Soros figyelmeztet - Brexit esetén drasztikusan gyengülne a font

Soros György szerint meredek ívben gyengülne a font, és fekete péntek következhetne a piacokon, ha a brit EU-tagságról csütörtökre kiírt népszavazáson a britek többsége a kilépésre szavazna.

Soros figyelmeztet - Brexit esetén drasztikusan gyengülne a font

A magyar-amerikai nagybefektető a The Guardian című baloldali napilap keddi kiadásában közölt írásában ábrándnak nevezi azoknak a véleményét, akik szerint a Brexit - Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból - nem érintené saját pénzügyi helyzetüket. Soros György szerint túl sokan gondolják így, márpedig lenne legalább egy nagyon egyértelmű és azonnali hatás: a font szinte bizonyosra vehető meredek és gyors értékvesztése.
    

Soros szerint a jelenlegi piaci árazásokból levezethetően a font legalább 15 százalékkal, de akár 20 százaléknál nagyobb mértékben is zuhanhat, ha a csütörtöki referendumon a kilépést pártolók kerülnének többségbe. Az árfolyam az 1,46 dollár/font körüli jelenlegi szintekről 1,15 dollár alá kerülhet, ami 25-30 százalékos gyengülés lenne a korábbi árfolyamsávhoz képest - áll az üzletember írásában.
    

Soros György szerint ez nem ugyanaz a jelenség lenne, mint az 1992-es fekete szerda után, amikor a font a rendkívüli befektetői nyomás miatt kikerült az akkori európai átváltási mechanizmusból. Soros fedezeti alapja az egyike volt a font ellen annak idején több tízmilliárd dollárral játszó nemzetközi intézményi befektetőknek.
    

A nagybefektető szerint a font akkori leértékelődése egészséges volt, mivel a brit kormány megszabadult attól a kötelezettségétől, hogy károsan magas kamatokkal védje az egyébként is túlértékelt fontot. Ezúttal egy nagymértékű leértékelődés sokkal kevésbé lenne kedvező hatású, nem utolsósorban azért, mert a Bank of England - a brit jegybank - a font leértékelődése után, 1992-től eltérően, már nem tudná tovább csökkenteni alapkamatát, mivel a jelenlegi 0,50 százalékos történelmi kamatmélypont a legalacsonyabb olyan kamatszint, amely még összeegyeztethető a brit bankrendszer stabilitásával.
    

Ennek egyéb veszélyei is vannak, hiszen ha az ingatlanárak zuhanása és a munkanélküliség növekedése recessziót okozna a brit gazdaságban, ami valószínű, a monetáris politikának nagyon kevés mozgástere lenne a gazdaság élénkítésére és a kereslet gyengülésének ellentételezésére - írja keddi cikkében Soros György.
    

Érvelése szerint mindemellett figyelembe kell venni a nagyon magas brit folyómérleg-hiányt is, amely miatt Nagy-Britannia ma sokkal inkább függ a külső tőkebeáramlástól, mint történelme során bármikor. Az 1992-es - és a 2008-ban elhatalmasodott pénzügyi válság utáni - fontgyengülés nyomán nőtt a tőkebeáramlás, elsősorban az ingatlanpiacra és az ipari szektorba, de ha a brit választók csütörtökön a Brexitre szavaznak, szinte biztos, hogy a tőkeáramlás az ellenkező irányba fordul, különösen abban a kétévi bizonytalan időszakban, amíg Nagy-Britannia a kilépési feltételekről tárgyal az EU-val, legnagyobb kereskedelmi és befektetési partnerével - áll Soros írásában.
    

Soros György szerint a piacon tevékenykedő spekulatív erők készséggel kihasználnának bármiféle számítási hibát a brit kormány vagy a brit választók részéről, és ha Nagy-Britannia a Brexitre szavaz, azon "néhányan nagyon meggazdagodnának, de a választók zöme sokkal szegényebbé válna". Ha a népszavazáson a kilépésre szavazók kerülnének többségbe, azt fekete péntek követhetné, súlyos következményekkel a hétköznapi emberek számára - áll Soros György cikkében.
    

A fontot terhelő Brexit-kockázatokra londoni elemzőházak is felhívták a figyelmet legutóbbi tanulmányaikban.
    

Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza szerint, ha a brit választók többsége a csütörtöki népszavazáson arra szavaz, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, a piaci bizalmi válság miatt a font azonnal 14-15 százalékkal zuhanna a dollárhoz képest.
    

Egy másik nagy londoni elemzőház, a Capital Economics közgazdászai szerint, ha a népszavazáson a Brexit-tábor kerül többségbe, annak nyomán a font gyors ütemben akár 1,20 dollárig is zuhanhatna, nem utolsósorban azért, mert a befektetők ebben az esetben arra számítanának, hogy a Bank of England a vártnál is tovább tartaná a jelenlegi 0,50 százalékos mélyponton alapkamatát a brit reálgazdaságot fenyegető károk elhárítása miatt.

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás:

Irodapiaci helyzetkép: csökkenő üresedés és élénkülő kereslet

Ecsődi Miklós (Director, Head of Occupier Services) kiemelte, csökkenő üresedés és élénkülő kereslet jellemezte az irodapiacot 2025-ben.
2026. 02. 05. 02:30
Megosztás:

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás:

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás:

Kész kinevezni új környezetvédelmi minisztert a cseh államfő

A cseh köztársasági elnök kész kinevezni egy új környezetvédelmi minisztert, és várja a kormányfő javaslatát - jelentette be közleményben szerdán a cseh elnöki iroda, miután Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel tárgyalt a témáról.
2026. 02. 04. 20:00
Megosztás:

Fordulópont a magyar ingatlan befektetési piacon: túl a mélyponton

Az ingatlanbefektetési piacot Zelles-Görgey Balázs (Director, Head of Capital Markets), mutatta be. Felhívta a figyelmet, hogy az előző év igazi fordulópontot jelentett: a 2024-es rekordalacsony és volatilis év után a 2025-ös teljes befektetési volumen elérte a 881 millió eurót, ami 117,5%-os növekedést jelentett az előző évhez képest.
2026. 02. 04. 19:30
Megosztás:

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
2026. 02. 04. 19:00
Megosztás:

A Bitmine 6 milliárd dolláros ETH-vesztesége „része a ciklusnak”

A Bitmine elnöke visszavág a kritikáknak – hosszú távra építik az Ethereum-kincstárat, miközben erősödik a vita a vállalati kriptotartalékok szerepéről.
2026. 02. 04. 18:30
Megosztás:

Új műtéti eljárással segítik a szívelégtelenségben szenvedőket a pécsi egyetemen

A szívelégtelenségben szenvedő betegeknek segít hosszú távon az az új eljárás, amelyet a közelmúltban már többször alkalmaztak, újabban pedig oktatnak is a pécsi szívgyógyászati klinikán - közölte a Pécsi Tudományegyetem szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 04. 17:00
Megosztás:

A WING és az Accent átveszi a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok üzemeltetését

2026 januárjától új üzemeltetési struktúrában működik tovább a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok. Az Accent Hotel Management és a WING nyáron létrehozott közös vállalkozása – amely a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel üzemeltetését is végzi – átveszi a szálloda működtetését.
2026. 02. 04. 16:30
Megosztás:

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás:

Vihar a Bitcoin ETF-piacon: újra 100 milliárd dollár alá csökkent az állomány

Hatalmas eladási hullám söpört végig a legnagyobb kripto ETF-eken – a befektetők óvatos üzemmódra váltottak. Hónapok óta először csökkent 100 milliárd dollár alá a Bitcoin ETF-ek összesített vagyona – ezzel véget ért az az időszak, amikor a tőzsdén kereskedett alapok rekordokat döntögettek a kriptopiacon.
2026. 02. 04. 15:30
Megosztás:

Ráugrottak a fiatalok az Otthon Startra

Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
2026. 02. 04. 15:00
Megosztás: