Simor - körültekintő, óvatos monetáris lazítás indokolt

Bár az ország kockázati megítélésének alakulása az elmúlt hónapokban megengedte, hogy a jegybanki alapkamat az inflációs és növekedési kilátásokkal összhangban jelentősen csökkenjen, a nemzetközi pénzügyi környezet alakulását övező bizonytalanságok decemberben a korábbiaknál kisebb mértékű kamatcsökkentést tettek lehetővé - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.

Magyarország sérülékenysége korlátozza a monetáris politika mozgásterét, és érzékennyé teszi az országot a globális kockázatvállalási hajlandóság ingadozásaival szemben, emelte ki a jegybank elnöke. "A monetáris enyhítés tehát addig tarthat, amíg az a kockázati megítélés alakulását figyelembe véve biztonsággal megtehető. Ha romlik a globális befektetői hangulat, akkor szűkül a mozgástér, ha javul, akkor növekszik" - mutatott rá a jegybank elnöke.

 

Az elmúlt időszakban megtett lépések ugyan jelentősen csökkentették az államháztartási hiány GDP-hez mért arányát és a magánszektor alkalmazkodása az új világgazdasági helyzethez is jelentős volt, de a régióval összehasonlítva még mindig magas az ország államadóssága és külföldi adóssága a bruttó hazai termékhez képest, ez pedig sebezhetővé teszi az országot - emelte ki Simor András.

 

A jegybank elnöke szerint fontos, hogy az államadósság GDP-hez viszonyított arányát csökkenő pályára állítsuk, emiatt Magyarországnak a recesszió idején is szigorú fiskális politikát kell folytatnia, hogy az ország finanszírozhatósága a nemzetközi kockázatvállalás kedvezőtlen fordulata idején is fennmaradjon. Simor leszögezte: az MNB legfontosabb célja az árstabilitás biztosítása, amit alapvetően a kamatpolitikáján keresztül valósít meg. "Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az árstabilitást lényegesen nehezebb teljesíteni, ha a fiskális politika nem járul hozzá egy stabil makrogazdasági környezet kialakításához" emelte ki a jegybank elnöke.

 

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban Simor rámutatott, hogy az MNB alap-előrejelzése szerint a 2010-es hiánycél csak a költségvetésben lévő tartalékok nagyobb részének fel nem használása esetén lehet elérhető. A folyó kiadási feszültségek mellett, az MNB előrejelzési horizontján egyre erősödő problémát jelenthet az állami körbe tartozó vállalatok adósságának növekvő konszolidációs igénye.

 

A jövőben várható adósságrendezés annak végrehajtásának időpontjában okozhat magasabb hiányt. A jegybank elnöke szerint a mindenkori kormány gazdaságpolitikája egyik legfontosabb alkotóeleme kell, hogy legyen a költségvetési politika hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása. Előbbi célt különböző intézkedésekkel is, különböző szerkezetben is el lehet érni a kormányzati politika függvényében - tette hozzá Simor András.

 

A kormánynak jelenleg annyiban nincs teljes szabadsága, hogy az országot finanszírozó nemzetközi szervezetekkel egy megállapodás van érvényben, amelyet ha változtatni akarunk, akkor egyeztetni kell ezekkel, azaz a Nemzetközi Valutaalappal, és az Európai Unióval - emelte ki Simor András. Arra a kérdésre, hogy mennyiben változtatható meg ezekkel a nemzetközi intézményekkel kötött megállapodás, a jegybankelnök aláhúzta: egyes pontjainak változtatása a világgazdasági illetve a magyar gazdasági helyzet változása esetén időről időre lehetséges, így többek között a hitelkeret-megállapodás teljesülését ellenőrző negyedéves felülvizsgálatok alkalmával is meg lehet egyezni bizonyos változtatásokról.

 

Arra a kérdésre, hogy ha a szigorú költségvetési politika fennmarad az országban, beléphet-e Magyarország jövő tavasszal az ERM-2 árfolyamrendszerbe, Simor András kiemelte: az euró előszobájának tekintett árfolyamrendszerhez csak akkor érdemes csatlakoznunk, ha nagy az esély arra, hogy belátható időn belül belép Magyarország magába az euróövezetbe is, azaz teljesíti a csatlakozási kritériumokat. Az ERM-2 árfolyamrendszerben az európai szerződés szerinti lehető legkevesebb időt, célszerű eltöltenie az országnak - mutatott rá. Kiemelte: a válság arra is rámutatott, hogy mind a jegybank makroprudenciális (rendszerszintű kockázatok kezelésére irányuló) ellenőrző szerepét erősíteni kell a hazai pénzintézeti szektort tekintve, mind pedig bővíteni kell a mikroprudenciális ellenőrzést, vagyis az egyedi pénzügyi intézmények felügyeletét ellátó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének hatáskörét.

 

A jegybank üdvözölte azt, hogy olyan törvényi változtatásokat hajtott végre a közelmúltban a magyar Országgyűlés, amelyeknek révén a jövőben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete függetlenebbé válik, nagyobb hatáskört kap felügyeleti munkája ellátása során, és a kockázatok megelőzése, kezelése során jobban együttműködik az MNB-vel - mondta Simor András. A"körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló" kormányrendelettel kapcsolatban Simor kiemelte, hogy az tartalmazza az MNB eredeti javaslatának legfontosabb elemeit.

 

Mindenekelőtt a lakossági hitelezési feltételekben (így a jövedelmen alapuló törlesztési limitekben és a hitel/fedezet arányban) megjelenik a devizahitelek magasabb kockázata. Ez elősegítheti, hogy a devizajövedelemmel nem rendelkező háztartások jobban végiggondolják a devizahitelek árfolyamkockázatait és megfelelő tartalékaik legyenek az árfolyam gyengülése esetén is a magasabb törlesztések teljesítésére, illetve a fedezetekben is kellő tartalékok legyenek. "Az új szabályok hozzájárulhatnak az ország kockázati megítélésének javulásához, és ezzel gyorsíthatják a forint- és devizakamatok közeledését, a forinthitelek szerepének növekedését" - emelte ki a jegybank elnöke.

A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt

A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.
2025. 11. 13. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 13. 22:30
Megosztás:

Megnyílt az út az örökölt lakások teljes tulajdonához

A Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet több ponton módosítja az Otthon Start Program (OSP) és a CSOK Plusz támogatott hitelprogramok feltételeit. A változások 2025. november 15-től lépnek hatályba.
2025. 11. 13. 22:00
Megosztás:

Az XRP riválisa, a HBAR 0,18 $-ra esett, miközben a kereskedők visszaesésre készülnek és felerősödtek a hírek egy lehetséges HBAR ETF-ről

A HBAR kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
2025. 11. 13. 21:30
Megosztás:

A tokenizált betét - tokenized deposit - jelentése és értelmezése a kriptovilágban

A pénz jövője egyre inkább a digitalizáció felé halad – de mit jelent ez valójában? A „tokenized deposit”, vagyis tokenizált banki betét egy olyan újfajta pénzügyi eszköz, amely ötvözi a hagyományos bankrendszer stabilitását a blokklánc-technológia rugalmasságával. Ez az új modell forradalmasíthatja azt, ahogyan a digitális pénz formálódik, és hidat képezhet a jelenlegi bankrendszer és a decentralizált pénzügyi világ között.
2025. 11. 13. 21:00
Megosztás:

A szegénységi mutatók trendjei érdemben nem változtak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról. 2025 őszén zárult le a KSH szegénységi adatrevíziója, amely nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között változott.
2025. 11. 13. 20:30
Megosztás:

Zalaegerszegen nem emelkednek jövőre a helyi adók

Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2025. 11. 13. 20:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint csütörtök estére

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 11. 13. 19:30
Megosztás:

35. jubileumát ünnepli jövőre a Művészetek Völgye - Különleges műsorok, titkos karácsonyi nyeremények várják a közönséget

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
2025. 11. 13. 19:00
Megosztás:

Két Ádám, akik újragondolták a munkaerőpiacot: a Giggle a nagyvállalati foglalkoztatás új korszakát építi

A magyar alapítású startup a nagyvállalati foglalkoztatás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Több mint 1 millió teljesített munkaórával, 160 ezer regisztrált munkavállalóval és több mint 3000 partnercéggel ma már jól látszik, hogy a startup nemcsak a gig economy hazai úttörője, hanem egy likvid, emberközpontú munkaerőpiac megteremtésén dolgozik.
2025. 11. 13. 18:30
Megosztás:

Aszály, gyenge termés, technológiai áttörések – így zárult a 2025-ös agrárszezon

A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
2025. 11. 13. 18:00
Megosztás:

Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek

Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essityhez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
2025. 11. 13. 17:30
Megosztás:

Gyors válaszok, drága hibák: miért nem helyettesíti az AI a pénzügyi tudást

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a tanulást és a munkát, de a pénzügyi döntések terén komoly kockázatokat rejthet. A ChatGPT és hasonló nyelvi modellek egyre népszerűbbek a fiatal befektetők körében, akik gyors válaszokat keresnek a piacról. A szakértők azonban figyelmeztetnek: ami kényelmesnek tűnik, az gyakran félrevezető lehet.
2025. 11. 13. 17:00
Megosztás:

Megkezdte a novemberi és a visszamenőlegesen megemelt nyugdíj kézbesítését a Magyar Posta

A Magyar Posta november 13-28. között ütemezetten kézbesíti a novemberben esedékes nyugdíjat, az 1-10. havi visszamenőleges emelést, valamint a februárban kiutalt 13. havi nyugdíj különbözetét - jelentette az MTI-nek küldött közleményében a posta.
2025. 11. 13. 16:30
Megosztás:

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 11. 13. 16:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított a Red Bull ellen

Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2025. 11. 13. 15:30
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértés megállapítása nélkül lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását, a kiskereskedelmi lánc vállalása szerint tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.
2025. 11. 13. 15:00
Megosztás:

Bizonytalan kilátások az elektromosjármű-piacon: a vásárlók fele egyelőre nem venne villanyautót

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 13. 14:00
Megosztás:

Újabb Otthon Start és CSOK Plusz módosítások jönnek november 15-től

A november 12-én éjjel megjelenő Magyar Közlönyben újabb módosítások jelentek meg az Otthon Start és CSOK Plusz hitelekkel kapcsolatban. A bejelentett módosítások többnyire könnyítések, és nagyjából megfelelnek a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezeteknek.
2025. 11. 13. 13:30
Megosztás:

Tömeges roham indult Orbán rajzáért, de a jog megállította a gyártást

Valósággal letarolta a netet Orbán Viktor firkája, amelyet az ATV november 10-i interjúja alatt készített – a rajzból mém lett, a rajongók pedig sorra próbálták pulcsira, bögrére nyomtatni. Erre azonban jelen állás szerint nincs lehetőség: Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője szerint a firka jogvédett alkotás, amelynek szerzője maga a miniszterelnök. Engedélye nélkül tilos kereskedelmi célra felhasználni, így a mémtermékek gyártása sem indulhat el a hatalmas érdeklődés ellenére.
2025. 11. 13. 13:00
Megosztás: