Romániában jön az ingázók helyzetét könnyítő törvény

Klaus Iohannis román elnök pénteken kihirdette azt a jogszabályt, amely megkönnyíti a határátlépést a koronavírus-járvány idején az ingázóknak, akik különleges bánásmódban részesülnek.

Romániában jön az ingázók helyzetét könnyítő törvény

A román képviselőház szeptember elején fogadta el a jogszabályt, július végén a szenátus is megszavazta, így már csak az elnöktől függött, hogy hatályba léphet vagy sem.    

A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ)  képviselő Szabó Ödön parlamenti képviselő által beterjesztett törvény egyebek mellett azt szabályozza, hogy a naponta határátlépésre kényszerülő ingázók családtagjaikkal együtt - így az ingázó iskolások is - egy igazolványt igényelhetnek a román hatóságoktól. Ennek birtokában az érintettek könnyebb feltételek mellett léphetik át a határt, a román határrendőrség külön közlekedési sávot biztosít nekik. A belügyminisztériumnak a jogszabály hatályba lépésétől számított harminc napon belül kell kidolgoznia a törvény alkalmazási szabályait.    

Szabó Ödön korábban elmondta: a határ mentén dolgozók régi álma vált valóra ezzel az intézkedéssel, hiszen naponta vagy hetente akár több órát is el kellett tölteniük a határátkelőknél. Kifejtette, hogy ez a probléma főleg a koronavírus-járvány idején jelentkezett, amikor korlátozták a román-magyar határon az átlépést.

Hozzászólások

Így zárták a napot a részvénypiacok!

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 10. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Világszerte, de főleg Európában gyorsul a járvány terjedése

Világszerte, de főleg Európában gyorsul a járvány terjedése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
2020. 10. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva nem avatkozik be az amerikai elnökválasztásba

Abszolút minden alapot nélkülöznek azok a vádak, amelyek szerint Oroszország beavatkozik az amerikai elnökválasztás folyamatába - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
2020. 10. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rómában is érvénybe lépett a kijárási tilalom

Lombardia tartományban csütörtök estétől, Campania és Lazio tartományban péntektől lép életbe a koronavírus-járvány miatti éjszakai kijárási tilalom, amely húszmillió olaszt érint, mások mellett Milánó, Róma és Nápoly városát november közepéig.
2020. 10. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezdenek eladósodni az uniós országok

Megugrott az államháztartási hiány és az államadósság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya is a második negyedévben az Európai Unióban és az euróövezetben a koronavírus-járvány következményeként.
2020. 10. 22. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajnában hamarosan kialakulhat az orvoshiány

Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, csütörtökre meghaladta az újonnan regisztrált fertőzöttek száma a hétezret, az elhunytaké pedig a hatezret, miközben az egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy az országban hamarosan nem lesz elég egészségügyi alkalmazott a betegek ellátására.
2020. 10. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább gyorsult a járvány terjedése Csehországban

Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, a fertőzöttek számát tekintve újabb napi rekord dőlt meg. Csütörtöktől újabb óvintézkedések léptek életbe.
2020. 10. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem drágítja érdemben az építkezést a közel nulla energiaigény bevezetése

2021-től minden új építésű ingatlan energiaigényét – így a lakóházakét is – legalább 25% mértékben megújuló energiaforrásból kell biztosítani. A szabályozás azokra az épülő ingatlanokra is kiterjed, amelyek nem szereznek használatbavételi engedélyt 2020. december 31-ig. A 25%-os előírást az épülő lakóházak több módon is teljesíthetik, de csak a hőszivattyú technológia képes egyszerre biztosítani a megújuló részarányt, és egyben fűteni, használati meleg vizet előállítani és hűteni is. A Daikin ezért 2021-ben a hőszivattyúk iránti kereslet legalább 50%-os növekedésére számít.
2020. 10. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érezhetően romlott a német fogyasztók hangulata

Az erősödő koronavírus-járvány hatására érezhetően romlott a fogyasztók hangulata októberben Németországban a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet csütörtökön ismertetett felmérésének tanúsága szerint.
2020. 10. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak a tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön.
2020. 10. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rontja a járvány a hangulatot a tőzsdéken

Mérsékelt csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön, a hangulatot a koronavírus-járvány gyors ütemű terjedése és az újabb amerikai gazdaságösztönző program elfogadását övező bizonytalanságok is rontják.
2020. 10. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország elérte az egymillió regisztrált fertőzöttet

Spanyolországban átlépte az egymilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette szerdán a spanyol egészségügyi minisztérium.
2020. 10. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Folytatódnak a tárgyalások az EU-val

A héten folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről - közölte szerda este Boris Johnson brit miniszterelnök londoni hivatala.
2020. 10. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hat évtizede nem volt ilyen súlyos a brit államadósság-ráta

A legfrissebb adatok szerint hat évtizede nem mért szintre emelkedett a brit államadósság-ráta, elsősorban a koronavírus-járvány súlyos reálgazdasági és költségvetési hatásai, és az ezek nyomán meredeken megnövekedett államháztartási hiteligény miatt.
2020. 10. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1250 eurós pluszkiadást okoz a légszennyezés minden egyes európai számára

A légszennyezés miatt bekövetkezett betegségek kezelésével és az elhalálozással járó kiadások az európaiak számára évente átlagosan 1250 euróba (mintegy 450 ezer forint) kerülnek fejenként, a budapestiek számára a légszennyezettség miatti kiadás évente mintegy 677 ezer forint - derült ki a brüsszeli központú Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) szerdán közzétett jelentéséből.
2020. 10. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Klaus Iohannis román államfő a járvány ellenére megtartaná a voksolást

Klaus Iohannis román államfő szerint a koronavírus-járvány ellenére a december 6-ára kitűzött parlamenti választásokat meg kell tartani, mert a parlament jelenlegi, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által uralt többsége kártékony, és már rég nem tükrözi a választók akaratát.
2020. 10. 22. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország 2021 áprilisig tervez korlátozásokat

A francia kormány 2021. április 1-ig tervezi korlátozásokat (kijárási tilalom, intézmények bezárása, gyülekezési korlátok) a koronavírus-járvány megfékezésére a szerdai kormányülésen megvitatott törvénytervezet szerint.
2020. 10. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkapta a koronavírust a német egészségügyi miniszter

Megfertőződött az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) a kórokozó világjárványa elleni védekezés egyik fő németországi irányítója, Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter - jelentették be szerdán Berlinben.
2020. 10. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország nem készül karantén bevezetésére

Oroszország nem tervezi karantén bevezetését, az egészségügyi rendszer képes ellenállni a Covid-19-járvány nyomásának - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában, miközben az új koronavírus járványban elhunytak száma megdöntötte az abszolút rekordot.
2020. 10. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint egy százalékos gyengüléssel zártak a tőzsdék

Több mint egy százalék mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 10. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások: