Euróövezet - emelkedett az infláció romlott a gazdasági hangulat
Az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalék alatti inflációt tart megfelelőnek, a célsáv felső határát messze meghaladó mértékű drágulás pedig további kamatemelésre sarkallhatja az árstabilitás felett őrködő intézményt. Az EKB éppen az infláció növekedése miatt emelte irányadó kamatát 1,25 százalékra április 17-én.
Előzőleg az irányadó kamat majdnem három évig folyamatosan a történelmi mélypontot jelentő 1 százalékon volt. Az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken csak az első becslését közölte, részletes adatokkal és az infláció növekedésének hátteréről szóló elemzéssel május közepén szolgál majd. Az eddigi tapasztalatok szerint az inflációt elsősorban az energiaárak emelkedése hajtotta fel.
Áprilisban romlott az üzleti és a fogyasztói hangulat-index az euróövezetben, az átfogó gazdasági hangulat mutatója pedig a márciusi 107,3 pontról a vártnál nagyobb mértékben 106,2 pontra csökkent. Elemzők 107 pontot vártak.
Februárban a mutató 107,9 ponton állt. Az EU Bizottság által készíttetett felmérés szerint az euróövezetben áprilisban 1,28 pontra csökkent az üzleti hangulat- index a márciusi 1,43 pontról. Az euróövezeti fogyasztói hangulat-index a márciusi mínusz 10,6 pontról mínusz 11,6 pontra csökkent.