Svájci gyártók települnének le Szolnokon
Az elképzelésről hamarosan beszállítói konferenciát szervez a városházával közösen. "Tekintettel a svájci frank erős voltára, versenyképesebbek lehetnek az ottani gyártók termékei, ha azokat Magyarországon állítják elő" – érvelt a lapnak Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója.
Szükség is van a külföldi beruházók becsalogatására, mert a Stadler Kft. tapasztalatai szerint viszonylag kevés olyan hazai kis- és középvállalat van a vasúti gépgyártás területén, amelyet be lehetne vonni a motorvonatok esetleges magyarországi összeszerelésébe. "Felmértük a lehetséges itteni beszállítókat, néhányat valóban találtunk, de kevés az olyan tőkeerős hazai vállalkozás, amely tevékenységben és kapacitásban is megfelelő partner lehetne egy ilyen projekt megvalósításában" - mondta.
Azt szeretnék, ha a hazai gyártás során minél nagyobb magyarországi beszállítói hányadot tudnának elérni, hiszen számukra is előnyösebb, ha hazai vállalkozásokkal működhetnek együtt - tette hozzá. A jelenlegi kalkulációk szerint összességében mintegy 50-60 százalékos hazai beszállítói hányadot lehetne elérni itteni összeszerelésű motorvonatok esetén.
A Stadler a FLIRT-ök karbantartása során is egyre több hazai vállalkozót von be az alkatrészek utánpótlása és egyéb javítások terén. A bajai GTK például jelenleg a FLIRT-ök garancián túli áramszedő-javítását végzi, és a cég további feladatokat is tudna vállalni - áll a lapban. (MTI)