Stratégiai együttműködést kötött a Kormány a Prohuman-nal

A mai napon a magyar Kormány stratégiai együttműködést kötött a Prohuman-nal, a magyar alapítású, naponta több mint 17 ezer embernek munkát biztosító, Magyarországon az egyik legjelentősebb, Európa 8 országában jelen lévő HR szolgáltató vállalatával. A Prohuman a stratégiai partnerség keretében két évtizedes tapasztalatával szeretne segíteni a járványhelyzet által teremtett gazdasági nehézségek kezelésében valamint a munkavállalók felkészítésében az új kihívásokra.

Stratégiai együttműködést kötött a Kormány a Prohuman-nal

Magyarország versenyképessége regionális, európai és globális viszonylatban is részben azon múlik, hogy a magyar emberek szakképzettsége, tudása alkalmazkodik-e a technológia fejlődése által diktált új környezethez. Mindez hatványozottan igaz lehet a termelő szektorban dolgozó kékgalléros dolgozókra, főleg most, amikor a járvány miatt lassulással és visszaeséssel néz szembe a gazdaság.
 
„A gazdaság újraindításában hatalmas szerepe lesz a szakképzett és megbízható munkaerőnek, ezért van különös jelentősége annak, hogy éppen most, ebben az időszakban írt alá stratégiai együttműködési megállapodást a magyar Kormány és a Prohuman cégcsoport.” – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az együttműködési megállapodás kapcsán.

„A szakképzett munkaerő gyors és hatékony toborzása kulcskérdés a beruházások Magyarországra vonzásában. Ezért is fontos, hogy egy olyan vállalattal kötöttünk megállapodást, amely Magyarországon egyedülálló tapasztalattal és kapacitással rendelkezik. Szeretném kifejezni abbéli reményemet, hogy ez a mai megállapodás egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy a Prohuman által szerzett tapasztalatokat a kormányzati döntéshozatal bizonyos pontjainál használni tudjuk, illetőleg reméljük, hogy azok a nemzetközi célok, amelyeket a vállalat kitűzött maga elé, teljesülni tudnak, hiszen a magyar gazdaság erősödéséhez nagymértékben hozzájárulnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak Magyarországon, de az egész térségben sikereket tudnak elérni. Azt is reméljük, hogy a vállalat szempontjából ennek a megállapodásnak az aláírása ezen célkitűzések elérését is segíti.” – emelte ki a miniszter.

A piaci igényekhez és a digitális átalakulásokhoz igazodó szakképzés

„700 hazai és nemzetközi vállalat partnereként, közelről látjuk az ipari átalakulást. Értjük a vállalatok igényeit, ismerjük a hazai és regionális munkaerőpiaci helyzetet, lehetőségeket és azt is, hogy milyen lépésekre lehet szükség ahhoz, hogy felzárkózzunk az elvárásokhoz. Elhivatottak vagyunk, hogy tapasztalatunkkal, tudásunkkal és szakmai kapcsolatainkkal segítsük Magyarországot, a magyar munkavállalókat abban, hogy felvegyük a harcot vírus helyzet okozta nehézségekkel és a most zajló technológiai ugrás nyertesei legyünk. Büszkék vagyunk rá, hogy magyar alapítású és a kezdetek óta a hazai alapítók által vezetett szolgáltató vállalatként Magyarország és a magyar kormány partnerei lehetünk egy olyan elit kör tagjaként, ahol a világ legnagyobb és legismertebb vállalatai között szerepelhetünk” – mondta el Zakor Sándor a Prohuman alapító tulajdonosa.

„Szeretnénk aktív partnerei lenni a kormányzatnak abban, hogy modernizáljuk a hazai szakképzést, segítsük a magyar munkavállalókat tudásuk korszerűsítésében, és ezzel támogassuk a Magyarországon működő vállalatokat, hogy megfelelően képzett munkaerő álljon rendelkezésükre. Mindez feltétele annak, hogy továbbra is vonzó célpontjai legyünk a külföldről érkező működő tőkének és még további vállalatok nyissanak üzemet Magyarországon, nagy számban teremtve munkahelyeket, felépítve az ország gazdasági fejlődéséhez hozzájáruló értékláncot” – tette hozzá.

Gyakorlati tapasztalatokon alapuló szabályozási javaslatok

A Prohuman a szakképzési rendszer korszerűsítése mellett a szabályozási kérdések előkészítésben is szeretne segítséget nyújtani gyakorlati tapasztalataink megosztásával. Kiemelt cél, hogy egyfajta hidat képezve, közvetítsenek a kormányzati, közigazgatási döntéshozók és piaci partnerek között a HR kérdéseket szabályozó jogi környezet alakításában, a magyar munkavállalók és a gazdasági szereplők érdekeit szem előtt tartó döntések előkészítésében.

„A Prohuman több mint 17 ezer embernek ad munkát naponta, ebből a szempontból tekinthető hazánk 10 legnagyobb foglalkoztatója közül az egyiknek. Mindez képessé tesz minket olyan a döntéseket segítő információk, tapasztalatok és statisztikák biztosítására is, amelyek reális és naprakész képet adnak az aktuális munkaerőpiaci helyzetről, elvárásokról, többek között a saját rendszereinkben képződő sok ezer különböző adat alapján is” – fejtette ki Zakor Sándor. A fentiek mellet további célja az együttműködésnek, hogy erősítsenek minden olyan törekvést, amely a Magyarországon működő vállalatokat segítheti a humán erőforrás területén kevesebb adminisztrációval és több digitális megoldást alkalmazva dolgozni.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

Az Alpine szalont nyit Budapesten

Szalont nyit Budapesten kora ősszel a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine - tájékoztatta a Renault Hungária az MTI-t.
2021. 08. 18. 08:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás: