Rekordérdeklődés mellett zárult az MBH Bank pénzügyi vetélkedőjének első fordulója

Rekordrészvétellel zárult az MBH Bank és a DUE Médiahálózat közös pénzügyi vetélkedőjének első fordulója: a harmadik alkalommal meghirdetett MBH Nagy Diák Banktudós tesztre idén több mint 15 800 diák regisztrált, akik december 1-jéig összesen több mint 30 500 tesztet töltöttek ki. A fiatalok körében továbbra is kiemelt az érdeklődés a játék iránt, amit az is jelez, hogy a résztvevők átlagosan többször is próbára tették tudásukat, így a kérdéssoron keresztül még jobban elmélyíthették pénzügyi ismereteiket. Az MBH Bank számára kiemelt fontosságú a fiatalok hosszú távú pénzügyi edukációja és tudatosságának fejlesztése, amely a társadalmi felelősségvállalás egyik központi pillére.

Rekordérdeklődés mellett zárult az MBH Bank pénzügyi vetélkedőjének első fordulója

Az MBH Bank 2023 óta működik együtt a DUE Médiahálózattal, és az MBH Nagy Diák Banktudós teszt három éve alatt a program idén érte el történetének legmagasabb részvételi és kitöltési számait. Az MBH Bank a fiatalok pénzügyi edukációját olyan kiemelt társadalmi felelősségvállalási területnek tekinti, amely hozzájárul a családok hosszú távú biztonságához és a tudatos pénzügyi döntések meghozatalához. A bank célja éppen ezért az, hogy a diákok már fiatalon gyakorlatorientált, a mindennapokban is használható ismeretekhez jussanak.

A harmadik Nagy Diák Banktudós teszt első fordulójában 15 851 diák regisztrált, akik összesen 30 526 tesztet töltöttek ki, ami azt mutatja, hogy a résztvevők jelentős része több alkalommal is nekifutottak a kérdéssornak. A legtöbb kitöltés a Budapesti Gazdasági Egyetem, az ELTE, a BME és a Corvinus Egyetem hallgatóitól érkezett, őket követte a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem hallgatói közössége. 

A fiatalok magabiztosak a digitális fizetés és a pénzügyi biztonság terén

A teszt eredményei alapján a fiatalok jelentős része már rutinos a biztonságos bankkártyahasználat, a mobilfizetés, az erős jelszóképzés és a digitális védelem terén. A bankkártya-eltűnés kezelésére vonatkozó kérdésekre a kitöltők 84–85 százaléka válaszolt helyesen, míg a legerősebb jelszóval foglalkozó kérdésre több mint 83 százalékuk sikerrel válaszolt. A mindennapi pénzügyek alapfogalmai – például a bankszámla szerepe, az egyenlegellenőrzés jelentősége vagy a rendszeres kiadások rangsora – szintén 80 százalék feletti helyes megoldási aránnyal szerepeltek.

Az idei eredmények ugyanakkor egyértelműen megmutatják azokat a területeket is, ahol további edukációra lenne szükség. A legnagyobb kihívást az olyan fogalmak jelentették, mint a másodlagos azonosító, a reálhozam vagy a digitális pénztárca, ezen felül a kötvények hozamának összehasonlítása és a vishing telefonos csalástípus témaköre is nehezebb kérdésnek bizonyult: ezeknél a helyes válaszok aránya jellemzően 15–25 százalék között mozgott. A biztosíték fogalmát a kitöltők mintegy harmada ismerte pontosan, míg a törlesztőrészletre és a hitelkockázatra vonatkozó kérdésekre a kitöltők nagyjából fele adott helyes választ, ami megerősíti a tudatos hitelfelvétellel és megtakarítással kapcsolatos ismeretek bővítésének szükségességét. A kérdések között idén is megjelentek a kiberbiztonsági témák, hiszen az elmúlt években megszaporodó online csalások miatt létfontosságú, hogy a fiatalok könnyen felismerjék a digitális veszélyeket.

„Az MBH Bank célja, hogy évről évre minél több fiatalt támogassunk a pénzügyek tudatos és magabiztos intézésében. Nagy öröm számunkra, hogy idén minden eddiginél több diákot sikerült elérnünk, és a teszt eredményei egyértelműen megmutatják, mely területeken rendelkeznek stabil tudással, és hol van szükség további fejlődésre. Bízunk benne, hogy a játékosságra és az aktivitásra építő vetélkedőnk hozzájárul a pénzügyi tudatosság hosszú távú fejlődéséhez” – mondta Kutas István, az MBH Bank kommunikációs és marketing ügyvezető igazgatója. 

A decemberben zajló középdöntő és döntő során a legjobb eredményt elérő fiatalok személyesen mérik össze tudásukat, a fődíjakat pedig 2026. januárjában vehetik át.

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás: