Századvég - gazdaságpolitikai fordulatra van szükség

Új gazdaságpolitikára van szükség Magyarországon, amely azonban nem lehet megszorító jellegű, de szigorúan be kell tartania az egyensúlyi követelményeket, fontos, hogy modernizációs jellegű legyen, továbbá rendszerértékű változtatásokat kell véghezvinnie a nagy elosztási rendszerek területén - mondta Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója az intézet csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kutatóintézet szerint a tőke, a munka és a technika fejlődésének kombinációjából 3,5 százalék körüli potenciális növekedési pálya határozható meg - tette hozzá a kutatási igazgató. A kutatóintézet szerint a 2011-ben megélénkülő növekedés csak mérsékelten hat a fogyasztásra, így a bruttó hazai termék (GDP) dinamikájától elmarad a fogyasztás bővülése.

 

Ezt követően 2012-től átlagosan 3,8 százalékos fogyasztásbővüléssel számolnak. A Századvég Gazdaságkutató szerint bár a nettó export az előrejelzési időszak első felében érdemi GDP-bővülést eredményez, dinamikája a konjunktúra javulásával folyamatosan csökken.

 

Mellár Tamás szerint az államadósságot a GDP 60 százalékos szintje alá a folyó fizetési mérleg 3 százalékos hiánya, az elsődleges egyenleg 1-2 százalékos többlete, a növekedési ütem és a reálkamat közötti 1-2 százalékos különbség mellett lehetne elérni. Reális célkitűzésnek nevezte, hogy a 2010-2014-es időszakban évente 2 százalékponttal csökkenjen az adósság/GDP hányados.

 

Heim Péter, a zrt. igazgatóságának elnöke azt mondta: azt javasolják, hogy Magyarország vegye át a visegrádi országok költségvetési szerkezetét, ami jelentős átcsoportosítást jelent a kiadási oldalon. Az általános közszolgáltatásokra és szociális biztonságra kevesebbet, egészségügyi és gazdasági ügyekre többet kellene költeni. Hozzátette: 2010 és 2018 között folyamatos és fokozatos kiadáscsökkentésnek is meg kell valósulnia, az államháztartás kiadásainak GDP-arányos értékét 2014-re 43,8, 2018-ra 40,8 százalékra kell csökkenteni.

 

A Századvég szerint az államháztartás bevételeinek csökkentése is szükséges, ahol egészségesebb szerkezetben, az élőmunkát kevésbé megterhelve, a gazdaság fehérítését szolgáló módon kell az adókat beszedni. A kutatóintézet úgy látja, hogy a bankok mérlegeiből állami segítséggel ki kell emelni a kockázatok egy részét.

 

E célból kell létrehozni a nemzeti eszközkezelő ügynökséget, amely meg tudná vásárolni a bankrendszertől a késedelmes adósok hiteleit és azokat bérbe adná viszonylag kedvezményes díj mellett. A tőke- és vagyonkezelési piac újraszabása területén a legfontosabb lépésnek a pénzügyi közvetítés hatékonyabb ellenőrzését és a kötelező magán-, illetve önkéntes pénztárak befektetési szabályainak átírását tartja a Századvég Gazdaságkutató.

 

A kutatóintézet szerint a növekedés beindításához mindenképpen szükséges a foglalkoztatottak létszámának bővítése, amely a keresleti és kínálati tényezők együttes kezelését kívánja meg. Rövid távon a munkára való ösztönzés érdekében szükség van arra, hogy összehangolják az adópolitikát, a jóléti rendszereket és a munkaerő-piaci intézményeket.

 

Szükséges az is, hogy csökkenjenek a munkaköltségek és a célzott fejlesztéspolitikán keresztül erősítsék a munkakeresletet. A Századvég nyugdíjjavaslata szerint a jelenlegi három pillért egy újabbal, az állami alapnyugdíjjal kellene bővíteni. A jelenlegi tb-nyugdíj pillérét pedig névleges egyéni számlás rendszerré alakítanák át. A járulékfizetők szabadon választhatnának, hogy kötelező járulékukat az állami, vagy a magánnyugdíj-pénztári pillérbe utalják.

 

A Századvég szerint az egészségügyre fordított közkiadások nemzetközi összehasonlításban alacsonyak, a GDP arányában 6,2-6,5 százalékos összeg hatékony ráfordítása volna indokolt. A kutatóintézet szerint a gazdaságpolitikai fordulathoz egyértelműen lefektetett stratégiai célokat követő, potens fejlesztéspolitikára van szükség. Prioritásként kell kezelni az infrastruktúra-fejlesztéssel párhuzamosan új regionális központok kialakítását, valamint a kiemelt iparágak fejlesztésével összhangban történő vidékfejlesztést, csökkentve ezzel a nagy területi egyenlőtlenségeket.


Hogyan spórolhat a költözés során?

Amikor az ember életében eljön az idő a lakóhelyváltásra, sokakban rögtön stresszérzéssel vegyes gondolatok ébrednek. Egy ilyen áthelyezés bonyolult lehet, tele kisebb problémákkal és szervezési akadályokkal. Mindazonáltal egy kis előkészülettel és szervezéssel a folyamat sokkal zökkenőmentesebben valósítható meg, mint azt hinni szokták. De vajon lehetséges-e a költözés folyamán örömöt találni és pénzt is megtakarítani?
2026. 06. 08. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

Eséssel indították a hetet a vezető ázsiai-csendes-óceáni piacok a közel-keleti konfliktus hétvégi eseményei miatt. Szombaton újabb tűzpárbaj alakult ki Irán és az Egyesült Államok között, majd vasárnap az április óta legsúlyosabb eszkaláció keretében Izrael és Irán válaszolt egymás támadásaira. Izrael rakétát fogott el Jemenből, az Irán által támogatott húszi milícia székhelyéről, amire szintén nem volt példa április óta.
2026. 06. 08. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

Hosszú ideje először a múlt héten elsősorban nem az olajárak mozgatták a fejlett kötvénypiacokat. A Hormuzi-szoros zárva maradt, de a hét első felében még élt az USA azon narratívája, hogy Irán, Izrael és Libanon is beleegyezett egy feltételes tűzszünetbe, ám a gyors megoldás továbbra is kétséges. A makrogazdasági hírek erősítették a kamatemelési várakozásokat.
2026. 06. 08. 09:30
Megosztás:

Rosszul szerepelt a technológiai szektor

Pénteken megszakadt a Wall Street kilenchetes emelkedő sorozata, miután a korábban rekordmagasságokba emelkedő technológiai részvények idén eddigi legnagyobb napi esésüket mutatták. A visszaesést elsősorban a vártnál erősebb májusi amerikai munkaerő-piaci riport váltotta ki, amely felerősítette a Fed korábban reméltnél szigorúbb monetáris politikájához kapcsolódó aggodalmakat. Az eladások főként a chipgyártók és más, az utóbbi hetekben jelentősen felértékelt technológiai papírok körében koncentrálódtak, ami több mint 4%-os mínuszba rántotta a NASDAQ-ot. A S&P 500 2,6%-kal, a Dow 1,4%-kal esett pénteken.
2026. 06. 08. 09:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek, gyengén szerepelt a technológiai szektor

A vezető európai tőzsdék a brit FTSE100 kivételével piros tartományban búcsúztak pénteken és heti összevetésben is veszteséggel zártak. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal csökkent pénteken, és 0,5%-os heti mínuszt szedett össze. A technológiai szektor – amely az elmúlt két hónapban jelentős, mintegy 30%-os emelkedést mutatott – rosszul szerepelt, különösen a félvezető- és AI-cégek részvényei estek.
2026. 06. 08. 08:30
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen

A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen nemcsak az átláthatóság és a közélet tisztaságának növelése vagy a közvélemény információigényének korrekt kielégítése miatt, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is - közölte az Országgyűlés elnöke a Facebook-oldalán.
2026. 06. 08. 08:05
Megosztás:

Felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat

Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata - tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
2026. 06. 08. 06:00
Megosztás:

Vége lehet az egyenpromóciók korszakának a bankoknál

A banki kedvezmények hosszú ideje elsősorban az új ügyfelek megszerzéséről szólnak: számlanyitási bónuszok, induló akciók és egyszeri promóciók várják az új belépőket. A meglévő ügyfelek eközben gyakran ugyanazokat a szolgáltatásokat használják évekig egyedi kedvezmények nélkül. A digitális bankolás és az adatvezérelt ajánlati rendszerek fejlődésével azonban új megközelítés jelenhet meg: a bankok a jövőben egyre inkább az ügyfelek egyéni pénzügyi és vásárlási szokásai alapján kínálhatnak személyre szabott kedvezményeket és előnyöket. Ezt a szemléletet követi a K&H új Kate Coin rendszere is, amely a mobilbankban elérhető, programozható, okos jutalmazási megoldásként kapcsolja össze a mindennapi pénzügyeket a személyre szabott ajánlatokkal és kedvezményekkel.
2026. 06. 08. 05:00
Megosztás:

Egy év után is ugyanazokat a könnyítéseket várják a KKV-k

A Niveus egy évvel a közel 600 vállalkozás bevonásával készült országos KKV-felmérés után megvizsgálta, mi valósult meg a vállalkozások által megfogalmazott javaslatokból. Az eredmények szerint a könnyítési igények többsége ma is aktuális, miközben csak korlátozott előrelépés történt az adminisztratív és finanszírozási terhek csökkentésében.
2026. 06. 08. 04:00
Megosztás:

A SpaceX-tőzsdebumm küszöbén? Ennyit érhet egy 1000 dolláros befektetés

A SpaceX régóta az egyik leginkább várt tőzsdei bevezetésnek számít, és a vállalat állítólag részvényenként 135 dolláros fix kibocsátási árat céloz meg. Első pillantásra ez vonzó lehet a kisbefektetők számára, hiszen úgy tűnhet, hogy viszonylag alacsony összeggel is részesedést szerezhetnek Elon Musk űripari vállalatában. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
2026. 06. 08. 03:00
Megosztás:

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött Londonban

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött vasárnap este Londonban.
2026. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
2026. 06. 08. 01:00
Megosztás:

A TRX szabályozott amerikai tőzsdére került: új kaput nyit a TRON előtt a Bitnomial-listázás

A TRON ökoszisztéma natív tokenje, a TRX újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé: a kriptovaluta spot kereskedésben elérhetővé vált a Bitnomial platformján, amely az Egyesült Államokban szabályozott piaci infrastruktúrát kínál.
2026. 06. 07. 23:00
Megosztás:

Tom Lee szerint az Ethereum akár 62 ezer dollárig is emelkedhet – valóban reális a 3000%-os ugrás?

Rendkívül optimista előrejelzéssel állt elő Tom Lee, a Fundstrat társalapítója és a Bitcoin- illetve Ethereum-piacon régóta ismert elemző. Lee szerint az Ethereum árfolyama a jelenlegi, nagyjából 2000 dolláros szintről akár 62 000 dollárig is emelkedhet a következő években, ami közel 3000 százalékos hozamot jelentene a befektetők számára.
2026. 06. 07. 22:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva titkos kapcsolatokat is fenntart Kijevvel

Oroszország nyílt és titkos kapcsolatokat fenntart Kijevvel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.
2026. 06. 07. 21:00
Megosztás:

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét, de nem tart sokáig

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, majd egy hidegfront érkezik, amely mögött visszaesik a hőmérséklet, csütörtökön napközben már csak 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 07. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 07. 19:00
Megosztás:

3 kriptovaluta, amely komoly növekedési potenciált rejthet magában

A kriptovaluták világában nem ritka, hogy egy projekt technológiai szempontból sikeresnek bizonyul, miközben a hozzá tartozó token árfolyama hosszabb távon mégsem képes érdemben emelkedni. Ennek oka gyakran az, hogy a hálózat használata és a token értéke között nincs közvetlen kapcsolat, így a rendszer fejlődése nem feltétlenül jelenik meg a befektetők hozamában.
2026. 06. 07. 18:00
Megosztás:

Rákgyógyítás: az alternatív módszerek nem valódi alternatívák!

Daganatos betegség diagnózisa után sok beteg és családtag érzi úgy, hogy a kórházi kezeléseken túl is szeretne tenni a gyógyulásért. Az ingyenes, országos Rákgyógyítás Magazin új lapszáma arra figyelmeztet: különbséget kell tenni a daganatellenes kezeléseket támogató kiegészítő módszerek és az alternatívnak hirdetett eljárások között. Utóbbiakat gyakran hamis reményeket keltve kínálják a betegeknek és családtagjaiknak, kockáztatva ezzel akár az orvosi beavatkozásokkal reálisan elérhető életkilátásokat is.
2026. 06. 07. 17:00
Megosztás:

Az uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti az Amnesty International Magyarország

Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 06. 07. 15:00
Megosztás: