Sok boltban gondot okoz a húszezres beváltása
A nemzetközi kártyatársaság és az internetes portál próbavásárlói olyan boltokat kerestek fel, ahol gyakori a kisösszegű fizetés, de nem lehet bankkártyával fizetni. A vizsgált üzletek között több újságos, élelmiszerbolt, pékség, virágüzlet, papír-írószer üzlet, trafikos, cukrászda, kifőzde valamint taxis volt - derül ki a felmérés eredményét ismertető sajtóközleményből.
A felmérés készítői minden üzletben 3 ezer forint alatti vásárlást kezdeményeztek, amit 20 ezer forintos bankjeggyel kívántak kiegyenlíteni. A vizsgált 120 fővárosi egység 36 százalékában nem sikerült a vásárlás, váltópénz, illetve kártyaelfogadás híján a tesztelők nem vihették el a kiválasztott árut. A nagy címlet beváltása miatt minden hatodik sikeres vásárlás alkalmával teljesen elfogyott az aprópénz a kasszából.
Tehát a kártyát nem elfogadó üzletek több mint 45 százalékában jelentős problémát okoz a nagy címletű készpénz kezelése. A kasszások mintegy fele azt javasolja a vevőnek, hogy próbálkozzon egy közeli üzletben a pénzváltással. Természetesen a bankkártyát elfogadó üzletekben is sokszor előfordul, hogy nem tudnak visszaadni nagyobb bankjegyből, ezekben a boltokban azonban a kártyahasználat sok esetben megoldást jelent - mutatott rá Gauder Milán, a MasterCard Europe regionális igazgatója.
Ha a kis összegű fizetéseknél mégis használhatók a nagy címletek, rengeteg aprópénzt kapunk visszajáróként, amit tárolni, kezelni kell. Az utóbbi időben megsokasodott fémpénzek (100 és 200 forintosok) csak tovább rontják a helyzetet Gauder Milán szerint. A felmérés nem tért ki a kis címletek elfogadására, jóllehet az aprópénz is gyakran bosszúság, sőt konfliktusok forrása a kiskereskedelemben - mondta Homa Péter, a Bankkártya.hu szerkesztője, aki még olyan esetről is hallott, amikor a kereskedő maga mesélte, hogy a nagy címletű papírpénzt elfogadta ugyan egy vevőtől, de - kimutatva az ellenszenvét - rengeteg fémpénzt adott visszajáróként.
A MasterCard és a Bankkártya.hu közös kutatása során közel 5 kilogramm aprópénz gyűlt össze a visszajáróból, ami annak fényében különösen sok, hogy a felmérés során elvégzett hetven fizetést egyetlen 5 grammos plasztikkal elvégezhették volna, ha lett volna az üzletekben kártyaelfogadás. A bankkártya több mint 8 milliós darabszámmal Magyarországon is a legelterjedtebb készpénzkímélő fizetőeszköz.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint egyre több helyen lehet bankkártyával fizetni, a bankkártyát elfogadó üzletek száma 2008 júliusától 2009 decemberéig 50 százalékkal növekedett. Jelenleg 45 ezer kereskedői egységben fogadják el a plasztikot. A nagy címletek - a 10-20 ezresek - együttesen a teljes hazai készpénzállomány mennyiségének mintegy 55 százalékát teszik ki. A jegybank honlapján felhívja a figyelmet arra: a vásárlásoknál joggal lehet igényelni, hogy a lakossági szolgáltatást végzők, a kiskereskedők gondoskodjanak váltópénzről, és fogadják el az érmékben való fizetést is, hiszen legfeljebb 50 darabig kötelesek a forintérméket elfogadni - ismerteti a közlemény.