Stratégiai együttműködést kötött a Pek-Snack és a Kometa: közösen védik a magyar munkavállalókat és a hazai alapanyagokat

A Pek-Snack meggyőződése, hogy a minőség egyszerre cél és eszköz. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik termékeiket, valamint új stratégiai megállapodásokkal erősítik piaci pozíciójukat és növelik fogyasztóik elégedettségét. Az idei év első, kiemelt partnere a Kometa99 Zrt.; a két cég közti megállapodás értelmében a Pek-Snack sonkát tartalmazó termékei a második negyedévtől kizárólag Kometa sonkával készülnek majd. Ezzel egyszerre növelik a hazai alapanyagok stratégiai szerepét és védik a magyar munkahelyeket.

Stratégiai együttműködést kötött a Pek-Snack és a Kometa: közösen védik a magyar munkavállalókat és a hazai alapanyagokat

A koronavírus-járvány járulékos következményei - szállítási, tervezési nehézségek -  valamint környezetre és gazdaságra gyakorolt hatásai miatt előtérbe került és felértékelődött minden olyan élelmiszer, ami Magyarországon, hazai alapanyagokból kerül előállításra, és a magyar munkavállalók számára biztosít helyben megélhetést.

Fenntartható üzleti modellek

Mind a Pek-Snack, mind a Kometa a fenntarthatóság mellett tette le voksát már működése kialakítása során is; a húsipari vállalat a természet körforgásának szabályait tiszteletben tartva az üzemben felhasznált ivóvizet saját kútjaiból nyeri, amit megtisztítva juttat vissza a Kapos folyóba, Magyarország egyik legkorszerűbb sütőipari üzeme pedig saját szennyvíz-előkezelő teleppel rendelkezik, így a közösségi hálózatba már csak tisztított szennyvizet juttat.

Felelősséggel tartozunk munkatársaink, partnereink, fogyasztóink valamint szűkebb és tágabb környezetünk iránt egyaránt”, osztotta meg velünk Nock-Vető Katalin, a Pek-Snack Kft. marketingvezetője a cég vállalati kultúrájának egyik legfontosabb elemét.

Ugyanez a szemlélet ennek megfelelően a felsőbb szinteken is megjelenik mindkét szervezet esetében, a munkavállalóik iránt tanúsított felelősség formájában - a járvány idején, más vállalatokkal ellentétben, mindkét cégnek sikerült nemcsak megtartania munkatársait, de bővíteni is a létszámot.

A két szervezet együtt - a Pek-Snack franchise-hálózatában foglalkoztatott munkavállalók nélkül - összesen több mint 1000 embernek biztosít megélhetést, és a hazai piacon kimagasló munkakörülményeket (saját autóbuszjárat, folyamatos beruházások, új beszerzések és fejlesztések, béremelések, új munkahelyek) Igal, illetve Kaposvár vonzáskörzetében.

Ahogy azt Rédey Iván, a Kometa marketing igazgatója elmondta, "A többségi olasz családi tulajdonban álló vállalat beruházásainak összege az elmúlt 10 évben meghaladta a 8 milliárd forintot; az elkövetkező 3 évre tervezett beruházásokkal pedig megkétszerezzük a gyártói és logisztikai kapacitást, és további 3-400 fő számára biztosítunk majd munkát."

A Kometa termékei 40 országban, összesen kb. 35.000 értékesítési ponton, míg a Pek-Snack friss sütései 2 országban, 2200 látványpékségben illetve további több, mint 1000 értékesítési ponton érhetőek el. Ebből is látszik, hogy mindkét vállalat meghatározó szereplője a piacnak, stratégiai partnerségük pedig ennek megfelelően egy igen komoly, nemzetgazdasági döntés.

Amikor az értékek összeadódnak

A két cég ugyanazon értékek mellett kötelezte el magát, ezen értékek pedig az évek során rentábilisnak bizonyultak. A két márka találkozásától az üzleti eredmények mellett a fogyasztók elégedettségének és a vásárlói élménynek a további javulását is várják az érintettek. 

Nock-Vető Katalin, a Pek-Snack Kft. marketingvezetője elmondása szerint stratégiai partnereik kiválasztásában a fentieken kívül a vásárlói igények is fontos szempontként jelentek meg: “Szoros kapcsolatot tartunk fenn fogyasztóinkkal, annak érdekében, hogy folyamatosan tájékozódni tudjunk igényeikről és elvárásaikról.

Aki márciust követően a sonkás pizza, a sonkás-kukoricás pizza, a sonkás-gombás pizza, a sonkás-sajtos maxi, a sonkás-sajtos mini, a tejfölös-sonkás maxi vagy a mexikói párna mellett dönt, ezt maga is érzékelheti majd, hiszen a Pek-Snack és a Kometa stratégiai partnersége értelmében mostantól az összes, sonkát tartalmazó Pek-Snack termékben a Kometa sonkáival találkozhatunk majd.


Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás: