Szabadságra megy az olasz parlament

Több mint három hét szabadságra szünetelteti munkáját a római parlament péntektől, annak ellenére, hogy szenátorok és képviselők korábban azt ígérték, hogy a járványhelyzet miatt idén nyáron nem szakítják meg munkájukat.

Szabadságra megy az olasz parlament

Az alsóház tagjai augusztus 31-én, a felsőházéi szeptember elsején térnek vissza a parlamentbe. Minden korábbi bejelentés ellenére a római parlament a járványhelyzet miatt október közepéig érvényes vészhelyzetben sem maradt nyitva egész nyáron. Még a gazdasági újraindulás és az erre fordítható európai uniós forrásfelhasználás programozásán dolgozó parlamenti bizottságok is szüneteltetik munkájukat a következő két hétben.  
   
A La Repubblica baloldali napilap megjegyezte, hogy az utóbbi hét évben ez a háromhetes szabadság számít a legrövidebbnek képviselők és szenátorok számára, akik hosszabb nyári pihenéshez szoktak.  
    

Bírálatát fejezte ki Carlo Bonomi, a Confindustria gyáriparos szövetség elnöke, aki elfogadhatatlannak nevezte a parlament szüneteltetését.
  
Giuseppe Conte miniszterelnök szeptember 4-én mutatja be a parlamentben kormánya őszre tervezett gazdaságserkentő intézkedéseit. Munkaadói szervezetek és szakszervezetek is döntést sürgetnek a március óta befagyasztott elbocsátásokkal kapcsolatban. Becslések szerint ha a kormány a befagyasztás feloldásáról dönt, ötszázezer és egymillió között lehetne azok száma, akik elveszítik állásukat elsősorban az idegenforgalomban, vendéglátásban és kereskedelemben. Az elbocsátások befagyasztásának volt köszönhető eddig, hogy az olaszországi munkanélküliségi ráta eddig nem lépte túl a 8,8 százalékot.
    

A kormánynak szeptemberre kell döntenie arról is, fenntartja-e a biztonsági távolságtartást a tömegközlekedési eszközökön. Több polgármester jelezte már, hogy az utasszám-korlátozás a metrón, buszon, villamoson és a vonatokon is jelentősen megnehezíti majd  a szeptemberi újraindulást, főleg az iskolakezdést.
   
Szeptember 20-án és 21-én népszavazást tartanak a római parlament létszámának csökkentéséről. Az eredetileg a kormányzó Öt Csillag Mozgalom (M5S) kezdeményezte referendummal a jelenlegi majdnem ezerről hatszázra akarják csökkenteni a két ház tagjainak számát.

Hozzászólások

Újabb korlátozások lesznek Franciaországban

Franciaországban az elmúlt 24 órában ismét csaknem 13 ezer új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, az előző napi 8 ezer és a hétfői 4 ezer után - közölte szerda este az egészségügyi minisztérium, miközben Marseille és Aix-en-Provence után Párizs, Lyon és Lille is elérte a maximális riasztási szintet.
2020. 10. 01. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában rekordot döntött, Horvátországban tovább nőtt a fertőzöttek száma

Szlovéniában újabb napi rekordot döntött, de Horvátországban is nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
2020. 10. 01. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában

Gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, szerdára több mint négyezer beteggel megdöntötte a korábbi napi csúcsot az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, a kórházi ápolásra szorulóké is több mint hétszázzal nőtt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
2020. 10. 01. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó úton halad Nagy-Britannia

Nagy-Britannia jó úton halad annak a célnak a teljesítése felé, hogy október végéig 500 ezerre emelkedjen a naponta elvégezhető koronavírustesztek száma - mondta szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
2020. 09. 30. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin támogatja az e-sport iskolai bevezetését

Vlagyimir Putyin az e-sport bevezetését szorgalmazza az orosz iskolákban - adta hírül a Realnoje Vremja (Valós Idő) orosz online újság.
2020. 09. 30. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek

Csökkenéssel zártak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a globális piacok negatívan reagáltak a két amerikai elnökjelölt ádáz televíziós vitájára.
2020. 09. 30. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban hétfőn harmincnapos szükségállapot lép érvénybe

Csehországban hétfőn harmincnapos szükségállapot lép érvénybe - döntött szerda délután a kormány. A CTK hírügynökség szerint Roman Prymula egészségügyi miniszter javaslatát a kabinet egyhangúlag szavazta meg.
2020. 09. 30. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól vészhelyzet lép érvénybe Szlovákiában

Szlovákiában október elsejétől 45 napos időtartamra vészhelyzetet léptet érvénybe a kormány, az intézkedésről szerdai ülésén döntött a kabinet a koronavírus fertőzöttek számának emelkedése miatt.
2020. 09. 30. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétezer fölé ugrott a napi esetszám Romániában

Romániában újabb rekordot döntött és meghaladta a kétezret szerdán az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések, illetve a húszezret az ismert aktív fertőzöttek száma.
2020. 09. 30. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Masszív defláció súlytja Németországot

Az előzetes szeptemberi adatok alapján a vártnál is alacsonyabb lett a német infláció.
2020. 09. 30. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20 százalékkal zuhant a brit GDP

A korábbi becslésnél valamivel kisebb mértékben, de így is csaknem 20 százalékkal - hat és fél évtizede nem mért ütemben - zuhant a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben a koronavírus-járvány súlyos negatív hatásai miatt.
2020. 09. 30. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge nyitás a tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 09. 30. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban hétfőtől szükségállapotot vezetnek be

Csehországban várhatóan hétfőn szükségállapotot hirdetnek, hogy erősítsék a koronavírus-járvány elleni központi intézkedéseket - jelentette be az egészségügyi miniszter kedden Prágában, sajtótájékoztatón.
2020. 09. 30. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: elkerülné az újabb országos zárlatot

Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban, ezért a térségi és a helyi szintre kell helyezni a védekezés súlypontját - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.
2020. 09. 30. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem fogja eltenni vitatott műtárgyait a British Museum

Nem fogja eltenni szem elől vitatott műtárgyait a londoni British Museum, amely a jövőben inkább kontextusba helyezve vagy új értelmezéssel ellátva fogja bemutatni a szóban forgó tárgyakat - közölte az intézmény a BBC-hez eljuttatott közleményében.
2020. 09. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítanak az intézkedéseken Lengyelországban

Szigorítanak a járványügyi intézkedéseken Lengyelország egyes, a fertőzések nagyobb számát regisztráló járásaiban - közölte keddi sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
2020. 09. 29. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak a tőzsdék, a befektetők óvatosak

Az előző napi erős emelkedés után mérsékelt csökkenéssel zártak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A befektetők óvatosak és kivárnak, a hangulatot rontja a koronavírus-járvány terjedése, az Európai Unió és a Nagy-Britannia között folyó szabadkereskedelmi tárgyalások vontatottsága és az amerikai belpolitikai bizonytalanságok is.
2020. 09. 29. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A behajthatatlan követelésekre eső áfa visszaigénylésével kapcsolatos adóhatósági gyakorlatot vizsgálja az EU Bírósága

Nem túlzás azt állítani, hogy manapság a magyar adózás egyik legfelkapottabb témája a behajthatatlan követelésekre eső áfa visszaigénylése. A COVID-19 pandémia következtében kialakult gazdasági helyzetben egyre több vállalkozásnak adódnak nehézségei a kintlévőségek behajtásával, és a behajtás sikertelensége esetén jól jön az áfa-visszatérítés útján megmenthető pénz.
2020. 09. 29. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem halasztják tovább a tanévkezdést Montenegróban

A kedvezőtlen koronavírus-járványhelyzet és a szigorúbb intézkedések bevezetése ellenére a montenegrói kormány úgy döntött, nem halasztja tovább a korábban október elsejére tolt tanévkezdést, és a diákok csütörtökön visszaülhetnek az iskolapadokba.
2020. 09. 29. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EKB készen áll további ösztönzők alkalmazására

Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához a koronavírus-járvány közepette, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén még további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyek bizottságának hétfői ülésén.
2020. 09. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: