Úthasználati díjat vezettek be a városon áthaladó nehézgépjármű-forgalomra az erdélyi Nyárádszeredában

Úthasználati díjat vezettek be a városon áthaladó nehézgépjármű-forgalomra Nyárádszeredában az A8-as autópálya közelében zajló útépítési munkálatok miatt - jelentette be szerdán az erdélyi város önkormányzata.

Úthasználati díjat vezettek be a városon áthaladó nehézgépjármű-forgalomra az erdélyi Nyárádszeredában

A Maros megyei kisváros vezetése Facebook-oldalán közölte, hogy a városon áthaladó 135 és 135A jelzésű megyei útszakaszokon közlekedő, 7,5 tonnánál nagyobb járművekre úthasználati díjat vet ki.

Az indoklás szerint a díj bevezetését az A8-as, Marosvásárhelyt a moldvai Ungheni településsel összekötő autópálya építése tette szükségessé, mely a kisváros mellett halad el.

Mint írták, az autópálya-építés miatt jelentősen megnőtt a nehézgépjármű-forgalom a városban, a két útszakaszon június 6-16. között több mint 2800 teherautó haladt

át.Ezért a helyi önkormányzat döntése szerint a 7,5 tonnánál nagyobb járművek tulajdonosainak úthasználati díjat kell fizetniük, ami 20 tonna alatt napi 32 lej (2140 forint), 20 tonna felett napi 106 lej (7089 forint) járművenként. A díjat egy hónapra vagy egy évre is ki lehet fizetni. Túlméretezett járműre az úthasználati díj napi 1056 lej (70 ezer forint). Öt jármű esetén tízszázalékos kedvezményt adnak. Közölték: a befolyt összeget kizárólag az utak fenntartására, javítására fordítják.

Az Egyesülés autópályájának is nevezett A8-as sztráda Marosvásárhely, valamint a Románia és Moldova határán fekvő Ungheni között vezet majd 304 kilométeren.

Az ország két régióját, Erdélyt és Moldvát, valamint Romániát és Moldovát összekötő A8-as sztráda erdélyi szakaszai közül jelenleg a Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszon dolgozik a török kivitelező, a Nurol Insaat Ve Ticaret AS vállalat.

A Nyárádszereda és Sóvárad közötti szakasz kivitelezését szintén török cégtársulás nyerte. A Sóvárad-Gyergyóalfalu és Gyergyóalfalu-Gyergyóditró szakaszokon idén tervezési munkálatok zajlanak, de az illetékesek reményei szerint az első munkagépek is kivonulnak a munkaterepre.


Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.
2026. 07. 19. 08:00
Megosztás:

A Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
2026. 07. 19. 07:00
Megosztás:

Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket

Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján.
2026. 07. 19. 06:00
Megosztás:

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között, ezen a vonalon az utasok 400 forintos, kedvezményes, fedélzeten vásárolható jegyet válthatnak - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 19. 05:00
Megosztás:

A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli államfőre lenne szükség

A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli köztársasági elnökre lenne szükség.
2026. 07. 19. 04:00
Megosztás:

Megjelent a Magyar Közlönyben a 17. alaptörvény-módosítás

Megjelent az alaptörvény 17. módosítása szombat este a Magyar Közlönyben, így hivatalosan is kihirdették a jogszabályt.
2026. 07. 19. 03:00
Megosztás:

Te is 40 fokon mosod a ruhákat? Akkor jó nagy hülyeséget csinálsz!

Sokan gondolkodás nélkül a 40 fokos programot választják minden mosásnál. Úgy vélik, ez az arany középút: elég meleg ahhoz, hogy tiszták legyenek a ruhák, de még nem olyan forró, hogy károsítsa az anyagokat. A valóság ennél jóval árnyaltabb.
2026. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíj korhatár így alakul a jövőben

Nyugdíjkorhatár és szolgálati idő: így határozza meg a törvény, ki mikor vonulhat nyugdíjba.
2026. 07. 19. 01:00
Megosztás:

Íme, megvan ki jön Sulyok Tamás távozása után

Sulyok Tamás pár perce aláírta az alaptörvény 17. módosítását, így július 20-án 0 órától megszűnik a köztársasági elnöki mandátuma. Az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit. Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania - ismertette Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán, miután Sulyok Tamás bejelentette, hogy aláírja az alaptörvény 17. módosítását.
2026. 07. 19. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 18. 23:00
Megosztás: