Soltész - a Fidesz-KDNP visszaadja a fogyatékos szervezetek támogatását
Soltész Miklós sajtótájékoztatóján - amelyet Kósa Ádám Fidesz-KDNP-s európai parlamenti (EP) képviselővel együtt tartott - emellett hangsúlyozta azt is, hogy ha megnyerik a választásokat, segíteni, támogatni fogják a megváltozott munkaképességűek, illetve a fogyatékkal élők foglalkoztatását is. Hiszen - mint mondta -, amíg az általuk előállított termékek nem kapnak támogatást, amíg például a minisztériumok nem az őket foglalkoztató cégektől vásárolnak irodaszereket, addig ezek a cégek tönkremennek, a megváltozott munkaképességű dolgozókat pedig elbocsátják.
A politikus szerint az elmúlt években a fogyatékkal élő emberek ahelyett, hogy segítséget és támogatást kaptak volna, megvonásokat kellett, hogy elszenvedjenek. A szocialisták elmúlt nyolc éve csak kudarcként jellemezhető ezen a területen - tette hozzá. Soltész Miklós kitért arra is, hogy 2005 óta folyamatosan csökken azoknak az intézményeknek a normatív támogatása, amelyekben fogyatékos emberek élnek.
Kósa Ádám - jeltolmács segítségével - a problémák között említette az akadálymentesítés határidejének folyamatos halasztását is: a szolgáltatásokhoz való hozzáférést december 31-ig kellene akadálymentesíteni, ám jól látható, hogy ebben az évben már képtelenség bármiféle eredményt elérni. A másik nagy "csalódás" a foglalkoztatás, hiszen míg az Európai Unióban a fogyatékossággal élő emberek 40 százaléka jut munkalehetőséghez, addig Magyarországon ez az arány 10 százalék - mondta.
A politikus véleménye szerint a fogyatékosügy helyzetét az elmúlt nyolc évben nagyon jól szemlélteti, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium érintett főosztálya nem dolgoztat fogyatékkal élő embereket.