Részvénypiaci kilátások: hosszabb távra már érdemes vásárolni

Világszerte gyenge növekedési kilátások, ruganyosabb amerikai talpra állás és a vártnál talán enyhébb európai visszaesés befolyásolja majd 2012-ben az értékpapír-piaci folyamatokat, szélsőséges szcenárióra és az eurózóna szétesésére azonban nem számít a KBC Equitas. A tőzsdézőknek jó hír, hogy a tengerentúli és a magyar tőzsdéken is találni jó vételi lehetőséget, ám azt nem lehet kimondani, hogy a részvények generálisan olcsók lennének, jegyzi meg az értékpapír-cég elemzése.

Az amerikai gazdaság az európainál rugalmasabbnak és alkalmazkodóbbnak látszik, igaz, a válság utáni talpra állást jelentős költségvetési támogatás is segíti, ami viszont nem tartható fenn túl sokáig.  Márpedig ha csökken a fiskális ösztönzés, az egyre gyengébben bővülő fogyasztás révén a vállalati profitok is eshetnek. „Nem állítható, hogy a tengerentúli részvények nagyon olcsók lennének, értékeltségük inkább közepesnek mondható” – emelte ki Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője. Szerinte azok, akik a tőzsdei cégek alacsony értékeltségről beszélnek, nem veszik figyelembe, hogy a cégekhez kapcsolt profitvárakozások túlzóak.

 

Az elemzői várakozásokba ugyanis még nem épült be több, az eredményt várhatóan csökkentő tényező. „Figyelmeztető jel, hogy alig indult meg az USA-ban a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon, máris sorozatban jöttek ki a jövőbeli lassulást előre vetítő, befektetőknek szóló figyelmeztetések” – mondta Somi András. Hiába tűnnek kedvezőnek a gyorsjelentések, láthatóan nagyobb az aránya azoknak a vállalatoknak, amelyek kénytelenek csökkenteni jövőbeli prognózisaikon.

 

Amennyiben módosulnak az elemzői várakozások, a részvények árazása sem tűnik majd olyan vonzónak. Markáns áresést nem vár a KBC Equitas, 2012 első felében inkább az árak oldalazó mozgására számít, hol növekvő, hol csökkenő iránnyal, amíg helyükre nem kerülnek a várakozások. „Ilyen körülmények között nem ajánlatos a teljes piacra – azaz tőzsdeindexekre – fogadni, inkább egyedi céges sztorikat kell keresni” – figyelmeztet az elemző, példaként a McDonalds papírját felhozva, amelynek részvényei tavaly július óta közel 25 százalékkal drágultak, jelentős részben az ázsiai terjeszkedésnek és az olcsó étkezési lehetőségek iránti növekvő keresletnek hála, amely az előttünk álló időszakban is fennmaradhat.

 

 

Ámbár a közvetlen külföldi tőzsdei kereskedés lehetősége és a vonzó külföldi papírok hatására a tőzsdézők egyre nagyobb tábora kereskedik a tengerentúli és a nagy forgalmú európai értékpapír-piacokon, a Budapesti Értéktőzsde továbbra is sokak számára a legfontosabb vadászterület. A magyar részvényekkel kapcsolatban óvatos optimista a KBC Equitas. Megállapításuk szerint a részvényekbe – csakúgy, mint a forint árfolyamába és az állampapírok hozamába - sokféle negatív várakozás árazódott be, köztük olyanok is, amelyek nem biztos, hogy beigazolódnak. Az OTP-részvény például, amely nemcsak Magyarországon, de az egész közép-kelet-európai régióban lényegében a legnagyobb forgalmat generáló papír, akár magyar makro-részvénynek is tekinthető olyan mértékben rezonál az ország megítélésének változására. Az elmúlt két hétben ennek volt köszönhető a hirtelen megugrás a BÉT-en is, és a forint piaca is az erősen negatív hangulatból való fellélegzést tükrözte.

 

Az EU-val és az IMF-fel folytatott tárgyalások alatt ugyan a bizonytalanság fennmaradhat - amit tovább tetéznek az esetleges európai turbulenciák - , a jelenlegi árak mellett a KBC Equitas szerint már érdemes beszállási pontokat keresni. Akár a blue chipek, mint az OTP vagy a MOL vagy a kisebb, de vonzó kilátásokkal kecsegtető papírok, mint az Állami Nyomda vagy a PannErgy között egyaránt találhatnak célpontot, akik hosszabb távra fektetnének be tartós befektetési számlán vagy nyugdíj-előtakarékossági számlán. „Ha valaki több évig tartaná az OTP-részvényt, érdemes megfontolnia a vételt, annak ugyanis, aki a részvényben rejlő hosszabb távú lehetőségekkel kalkulál, kevésbé fáj, ha a papír árfolyama időlegesen még esik 100-200 forinttal, de ugyanez igaz a Mol vagy a Richter részvényeire is.” – mondta a KBC Equitas vezető elemzője.

 

Puff neki! 69 évesen mehetnek nyugdíjba ténylegesen a magyar középkorúak

A középkorúak átlagos megtakarítása 1,8 millió forintra csökkent a K&H biztos jövő kutatás 2025 második negyedévi eredménye szerint. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni, de úgy vélik, ténylegesen csak 69 évesen tehetik meg.
2025. 10. 01. 02:00
Megosztás:

Fogyás csíkok nélkül: Hogyan érjük el a feszes és sima bőrt?

A fogyás sokak számára nemcsak az alakjavításról szól, hanem az egészséges életmódról, a jobb közérzetről és az önbizalom növeléséről is. Azonban a gyors súlyvesztés gyakran együtt jár a bőr megereszkedésével, valamint a nem kívánt striákkal, azaz a csíkokkal, amelyek sok nő és férfi számára komoly esztétikai problémát jelentenek.
2025. 10. 01. 01:30
Megosztás:

Elmarad a Black Friday 2025-ben?

Elmaradhat idén az év végi vásárlási láz? Erre utal az alábbi felmérés, melynek részleteit cikkünkben ismertetjük. A felmérés eredményei akár a 2025-ös Black Friday -ra és a karácsonyi vásárlásokra is komoly hatással lehet.
2025. 10. 01. 01:00
Megosztás:

Ezek a mém érmék most a kripto befektetők kedvencei

A kriptovaluta piacra jellemzőek a hirtelen visszaesések, azonban a tapasztalt befektetők pontosan az ilyen időszakokban készítik el portfólióikat a következő bikafutamra. A legsikeresebb kereskedők azonban nem vásárolnak olyan kriptókat és mém érméket, amelyek már átestek a legnagyobb ralijukon. Ehelyett inkább olyan kezdeti stádiumú projektek tokeneit célozzák meg, amelyek komoly népszerűségnek örvendenek a kripto közösségen belül, és jó esélyük van több ezer százalékot emelkedni a kriptovaluta piac fellendülése alatt.
2025. 10. 01. 00:01
Megosztás:

E-cigaretta, kávé, energiaital - mit “szólnak” a fogaink?

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás világít rá arra, hogy a mindennapi szokások – például a kávéfogyasztás, energiaitalok és az e-cigarettázás – jelentős hatással vannak a szájüreg egészségére: elszíneződés, zománcerózió, érzékenység, fogszuvasodás és parodontális problémák is gyakoribbak lehetnek. A Clinident körképe ezekből a kutatásokból válogatva mutatja be, milyen tényezők játszanak szerepet a szájüregi problémák kialakulásában, és miért érdemes a megelőzésre nagy hangsúlyt fektetni.
2025. 09. 30. 23:30
Megosztás:

Egy év alatt több mint 2000 új szálloda - robbanásszerű márkabővülés a globális hotelpiacon

A Moore Hotels Quarterly adatai szerint egyetlen év alatt a nemzetközi márkás hotelek portfóliója több mint kétezer új szállodával nőtt, miközben Európa turizmusa teljesen visszaépült és tovább erősödik.
2025. 09. 30. 23:00
Megosztás:

Az ingatlan- és a pénzügyi szakértők szerepét is felértékelte az otthon start

A Duna House a szeptemberi adatai alapján közel 25%-kal több új ingatlanértékesítési megbízást kapott a nyári hónapok átlagához képest, miközben a cégcsoport pénzügyi közvetítő márkájánál, a Credipass-nál duplájára nőtt a jelzáloghitelek iránti kereslet az idei csúcshónaphoz képest. Ez egyszerre jelzi az eladói és a vevői oldal élénkülését, és azt is, hogy az Otthon Start Program (OSP) miatt a szakértők szerepe jócskán felértékelődött a lakáspiacon. A kereslet még a legmerészebb szakértői várakozásokat is felülmúlja.
2025. 09. 30. 22:30
Megosztás:

Ez a legnagyobb egészségügyi kockázat a munkahelyen

A mozgásszervi megbetegedések, mint a derék- és hátfájás jelentik a legnagyobb munkahelyi egészségügyi kockázatokat Európában – derül ki a 30 európai országban, köztük Magyarországon végzett uniós kutatásból. Az elhúzódó ülőmunka és az ismétlődő karmozdulatok okozzák a leggyakoribb problémát a megkérdezett 41 ezer vállalkozás visszajelzései alapján. Idehaza sokszor az utolsó pillanatban fordulnak szakemberhez panaszaikkal a betegek a Dr. Czigléczki Központ tapasztalatai szerint, pedig a legtöbb esetben akár műtét nélkül is megszüntethetők a tünetek.
2025. 09. 30. 22:00
Megosztás:

„Mentőöv” az első otthonig – konténer raktár bérlés, ha gyors tárolásra van szüksége

Az Otthon Start Program célja világos: saját lakás. Az odavezető út azonban gyakran tartogat csúszásokat – és ilyenkor dől el, mennyire lesz stresszmentes a költözés.
2025. 09. 30. 21:30
Megosztás:

Bővülhet az idén a biztosítási szektor

Ötödével bővülhet az idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-vel.
2025. 09. 30. 21:00
Megosztás:

Tovább szárnyal az ezüst árfolyama

Az ezüst árfolyama ma jelentős nyereséget ért el, közel 2,3%-kal emelkedett, amelyet a nemesfémek iránti általános piaci optimizmus táplál. A befektetők világszerte a biztonságos menedékeket keresik a fokozódó gazdasági bizonytalanság közepette, és az ezüst – hasonlóan az aranyhoz – ismét a figyelem középpontjába került. Azt, hogy milyen hatások állhatnak a tendencia hátterében, Szitás Lóránt, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértője járta körbe.
2025. 09. 30. 20:30
Megosztás:

A civilek az új hulladékégetők azonnali, uniós szintű moratóriumát követelik!

A mai napon 156 civil szervezet, köztük a Humusz Szövetség, intézett közös levelet Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz, az EU biztosaihoz és a tagállamok minisztereihez, amelyben az Európai Unió (EU) egész területén az új hulladékégető létesítmények jóváhagyásának és építésének azonnali moratóriumát követelik.
2025. 09. 30. 20:00
Megosztás:

A magyarok gyorsabban gazdagodnak, mint a világátlag

Tavaly a magyarországi lakosság vagyonosodásának üteme meghaladta a világátlagot, Magyarország a vizsgált államok közül a 28. helyre került a lakosság nettó pénzügyi vagyona alapján - közölte a felmérést készítő Allianz az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 19:30
Megosztás:

Több mint 30 éves tapasztalattal a biztosítási piacon – Eurorisk születésnap

Szeptember 30-án ünnepli fennállásának 32. évfordulóját a hazai biztosítási piac egyik meghatározó szereplője, az Eurorisk. Az elmúlt három évtizedben jelentősen átalakult a gazdasági környezet, a szabályozás, a technológia és az ügyféligények is, a vállalat elkötelezettsége azonban változatlan maradt: célja, hogy a biztosítások sokszor nehezen átlátható világában is a lehető legjobb megoldásokat kínálja ügyfeleinek.
2025. 09. 30. 19:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon és szeptember hónapot is nyereséggel fejezi be.
2025. 09. 30. 18:30
Megosztás:

Októbertől egyesülnek a 4iG Csoport távközlési vállalatai

Hamarosan zárul a 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be, így az idén januárban bevezetett egységes One ernyőmárka mellett, október 1-jétől cégjogilag is egyesülnek az említett vállalatok - közölte a 4iG az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 18:00
Megosztás:

Hamarosan kiderül, mely hazai éttermeket ragyoghatják be Michelin-csillagok

Nem kell már sokat várni a gasztroturistáknak és az ínyenceknek, a legújabb Michelin-díjakat idén is ünnepélyes gálaeseményen hirdetik ki október 9-én. A világhírű étteremkalauz által legkiválóbbnak ítélt kulináris műhelyek séfjei karrierjük megkoronázását élhetik meg a nagyszabású díjátadón, melyen a legfényesebb elismerést jelentő csillagok mellett további díjakat is átadnak az arra érdemesnek tartott vendéglátóhelyeknek. A MICHELIN Guide Magyarország idei kiadása pedig decemberben jelenik meg.
2025. 09. 30. 17:45
Megosztás:

23%-os árbevétel-növekedés az Amixa Holdingnál

Az Amixa Holding kiemelkedő első félévet zárt, közel 23%-os árbevétel-növekedéssel, pozitív eredménnyel és sikeresen lezárt akvizícióval. Az Amixa Holding Nyrt. közzétette a 2025. június 30-án zárult első félévre vonatkozó, nem auditált, IFRS szerinti konszolidált eredményeit. A csoport árbevétele 23%-kal, 7,8 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA elérte a 418 millió forintot, míg az adózott eredmény 127,7 millió forintos többletet mutatott. A növekedést az élelmiszer-nagykereskedelmi üzletág dinamikus bővülése és a Hunorganic Kft. akvizíciója is erősítette.
2025. 09. 30. 17:00
Megosztás:

Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál

A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium – munkavédelemért és fogyasztóvédelemért felelős minisztériumként – a jövőben is mindent megtesz a munkavállalók védelme és a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében, ezért határozottan fellép azok megsértése esetén.
2025. 09. 30. 16:00
Megosztás:

Új otthont fél órán belül – ennyit hajlandók utazni a magyarok

Az ingatlan.com új funkcióval segít a vevőket és a bérlőket abban, hogy áttekintsék a következő otthonuk mennyire van közel életük legfontosabb helyszíneihez. Az összegyűlt adatok alapján eddig nem ismert összefüggésekre is fény derült a lakáspiac működésével kapcsolatban. Az ingatlant kereső magyarok a kiszemelt ingatlantól általában 30–40 percnyi utat vállalnak munkahelyükig, vagy a gyermekük iskolájáig. Az egyetemisták jellemzően 18 percnyi sétatávolságra vagy 18 percnyi tömegközlekedésre keresnek albérletet. A szülők számára az iskola és óvoda közelsége kiemelten fontos: Budapesten autóval 14 perces úttal számolnak a lakásvásárlást tervezők, de tömegközlekedéssel vagy gyalog sem terveznek 30 percnél több utazást.
2025. 09. 30. 15:30
Megosztás: