshez ellenőrizhető tartalékok, egyértelmű jogi felelősség és szabályozott kibocsátás is kell. Az Anchorage Digitallal kötött megállapodása azt mutathatja meg, hogyan találkoznak ezek az elvárások a blokkláncok közötti átjárhatósággal.
2026. 09. 24. 03:00
Megosztás:

Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás: