Strapabírónak bizonyul a német gazdaság

Ellenállónak bizonyult a német gazdaság a november óta fokozatosan szigorodó járványvédelmi korlátozásokkal szemben a Bundesbank rendszeres havi jelentésének hétfőn publikált legfrissebb kiadása alapján.

Strapabírónak bizonyul a német gazdaság

A Bundesbank megítélése szerint az év utolsó negyedévében a német gazdasági teljesítmény "többé-kevésbé stagnált", ami óvatos derűlátásra ad okot az idei kilátásokat illetően. A bank közgazdászai "bátorító jeleket" vélnek felismerni abban, hogy az év vége felé bevezetett korlátozó intézkedések nem fogták vissza túlzott mértékben a már megindult növekedést. Ez elsősorban a legutóbbi korlátozások által kevéssé érintett termelőiparnak volt köszönhető - mutat rá a dokumentum.
   
A Budesbank számos gazdasági elemző lendületes növekedést jelző idei prognózisára utalva azonban hangsúlyozza, hogy a kilátásokat számos kockázati tényező árnyékolja be, ezek közül is a legnagyobb súllyal a járvány nehezen megítélhető további lefolyása. "Amennyiben a fertőzések száma nem csökken jelentős mértékben és a gazdasági élet korlátozásai még hosszabb ideig fennmaradnak, vagy esetleg szigorodnak, az komoly visszaesést is okozat" - fogalmaz a Bundesbank jelentése.
   
A Bundesbank havi jelentésében megállapítja, hogy a koronavírus-járvány mély nyomokat hagyott az ország gazdasági teljesítményén 2020-ban. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes számításait idézve rámutat, hogy tavaly 5,0 százalékkal, naptári kiigazítással 5,3 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék, ami nagyságrendben csak a globális gazdasági és pénzügyi válságot követő 2009-es 5,7 százalékos GDP-csökkenéshez mérhető.
   
Ellentétben azonban az akkori visszaeséssel, a mostani teljesítménycsökkenés elsősorban a személyes érintkezéssel működős szolgáltatóipari ágazatokat, a vendéglátást és a kiskereskedelmet érintette a legsúlyosabban. Voltak viszont olyan ágazatok is, mint például az építőipar és az online kiskereskedelem, amelyek növekedést tudtak produkálni.
   
A mostani teljesítménycsökkenés abban is különbözött a 2009-estől, hogy az export és a beruházások mellett még a lakossági fogyasztási is nagymértékben visszaesett.
   
Novemberben az előző havihoz képest 1,25 százalékkal nőtt szezonális kiigazítással az ipari termelés a Bundesbank szerint, az október-novemberi átlag pedig 5,75 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévi átlagot. A beruházási javak termelése 7,25 százalékkal nőtt novemberben, a fogyasztási cikkeké viszont 1,25 százalékkal csökkent. A novemberi ipari termelés azonban a növekedés ellenére is még mintegy három százalékos elmaradásban volt a 2019 végitől.
   
Az ipari megrendelések 2,25 százalékkal nőttek novemberben az októberihez képest. Az október-novemberi átlag pedig 7 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévi átlagot, de meghaladta némileg a 2019 végi szintet is.
   
A Bundesbank stabilnak ítélte meg a munkaerőpiacot a szigorodó járványvédelmi korlátozások ellenére is. Novemberben és decemberben nőtt valamelyest a részmunkaidőre bejelentett alkalmazottak száma, de csak töredékét érte el a tavaszi zárlat idején bejelentett számnak.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: