Soha nem látott cégalapítási hullám az építőiparban

Rekordot döntött az új cégek alapítása januárban az építőiparban; az Opten céginformatikai szolgáltató adatai szerint az ágazatban egyetlen hónap alatt 817 új cégbejegyzést tett közzé a cégbíróság, ami 44 százalékkal magasabb a tavalyi 500 darabos havi átlagnál.

A cégalapítás kedv megugrása már decemberben tapasztalható volt, akkor 720 vállalkozást jegyeztek be az ágazatban. Az Opten közleménye szerint a jelenség nemcsak az építőiparban volt tetten érhető, gyakorlatilag minden ágazatban rekordmagasságba szökött az új cégek alapítása. Decemberben 7.242, januárban pedig 7.166 új cégbejegyzést tett közzé a cégbíróság, mindez feltehetőleg annak tudható be, hogy azt követően szigorították és drágították a cégbejegyzést. A céginformatikai szolgáltató adatai szerint januárban 384 építőipari vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás, és 302 végelszámolását tették közzé a cégbíróságok.

 

Az előbbi 38, utóbbi pedig 42 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest, ami elmarad ugyan az összes cég között tapasztalt növekedési ütemtől. Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője a közleményben rámutat arra, hogy az új alapításokkal ellentétben a fizetésképtelenségi eljárásoknál feltehetően nem a jogszabályváltozások egyszeri hatását érzékelik, hanem a Nemzeti Adó és Vámhivatal erőteljesebb ellenőrzései nyomán felszínre kerülő régi problémákat, illetve az ágazat leépülését. (MTI)

A bevándorlás kérdése mint politikai fegyve

A bevándorlás kétségkívül az egyik legégetőbb politikai kérdés Európában.
2025. 10. 03. 13:00
Megosztás:

Pár nap alatt hitelhez juthat, aki az Ersténél igényel Otthon Start Lakáshitelt

Élénk az érdeklődés az Ersténél az Otthon Start Lakáshitel iránt. A támogatott konstrukciónak köszönhetően a banknál a befogadott lakáshitelek száma az előző hónapok átlagának négyszeresére ugrott szeptemberben. A legtöbb ügyfél Budapestről és Pest vármegyéből érkezett. Az Otthon Start Lakáshitelek többségét önállóan veszik fel, ugyanakkor minden ötödik ügylethez kapcsolódik valamilyen egyéb hitel vagy állami támogatás, például CSOK Plusz.
2025. 10. 03. 12:30
Megosztás:

Újabb milliárdok áramlanak a kriptóba – a Bitcoin árfolyama közel 11%-os emelkedése újabb lökést adhat a piacnak

Miközben a hagyományos pénzügyi piacokat a bizonytalanság és a kötvénypiaci eladási hullámok uralják, a digitális eszközök – élükön a Bitcoinnal – újra a befektetők figyelmének középpontjába kerültek. Friss adatok szerint csak a múlt héten közel 3 milliárd dollár áramlott a kriptovalutákba, miközben a Bitcoin több mint 10%-ot erősödött. Mi áll a háttérben, és mit üzen ez a trend a piac számára?
2025. 10. 03. 12:00
Megosztás:

NAV: 202 milliós SZÉP-kártyás készpénzváltást lepleztek le

A SZÉP-kártyás elfogadóhelyek mögé bújva folytatott illegális pénzváltást az a csoport, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei buktattak le; a "vállalkozás" jogsértő módon több mint 202 millió forintnyi SZÉP-kártyás összeget váltott át készpénzre - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 11:30
Megosztás:

Egyre keményebb harc dúl a vállalkozói bankszámlapiacon

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny, amiből Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint végül a vállalkozások profitálnak.
2025. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Milliókat hozott a szeptember a Napi Mázli játékosainak

Kiemelkedően szerencsés volt az elmúlt 4 hét a Napi Mázli játékosainak. Kilenc alkalommal 20 millió forintot vihettek haza a jó tippekkel. Mindez azért is jó arány, mert idén eddig összesen 15 telitalálatos szelvény volt, sőt egy játékos elvitte a maximálisan elérhető főnyereményt, a 100 millió forintot is. A Szerencsejáték Zrt. tavaly március 4-én bevezetett új számsorsjátéka továbbra is igen kedvelt a játékosok körében.
2025. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Jelentős érdeklődés volt a magyar kötvények iránt az ÁKK aukcióján

Nem volt jelentős mozgás tegnap a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a Wall Street vezető indexei

Az amerikai részvénypiacok csütörtökön újabb történelmi csúcsokat értek el, miközben a befektetők egyelőre nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az amerikai kormányzati leállásnak.
2025. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai piacok, miközben a legnagyobb európai vállalatokat tömörítő STOXX600 index új csúcson fejezte be a kereskedést. amit az ipari és technológiai szektorok emelkedése, valamint az amerikai kamatcsökkentési várakozások támogattak.
2025. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Még a fiatalok is az államtól várják a nyugdíjbiztonságot

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja az időskori anyagi biztonság garanciáját – ráadásul ez éppúgy igaz a fiatalabb korosztályokra is, mint az idősebbekre. Ugyanakkor az NN Biztosító kutatása szerint majdnem ugyanennyien aggódnak is amiatt, hogy nem lesz elég nyugdíjuk. Az Idősek Világnapja emlékeztet rá, hogy a méltó időskor nem csupán egészség, hanem anyagi biztonság kérdése is.
2025. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Uniós projekt segíti a szegedi Tatra villamosok felújítását

Az uniós támogatással zajló Interreg CE4CE projekt keretében fejlesztenek új ajtóműködtető elektronikai rendszert a Szegeden futó Tatra villamosok számára - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
2025. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás reggel

Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 03. 07:45
Megosztás:

Kenyértörés: közös agrárpolitika vagy uniós védelmi ipar legyen?

Az EU többéves pénzügyi kerete kiemelten fektetne a védelmi iparba, miközben a közös agrárpolitikára évtizedek óra egyre kevesebb támogatás jut.
2025. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Agrometeorológia: jó állapotban a talaj az őszi vetésekhez

Az őszi gabonák vetését megelőző talajelőkészítéshez leginkább a középső országrész déli tájain van szükség csapadékra, az ország nagy részén elegendő nedvességet tartalmaz a felső talajréteg - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 03. 06:00
Megosztás:

A magyar kormány folytatni kívánja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot

A kormány folytatni kívánja a nagy sikertörténetnek minősülő vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ennek azonban fontos előfeltétele, hogy a nemzeti erők folytathassák a kormányzást Magyarországon - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.
2025. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Kizöldülő okosvasúttól a digitális ikrekig

Október 2–án és 3-án Budapesten rendezik meg a Kognitív Mobilitás 2025 nemzetközi konferenciát, mely az emberközpontú, fenntartható, valamint intelligens közlekedés jövőjére keres és kínál válaszokat. A konferencia a magyarországi Bosch csoporttal szakmai partnerségben valósul meg, a rendezvénynek a Bosch Budapest Innovációs Kampusz ad otthont. Globális közlekedési kihívások, kizöldülő okosvasút, digitális ikrek a katasztrófák ellen, hóesésben is látó önvezetés, ritkaföldfém-mentes elektromos hajtás, fenntartható városokat szolgáló sportlétesítmények – ezekkel és további jövőbe mutató megoldásokkal foglalkozik a Kognitív Mobilitás 2025 konferencia. Prof. Dr. Zöldy Máté, BME: „A Budapesten immáron negyedik alkalommal megrendezett Kognitív Mobilitás konferencia célja, hogy a különféle szakterületek egymással összehangoltan, minél hatékonyabban működjenek együtt a jövő intelligens, kognitív mobilitásának fejlesztésében. Ez a kulcsa annak, hogy a jövő mobilitása fenntartható legyen.” Dr. Szászi István, Bosch: „A technológiai fejlesztések akkor teremtenek valódi értéket, ha figyelembe veszik a társadalmi igényeket és a környezeti következményeket. A Boschnál mindent megteszünk azért, hogy más szakterületekkel kooperálva, innovációs ökoszisztémában gondolkodva forduljunk a jövő felé.”
2025. 10. 03. 05:00
Megosztás:

A magyarok többsége az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját, és ez igaz a fiatalabb korosztályokra is az NN Biztosító kutatása szerint.
2025. 10. 03. 04:30
Megosztás:

Államtitkár: ötödével drágulna a magyar energiaszámla orosz embargó esetén

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. 10. 03. 04:00
Megosztás:

Szárnyal a Tesco forgalma

Jelentősen nőtt a Tesco forgalma a cég jelenlegi, 2025-2026-os pénzügyi évének első felében. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtöki köztes beszámolója szerint emelkedett az értékesítés a cég közép-európai üzletágában is, bár a működési eredmény több egyedi tényező miatt ebben a térségben csökkent.
2025. 10. 03. 03:30
Megosztás:

Tőzsdére készül a német DeepL mesterséges intelligencia startup

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a kölni DeepL mesterséges intelligencia startup cég fontolgatja tőzsdei bevezetését jövőre az Egyesült Államokban.
2025. 10. 03. 02:30
Megosztás: