Sorsdöntő három hónap előtt a KKV-szektor

Hamarosan véget ér a hitelek fizetési moratóriuma, megmérettetnek a KKV-k, képesek-e újra megélni az olykor teljesen megváltozott piacon. Eddig a többség jól döntött, akár a moratóriumot választotta, akár kimaradt a könnyítésből. A következő három hónapban viszont sokuk felett pálcát törnek majd az ügyfelek. Két jel is előre figyelmeztethet erre a szakértők szerint.

Sorsdöntő három hónap előtt a KKV-szektor

Egyelőre minden jel, a nyitás első lépései és az oltási ütem is arra mutat, hogy a kormány nem hosszabbítja meg a hitelek fizetési moratóriumát. Az eddigi támogatási formákkal, vagyis hitelekkel és adókedvezménnyel ad lehetőséget a vállalkozásoknak, hogy a válság előtti tempót felvegyék. Kérdés, hogy képes-e az új lehetőséggel élni a KKV-kör. Tehát leginkább a cégektől függ a túlélés, nem a moratórium meghosszabbításától – értékel Szabó Norbert, a Sberbank mikrovállalati üzletágának vezetője.

A szakember szerint mivel sok új vásárlói szokás rögzült az elmúlt évben, az érintettek biztos, hogy nem fognak tudni teljes egészében visszaállni a régi üzletmenetre. Az online bevásárlás, filmnézés, ruhaválogatás például az új hétköznapok része sokaknál. Az első három hónap lesz sorsdöntő, visszaáll-e a világ a régi kerékvágásba.
 
Akik kiléptek korábban a fizetési moratóriumból és folyamatosan tudtak törleszteni, nem csődöltek be az elmúlt időszakban, jó döntést hoztak. Ugyanakkor a moratóriumban maradás mellett voksolók a Sberbank tapasztalatai szerint szintén jól döntöttek. Bár többségüknél a válság lecsökkentette a bevételt, pozitív várakozásokkal vannak teli. Kisebb részüknek lesz csak segítségre szüksége.
 
Más kérdés, hogy most a bankokon a feladat, hogy kidolgozzák a hitel-átstrukturálási módokat, amivel segíteni tudnak a bajba kerülő ügyfeleken. Átütemezés, törlesztés-felfüggesztés, könnyítés lehet megoldás, mondta el Szabó Norbert. A helyzet normalizálódásának első jele a fizetési forgalom, a tranzakciók visszaállása lesz a normál állapotra. Majd második ütemben a hiteltörlesztési fegyelem árulkodik majd arról, hogy sikerül-e az újraindulás, vagy kell segítség.

Hozzászólások

Kedvezménykártyával élénkítenék a fővárosi turizmust

Úgynevezett Restart Budapest kedvezmény- és programkártya elindításával élénkítenék a fővárosi turizmust szakmai szervezetek, az idén megújult kártya harmadik vendégéjszakát, ingyenes fővárosi közlekedést és fürdő belépést kínál, és számos más kedvezmény is jár vele.
2021. 06. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Józsefvárosi közétkeztetés: valótlanságot állít az önkormányzat, az összes jogsértés megállt a bíróság előtt

A sajtóban megjelenő híresztelésekkel ellentétben valótlan, hogy jogtalanul bírságolta meg a józsefvárosi önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság.
2021. 06. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb adóügyi fizetési kedvezményeket jelentett be a NAV

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, Izer Norbert a szerdai napon újabb fizetési kedvezményeket jelentett be a koronavírus-járványt követő gazdasági helyreállítás keretében. A fizetési halasztásra és a részletfizetésre, valamint az adótartozás mérséklésére vonatkozó igényeket 2021 végéig lehet benyújtani, Karácsony Balázs, a BDO adóigazgatója gyakorlati példákon keresztül foglalta össze az intézkedések előnyeit.
2021. 06. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors ügyintézést ígér az MVM Démász a napelemes csatlakozók számára

Az MVM Démász a növekvő igények miatt felgyorsította a háztartási napelemes rendszerek hálózatra csatlakoztatását - közölte a szolgáltató az MTI-vel csütörtökön.
2021. 06. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesti útdíj bevezetését sürgeti a Levegő Munkacsoport

Minden személy- és tehergépkocsira kiterjedő budapesti útdíj bevezetéséért indít petícióta Levegő Munkacsoport. A kilométer-és szennyezés-arányos útdíj a teherautók esetében jelenleg is létezik országunkban mintegy 7100 kilométeren, ezt bővítenék ki Budapest egész területére, kiterjesztve a személygépjárművekre is, méghozzá úgy, hogy a városi útdíjból származó bevételt részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek, részben pedig a környezetkímélőbb közlekedésre fordítanák.
2021. 06. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négycsillagos szálloda épül Debrecenben

Négycsillagos, 155 szobás üzleti szálloda épül Debrecen belvárosában, a 8,2 milliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön tették le a cívisvárosban.
2021. 06. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Uniós támogatással fejlesztette a képzéseit a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) több mint 315 millió forint uniós támogatással fejlesztette a duális és kooperatív képzéseit 2017 szeptembere és 2021 májusa között - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
2021. 06. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületes németországi növekedést vár az IfW gazdaságkutató

A német gazdaság teljesítménye lendületes növekedéssel már a harmadik negyedévben eléri a válság előtti szintet a kieli IfW gazdaságkutató intézet honlapján publikált legfrissebb prognózisa alapján.
2021. 06. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A ZMT Hungary Kft. belekezdett az autóipari alkatrészgyártásba

Közel 250 millió forint önerős beruházással autóipari alkatrészgyártást indított a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., további 50 millió forinttal pedig a fiatalok képzését támogatja - jelentette be a vállalat csütörtökön sajtótájékoztatón.
2021. 06. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a feldolgozóipar teljesítménye a philadelphiai körzetben

Enyhén gyengült a feldolgozóipar teljesítménye az Egyesült Államok közép-atlanti térségében júniusban.
2021. 06. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 269,94 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 48 795,68 ponton zárt csütörtökön.
2021. 06. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt érdemes most ingatlanba fektetni

Az ingatlanpiac ismét magára talált, azonban a bérleti díjak még messze vannak a koronavírus-járvány előtti csúcstól. A lakásvásárlás ma is értékálló befektetés, de az elérhető bérleti hozam mellett mára a hosszú távú értéknövekedés is nagy súllyal esik latba a megtérülési számításban. Mit, mikor és hol érdemes megvásárolni? Az OTP Ingatlanpont szakértője befektetési szempontból vizsgálja a lakóingatlanok piacát.
2021. 06. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett az 5 és 20, csökkent a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, 75 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 06. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb csalókra figyelmeztet a rendőrség

A rendőrséghez érkezett jelzések alapján sokakat hívtak fel magukat banki alkalmazottaknak - jellemzően bankbiztonsági vezetőnek - kiadó csalók telefonon, hogy banki adatokhoz férjenek hozzá.
2021. 06. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Két és fél éve a legmagasabb infláció az euróövezetben

Májusban két és fél éve a legmagasabb infláció alakult ki az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.
2021. 06. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora összegből nyitott és újított fel üzleteket a Spar

Két új szupermarketet nyitott és két áruházát felújította a Spar Magyarország, a fejlesztések összértéke meghaladja az 1,9 milliárd forintot - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
2021. 06. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivárnak az utazásokkal a magyarok

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően: a válaszadók 63 százaléka legkorábban nyár végére tervez utazást, a nyáron utazni készülőknek ugyanakkor már 51 százaléka gondolkodik külföldi útban, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt – derül ki a Netrisk.hufelmérésére érkezett közel 6000 válaszból.
2021. 06. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-ben tovább hódít a digitális pénzforgalom

Több mint 13 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a bankkártya-elfogadóhelyek száma Magyarországon, arányaiban mégis az internetes vásárlások forgalma bővült leginkább – állapítható meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb pénzforgalmi adatai alapján. Az OTP Csoport több megoldást is kínál azon kereskedőknek, akik a törvényi kötelezettség nyomán még nem biztosították az elektronikus fizetés lehetőségét vásárlóiknak.
2021. 06. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fővárosi körzeti rádiós pályázatot készít elő a Médiatanács

Elfogadta a Budapest 96,4 MHz és egy veszprémi helyi rádiós frekvenciára szóló pályázati felhívás tervezeteit, emellett négy helyi vidéki frekvenciapályázatot zárt le e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A grémium többek között túl hangos és burkolt reklámok, továbbá egy műsortámogató cég termékének szabálytalan népszerűsítése kapcsán is hozott döntéseket.
2021. 06. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Olcsó megoldás helyett a tartósságra törekednek a gazdák

A lehető legjobb terméshozam a mezőgazdaságban is elsődleges. Az elmúlt egy év a gazdáknak is – ahogy mindenki másnak – különösen nehéz volt, hiszen a Covid-19 járvány mellett az időjárással is meg kellett küzdeniük. Komoly problémát okoz az állatok számára megfelelő minőségű alom és takarmány biztosítása, de erre már létezik egy professzionális megoldás, mely nem függ a kedvezőtlen időjárási körülményektől.
2021. 06. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások: