Sokadjára ugorhatnak neki az M44-es autópályának
A közlemény szerint a kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési felhívás június 1-jén megjelent. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a kivitelezés az év végén megkezdődhet. Az M44 gyorsforgalmi út építése három ütemben valósul meg.
Az új nyomvonalon vezető, kétszer két forgalmi sávos gyorsforgalmi úton négy külön szintű csomópontot, 44 alul- és felüljárót, Cserkeszőlőnél és Kondorosnál egyszerű, Szarvasnál komplex pihenőt alakítanak ki. A Kőrös felett, a folyó építészeti hagyományait megőrizve, 450 méteres acél ívhíd épül, díszvilágítással.
Emellett a szakaszon két kisebb híd létesül: egy a Dögös-Kákafoki csatorna felett, valamint egy háromnyílású híd a Mezőtúr-Orosháza vasútvonal felett. A tájékoztatás szerint Kardosnál üzemmérnökségi telepet hoznak létre. Az M44-es gyorsforgalmi út Nagykőrös és Tiszakürt közötti 31 kilométeres, valamint Kondoros és Békéscsaba közötti 18 kilométeres szakaszának ajánlati felhívása várhatóan 2016 végén jelenik meg.
Eredményes eljárás esetén mindkét szakasz építése 2017-ben indulhat. A kivitelezés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg.