Rontja Németország tekintélyét a Pegida mozgalom

Rontja Németország nemzetközi tekintélyét az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom - mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.

Rontja Németország tekintélyét a Pegida mozgalom

Frank-Walter Steinmeier a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy Németországban "alábecsülik, milyen károkat okoznak a Pegida idegenellenes és rasszista lózungjai és plakátjai". Az ilyen megnyilvánulásokkal kapcsolatban "a világ nagyon figyel Németországra, ha akarjuk, ha nem" - mondta a német diplomácia vezetője, megjegyezve, hogy külföldi útjain "állandóan rákérdeznek" a drezdai központú mozgalom ügyére.

 

Az ország tekintélyének, hitelességének védelmében igen fontos "világosan, egyértelműen kimondani, hogy a Pegida nem Németország nevében beszél" - tette hozzá. Steinmeier kiemelte, hogy "idegesíti" a Pegida attitűdje, viszonyulása Németországhoz, amely azon az állításon alapul, hogy nem szabad mindent kimondani, a hétköznapi ember panaszait pedig nem hallgatja meg senki. "Ez egyszerűen nem igaz, és csak ürügy arra, hogy félelmet keltsenek az eszement követeléseikkel", és "uszítsanak a külföldiek és a muzulmánok ellen" - mondta Frank-Walter Steinmeier.

 

Arra a kérdésre, hogy a politikai rendszer szereplőinek minként kellene kezelniük a Pegidát, azt mondta, hogy a társadalomban elbizonytalanodás, aggodalom tapasztalható, és a politikusoknak beszélniük kell a csalódott, magukat hátrányos helyzetbe szorítva érző emberekkel. Az "önjelölt népképviselőkkel" viszont nem kell szóba állni - tette hozzá a szociáldemokrata politikus, aki szerint a Pegida szervezői azért igyekeznek a politikai menedékjog ügyét a középpontba állítani, mert "a menekültüggyel egyszerűbb mozgósítani az elbizonytalanodott embereket, mint az olyan bonyolult témákkal, mint az infrastrukturális elmaradottság vagy a társadalom elöregedése".

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A parlamenti pártok körében általános vélekedés, hogy nem szabad kapcsolatba lépni a Pegida szervezőivel és irányítóival, de komolyan kell venni mindazok aggodalmait és félelmeit, akik a mozgalom felvonulásain menetelnek. Ugyanakkor vannak, akik szerint velük sem érdemes beszélni. "Mindenki felelős a tetteiért, és azért is, hogy kinek a zászlaját követi, ezért én nem szeretnék párbeszédet kezdeni olyan emberekkel, akik hangulatot keltenek a bevándorlók, a külföldiek és a másként gondolkodók ellen" - utalt a Pegida-tüntetések résztvevőire egy hét végi interjúban Yasmin Fahimi, a szociáldemokraták (SPD) főtitkára.

 

A párt elnöke, Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter viszont szombaton Drezdában részt vett egy fórumon, amelyet a Pegida híveinek rendezett az állampolgári ismeretek terjesztésével foglalkozó német állami intézmény, a Politikai Képzés Szövetségi Központjának (bpb) szászországi szervezete (SLpB) a mozgalom és a politika közötti párbeszéd előmozdítása céljából. Gabriel jelezte, hogy magánemberként vett részt a beszélgetésen, de az SPD-ben így is többen bírálták. A Pegida tavaly október óta szervez felvonulásokat a drezdai belvárosban hétfő esténként a rendszerváltás idején tartott hétfői demonstrációk mintájára. A tüntetéseken hétről hétre többen mentek el, legutóbb 25 ezren voltak.

 

A január 19-re szervezett, sorban 13. felvonulást elhalasztották, mert az alapító-főszervező Lutz Bachmannt ismeretlenek halálosan megfenyegették. Bachmann azóta lemondott a mozgalmat szervező egyesület elnöki tisztségéről, mivel gyűlöletre uszítás gyanúja miatt eljárás indult ellene. A drezdai ügyészség egy Facebook-bejegyzés miatt indított eljárást, amelyben Bachmann egyebek között állatoknak nevezte a Németországban menedékjogot kérő külföldieket és úgy vélekedett, hogy nincsenek "igazi" háborús menekültek. A Pegida lemondott vezetője körül botrány alakult ki egy szelfi miatt is, amelyen Adolf Hitler náci vezért idéző bajusszal és hajviselettel látható.

 

A mozgalom hétfő helyett vasárnap tartja a következő drezdai felvonulást. A döntést azzal indokolták, hogy hétfőre ellendemonstrációkat jelentettek be, és nem akarnak összetűzést az ellenük tüntető "baloldali káoszbrigádokkal". Hétfőn "Nyitott és sokszínű - Drezda mindenkinek" címmel tartanak szabadtéri rendezvényt a szászországi főváros központjában, számos neves művész, köztük Herbert Grönemeyer zenész, színész közreműködésével. A Pegida Drezda után több más nagyvárosban is megjelent, Münchenben például a Bajorország a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bagida), a német fővárosban pedig a Berlin a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bärgida) nevű mozgalom kezdett felvonulásokat szervezni, a drezdaihoz hasonló, nagyobb tömeget azonban eddig nem sikerült mozgósítani, az ellentüntetéseken pedig mindig nagyságrendekkel többen jelentek meg.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: