Semmi akadálya a további MNB kamatcsökkentésnek - londoni elemzők

Nincs akadálya a magyar jegybank további ütemes kamatcsökkentésének a várakozásoktól ismét elmaradó inflációs számsor után - mondták londoni felzárkózó piaci elemzők az októberi inflációs adatok szerdai ismertetése után.

A KSH közlése szerint a fogyasztói árak a múlt hónapban 4,7 százalékkal haladták meg a tavaly októberi szintet. Az MTI által előzetesen kérdezett tíz nagy citybeli befektetési és elemző cég szakértői 4,7-5,1 százalék közötti prognózisokat adtak a múlt havi, teljes kosárra számolt éves inflációra; az előrejelzési átlag 4,87 százalék volt. Christine Li, a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő londoni gazdaságelemző szolgálatának - Moody's Economy.com - közgazdásza, aki előzetesen 4,9 százalékos éves összevetésű októberi inflációt várt, a szerdai adatismertetés után kiemelte: "nem sok ment át" a júliusi áfaemelésből a végfogyasztói szinten érvényesített árakba.

 

Li szerint úgy tűnik, hogy a magyar vállalati szektor a továbbra is igen gyenge belső kereslet közepette képtelen áthárítani az adóemelést a fogyasztókra. Ez azonban azt is jelenti, hogy a cégeknek költségeket kell csökkenteniük, ami várhatóan további elbocsátásokhoz és alacsonyabb bérekhez vezet - vélte a Moody's londoni szakértője. Az elemző szerint az enyhülő infláció ugyanakkor lehetővé teszi a jegybanknak a további kamatcsökkentést a gazdaság felélesztése végett, különös tekintettel arra, hogy Magyarország "17 éve nem tapasztalt súlyosságú" recessziót él át. A Moody's Economy.com várakozása az, hogy az MNB az idén még egy teljes százalékponttal, és jövőre is ugyanilyen mértékben csökkenti alapkamatát, amely így 2010-ben 5,00 százalékra süllyed - közölte a cég londoni vezető közgazdásza.

 

Christian Keller, a Barclays Capital londoni befektetési csoport felzárkózó piaci közgazdásza - aki az előzetes MTI-felmérésben a legborúlátóbb volt, 5,1 százalékos októberi inflációs jóslattal - a szerdai adatismertetés után közölte: a magyarországi dezinfláció a cég által vártnál gyorsabb ütemű. A ház általános várakozása mindazonáltal már a nyár eleje óta az, hogy Magyarországon a következő 18-24 hónapban jelentős mértékű dezinfláció megy végbe, ami agresszív pénzügypolitikai enyhítést tesz lehetővé, ha ehhez a nemzetközi környezet kedvező lesz - tette hozzá a Barclays Capital londoni szakértője.

 

Keller szerint a forint október végi megingása, amikor az euróárfolyam néhány nap alatt 264-ről 280-ig szaladt, erősítheti a Monetáris Tanács azon tagjainak érvelését, akik óvnak a forinteszközökben érvényesülő hozamelőny túl gyors leépítésétől. A közgazdász szerint azonban a Barclays Capital "eltúlzottnak" tart bármiféle olyan aggodalmat, hogy a forint esetleg összeomolhat, ha a jegybanki kamat egy bizonyos szint alá süllyed. A ház szerint a befektetők inkább arra a véleményre juthatnak, hogy a tartós kamatcsökkentési folyamat még támogathatja is a forintot, azzal, hogy ösztönzi a beáramlást a helyi kötvénypiacra. Mindezek alapján a Barclays Capital megerősíti azt az előrejelzését, hogy a jövő év második negyedéig két százalékponttal 5,00 százalékra csökken az MNB-alapkamat.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegénél - amelynek szakértői előzetesen 4,8 százalékos októberi éves inflációt jósoltak - a szerdai adatismertetés után kiemelték: ez volt a negyedik olyan hónap egymás után, amelyben a magyarországi inflációs számok elmaradtak a várakozástól. A cégnél ugyanakkor azzal számolnak, hogy a tizenkét havi inflációs ütem a következő hónapokban kissé felgyorsul, tekintettel arra, hogy a tavalyi negyedik negyedévi bázis igen alacsony, és az emelkedő üzemanyagárak is felfelé ható nyomást fognak gyakorolni az éves összevetésben számolt inflációra.

 

A háztartási energiaárak csökkenése azonban ezt valamelyes mértékben ellentételezi. Mindent egybevetve, a JP Morgan londoni elemzői azt jósolták szerdán, hogy az éves infláció az év végén az 5,0-5,5 százalékos sávban lesz. A cég szerint mindazonáltal "semmi olyasmi nincs" az októberi inflációs adatokban, ami megakadályozná az MNB-t az újabb, fél százalékpontos kamatcsökkentésben még ebben a hónapban, és ha a kockázati környezet továbbra is "barátságos" a forinthoz, az MNB-alapkamat már 2010 első negyedének végéig 5,5 százalékra csökkenhet tovább.

 

A ház azt jósolja, hogy - mivel az infláció jelenleg mintegy fél százalékponttal a legutóbbi előrejelzésben szereplő ütem alatt jár - az MNB új Inflációs Jelentése valószínűleg lefelé fogja módosítani az inflációra adott prognózist.

 

A JP Morgan saját előrejelzése szerint a bázishatásoktól hajtott rövid távú emelkedés ellenére a magyarországi infláció 2010 második felében az MNB 3 százalékos célszintje alá lassul. A cég a jövő év harmadik negyedére 2,3 százalékos éves összevetésű inflációs mélypontot vár, és 2010 végére 2,8 százalékos tizenkét havi inflációt jósol.

 

A londoni Cityben van ennél jóval agresszívabb magyarországi dezinflációs előrejelzés is. A BNP Paribas bankcsoport szakértői azt valószínűsítik, hogy a teljes kosárra számolt éves infláció mélypontja 2010 végén vagy 2011 elején 1 százalékhoz közel, sőt jó eséllyel e szint alatt lesz. A cég szerint a maginfláció 2010 végén vagy 2011 elején a negatív tartományba süllyed, vagyis az alapinfláció szintjén defláció várható Magyarországon.


Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás: