Stabilan erősödik tovább a forint
EUR/HUF (292,00 – 296,00): A forint pénteken 295 és 293 között mozgott, és a csonka hét kezdete is a 295-ös mezsgye alatt, annak érintőleges közelségétől tisztes távolságban indul. Nagy eseményekre nem kell ma számítani, hazai vonatkozású fundamentum a Nemzetgazdasági Minisztériumtól fog érkezni, amikor a költségvetés részletes szeptemberi számait hozzák majd nyilvánosságra. A forint lassú, de stabil erősödését az év végéig egyre bizonyosabban megmaradó globális likviditásbőség mellett támogatja a devizahitelek egyszeri, azonnali konverziójának csökkenő valószínűsége.
Mai interjújában Rogán Antal ugyan kissé összezavarta a piac eddigi várakozásait a lehetséges megoldással kapcsolatosan. Szóba hozta, hogy a kormány megfontolhatja a horvát és török példához hasonló jogi eszközök alkalmazását is. A hitelátváltás kívánatos verziójáról a költségek bank és adós közötti megosztását említette, míg az állam (illetve a jegybank) részéről csupán szabályozói szerepvállalást jelzett. Az esetleges árfolyamrögzítéses szcenárióval kapcsolatosan a már működő árfolyamgát alkalmazását hangsúlyozta. Tehát úgy látszik még nincs kiforrott, követendő irány a kérdésben.
EUR/USD (1,3610 – 1,3750): A kormányzati leállást követően az USA-ban még a mai napig nem állt helyre teljesen a rend. Az adatpublikációk továbbra is váratnak magukra, habár holnap a munkaerőpiaci számokból kaphatunk egy adagot. A költségvetési vitát követően gyakorlatilag folyamatosan emelkedik az EURUSD kurzusa, mely a mennyiségi lazítás idén már nem várható csökkentésére adott reakció.
A leállás okozta károkról már hallhatóak becslések, de a tényleges hatás majd pár hónap múlva lesz reálisan felmérhető a gazdasági mutatószámokból. Németországban formálódik a nagykoalíció, mellyel teljesen kizárható az új választások opciója. A széles bázissal rendelkező, stabil kormányzó erő egyben az európai segélycsomagok jövőbeni jóváhagyását is megkönnyítheti. Az elkövetkező segítségnyújtások formátuma körül valószínűleg lesznek majd kérdések, mivel ebben nem képviselnek a koalíciós partnerek egy platformot, de maga a döntéshozás vélhetően egységesebb lesz. Adatfronton ma az eurozóna sem ad iránymutatást a piacnak, így maradhat az 1,37-es csúcsok alatti erőgyűjtő oldalazás a holnapi NFP & Co számokig.
CHF/HUF (236,00 – 240,00): A forint lassú erősödése és a frank euróval szembeni 1,2350 körüli oldalazgatása 240 alá vitte a frankárfolyamot. A globális hangulat hathat majd a kurzusra az EURCHF kurzuson keresztül, de fordulópontra a mai napon nem számítunk.