Rohamra számítanak a megújuló energiaforrásokért

2021. január 1. után már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű”. Peredi József, a Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője szerint az új szabályok miatt sokan az elektromos fűtés felé fordulnak, pedig a hőszivattyús megoldás üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb. Hozzátette, egy belengetett uniós pályázat keretében 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére, ami megfelel a leendő feltételeknek, ráadásul azzal szinte nullára csökkenthető az áram- és a fűtésszámla.

Rohamra számítanak a megújuló energiaforrásokért

Egy kormányrendelet értelmében jövőre minden új építésű ingatlan energiaigényének legalább 25 százalékát megújuló forrásból kell biztosítani, vagyis csak akkor kaphat használatbavételi engedélyt, ha legalább BB energetikai osztályú besorolást szerez.

Peredi József, a Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy várhatóan a legtöbb beruházó az elektromos fűtés mellett teszi majd le a voksát, mert ennek a bekerülési költsége arányosan a legalacsonyabb. Hozzátette ugyanakkor, hogy a másik oldalon a levegő-víz hőszivattyúval vagy a klímával történő fűtés hatékonysága háromszor, négyszer akkora is lehet. „Lényegesen drágább egy hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése, de mivel tervezéskor hosszú távban kell gondolkoznunk, jobban megéri ez a beruházás, mert az üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb. Ráadásul, ha jól ki van alakítva, a hőszivattyú a legkomfortosabb megoldás, hiszen egyszerre oldjuk meg lakásunk fűtését, hűtését és a meleg víz készítését is. Ez a jövő, már Nyugat-Európában is ezt favorizálják” – magyarázta.

A szakember ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy jövőre a hővisszanyerő szellőztető berendezések népszerűsége is megnőhet a szabályozás miatt. Mint fogalmazott, ennek a bekerülési költsége nem kevés, viszont a komfortfokozatot nagyon megemeli, és komoly hőt lehet vele visszanyerni, ami jó hatással van az egész lakásra. Peredi József szerint rossz beidegződés, hogy mindenki gázkazánban gondolkozik, mert bár ezek nagyon kényelmesek, és automatikusan működnek, már nem üzemelnek 25 évig, és a beüzemelési költségük is rendkívüli mértékben megugrott. Ma a gázkazáncsere mindennel együtt egymillió forint feletti összeget jelent, és ettől már nem áll messze a hőszivattyú ára sem, ami jóval energiatakarékosabb választás.

A napelemek támogatása lehet a jackpot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy szakkiállításon azt jelezte, hogy jön egy olyan uniós pályázat, amelynek keretében 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére. A Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője úgy látja, hogy ha ez a támogatási rendszer a gyakorlatban megvalósul, az elképesztő növekedést eredményezhet a piacon.

„A napelem-telepítésben olyan szinten lementek az árak, hogy nagyon megéri elgondolkodni rajta. Ha ehhez kapnának az emberek még 35-40 százalékos támogatást, azzal már megütné a jackpotot a lakosság. Amikor egy ház energiaellátását száz százalékban napelemek fedezik, akkor az áram- és a fűtésköltség szinte nullára csökken” – magyarázta.

A szakember elmondta: a folyamat általában úgy zajlik, hogy előbb felmérik a fogyasztást, és ennek alapján állítják be a napelem-telepítést úgy, hogy nullára jöjjön ki a rezsi. Megjegyezte, hogy általában túlméretezik a beruházását valamennyivel, mert a tapasztalatok szerint az emberek kevesebb pénzért már több elektromos fogyasztót használnak. A napelem-telepítés költségei egy 30-40 százalékos támogatás esetén alig pár éven belül meg is térülhetnének, éppen ezért Peredi József azzal számol, hogy hamarosan robbanásszerűen kezdenek majd el érdeklődni az innováció iránt az ügyfeleik.


Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás: