Szorít az infláció - Kamatemelések jöhetnek a régióban

Az infláció gyorsulása miatt a régió egyre több országban vetődik fel a kamatemelés lehetősége.

Legutóbb a cseh nemzeti bank monetáris tanácsának tagja vetette fel a témát; Eva Zamrazilova a Lidove Noviny című lapban kifejtette, hogy a kamatemelés kérdését minél előbb napirendre szeretné tűzni. Csehországban júliusban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,9 százalékkal haladták meg a tavaly júliusit. Júniusban 1,2 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció.

 

A cseh központi bank utoljára májusban csökkentette alapkamatát, akkor negyed százalékponttal 0,75 százalékos történelmi mélypontra engedte le a kéthetes refinanszírozási rátát. A monetáris tanács következő kamatdöntő ülése szeptember 23-án lesz. A napokban a lengyel nemzeti bank elnöke is azt mondta, szerinte lehetséges, hogy az év második felében kamatemelésre kerül sor.

 

Marek Belka véleményét alátámasztják az elemzői várakozások is: arra számítanak, hogy a bank 25 bázisponttal 3,75 százalékra emeli az irányadó kamatot október tájékán, hogy fékezze az inflációt, ami a várakozásokkal ellentétben 2,3 százalékra szökött fel júniusban az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 2,2 százalékról és további gyorsulás várható a negyedik negyedévtől.

 

Lengyelországban legutóbb június végén ülésezett a monetáris tanács, és nem változtatott a kamaton. A bank utoljára tavaly júniusban módosított a kamaton, akkor negyed százalékpontos (25 bázispont) csökkentést hajtott végre, 3,50 százalékra. Az elemzők úgy látják, hogy Romániában is elkerülhetetlen az infláció felpörgése, elsősorban amiatt, hogy a román kormány az IMF nyomására az áfát 19 százalékról 24 százalékra emelte.

 

Elemzők az év végére 7,8 százalékos inflációs rátával számolnak, ami jelentősen meghaladja a szakemberek korábbi, 4,1 százalékos becslését. Ez azt jelenti, hogy az inflációs várakozások további emelkedése, vagy a lej gyengülése rákényszerítheti a központi bankot a szigorításra, holott az idén alapesetben az elemzők kamattartást várnak. A román nemzeti bank monetáris tanácsa utoljára augusztus elején ülésezett, akkor nem változtatott a 6,25 százalékos alapkamaton. 2009 elején még 10,25 százalék volt az irányadó ráta.

 

Bulgáriában egyelőre még tart a kamatcsökkentési periódus: minden eddiginél alacsonyabb szinten határozta meg a bolgár nemzeti bank az augusztus 1-jétől érvényes irányadó kamatot, 0,17 százalékon, ami 0,01 százalékponttal kisebb, mint az előző hónapban és a legalacsonyabb az adatrögzítés kezdete, 1991 óta. A központi bank a tavalyi év elején kezdte meg a csökkentést, akkor 5,17 százalék volt a kamat. Mindamellett az infláció alakulása ott is közbeszólhat: a kormány azzal számol, hogy az idei év végén 2,2 százalékos lesz az éves infláció, mivel a várt gazdasági növekedés hatására felgyorsul a pénzromlás.

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás:

Megvannak a hatos lottó eheti nyerőszámai – nyertél?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 09. 28. 23:00
Megosztás:

Félmilliárd eurós lökést ad Afrika zöld átállásának az Európai Bizottság

Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
2025. 09. 28. 22:00
Megosztás:

MYX Finance, új szereplő a decentralizált származtatott (derivatív) kriptovaluta kereskedésben

Az elmúlt időszakban a kriptovaluta-piac életében új szereplő tűnt fel: a MYX Finance. Rövid idő alatt óriási figyelmet kapott, árfolyama látványosan megugrott, és sok befektető kíváncsi rá. De mi is pontosan a MYX Finance? Hogyan működik? Milyen szerepet játszik a kriptoderivatívák világában? Milyen előnyei és kockázatai vannak? Ezt az anyagot arra szánom, hogy laikusok számára is érthetően vezesse végig ezeket a kérdéseket – miközben technikai részleteket is bemutat – és kontextusba helyezze a MYX Finance szerepét a kriptovaluta-piacon.
2025. 09. 28. 21:00
Megosztás:

Forradalom a blokkláncon: így formálják át a kriptós treasury cégek a gazdasági jövőt

A kriptovaluták világa már rég nem csupán spekulációról szól. A blokklánc-ökoszisztémákban egyre nagyobb szerepet kapnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak birtokolják a kriptoeszközöket, hanem aktívan részt vesznek az ökoszisztéma fejlesztésében és irányításában is.
2025. 09. 28. 20:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása: Az XRP a jövő globális fizetési rendszerének középpontjába kerülhet

Egyre több jel utal arra, hogy a Ripple és saját kriptovalutája, az XRP nem csupán túlélője lesz a kriptoipar változásainak, hanem aktív formálója is. Egy friss elemzés szerint a Ripple már évek óta szisztematikusan építi pozícióját a globális pénzügyi színtéren – és úgy tűnik, most érik be az évtizedes munka gyümölcse. A következő cikkből kiderül, hogyan kapcsolódik az XRP a fenntartható fejlődési célokhoz, a világ legnagyobb pénzügyi intézményeihez, és milyen szerepet tölthet be a jövő határokon átnyúló fizetéseiben.
2025. 09. 28. 19:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO vezet, hét párt jutna be a képviselőházba

Egy héttel a képviselőházi választások előtt továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom támogatottsága a legmagasabb Csehországban - derült ki a legutóbbi országos felmérésből, amelyet a STEM akadémiai közvélemény-kutató intézet készített a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió számára.
2025. 09. 28. 18:30
Megosztás:

Jaguar Land Rover leállás: hitelgaranciával tartja életben a beszállítókat London

A brit kormány 1,5 milliárd font (670 milliárd forint) hitelgaranciával segíti a kibertámadás miatt csaknem egy hónapja nem termelő Jaguar Land Rover (JLR) nehéz helyzetbe került beszállítóit.
2025. 09. 28. 17:30
Megosztás:

Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható

Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a jövő héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 09. 28. 16:30
Megosztás:

Újabb csapás a Hyperliquid ökoszisztémára – 773 ezer dollárt loptak el a HyperDrive DeFi protokollból

Alig 72 órával a HyperVault nevű projekt 3,6 millió dolláros „rug pull”-ja után újabb súlyos biztonsági incidens rázta meg a Hyperliquid ökoszisztémát. Ezúttal a HyperDrive DeFi protokoll vált hackerek célpontjává, akik egy router sebezhetőséget kihasználva több mint 773 ezer dollárnyi eszközt loptak el, és különböző blokkláncokra utalták át azokat. Az eset újabb figyelmeztetés a decentralizált pénzügyek (DeFi) világának kockázataira.
2025. 09. 28. 15:00
Megosztás:

Deutsche Bank: 2030-ra a Bitcoin az arany mellé kerülhet a jegybankok tartalékaiba

Egyre erősebb a geopolitikai és monetáris bizonytalanság, ami új lendületet ad a Bitcoin és az arany iránti keresletnek. A Deutsche Bank elemzői szerint a következő évtized közepére a kriptovaluta jegybanki tartalékeszközként is helyet kaphat – az arany mellett.
2025. 09. 28. 14:00
Megosztás:

Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról

Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. 09. 28. 13:00
Megosztás:

Solana, Ethereum, Bitcoin – A következő kriptoboom nyertesei? Mike Novogratz szerint igen

A kriptopiac egyik legismertebb szereplője, Mike Novogratz ismét megszólalt – és most is nagyot mondott. A Galaxy Digital vezérigazgatója szerint véget ért a várakozás időszaka: a hagyományos pénzügyi világ belépett a kripto térbe, és ezzel kezdetét veszi egy új, példátlanul erős bikapiac. De mi hajtja majd ezt az új ciklust? És miért fogadhatunk szerinte Solanára, Ethereumra és Bitcoinra? Mutatjuk!
2025. 09. 28. 12:00
Megosztás:

Hatékonyság a kertészkedésben: a benzinmotoros háti permetezők előnyei

Esetleg eszedbe jutott már, mennyire fontos a kertápolás során a hatékony növényvédelem? Manapság rengetegen fordulnak a saját növénytermesztés felé, hiszen ki ne akarna friss zöldségeket és gyümölcsöket közvetlenül a kertjéből az asztalára tenni?
2025. 09. 28. 11:00
Megosztás:

Tömeges tőkekiáramlás sújtotta az Ethereum és Bitcoin ETF-eket

Szeptember utolsó hetében drámai fordulatot vett a kriptopiaci ETF-szegmens. Mind az Ethereum, mind a Bitcoin spot ETF-ek rekordmértékű tőkekiáramlást szenvedtek el, miközben a kereskedési volumen az egekbe szökött. Mi áll a háttérben, és mit üzen ez a jövőbeli befektetési stratégiák számára?
2025. 09. 28. 10:00
Megosztás:

Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében

Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. 09. 28. 10:00
Megosztás:

Három településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Három településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Gyömrőn polgármestert és két egyéni választókerületben képviselőket, Tótszerdahelyen és Bezeréden pedig polgármestert választanak.
2025. 09. 28. 09:00
Megosztás:

Október első hétvégéjén rendezik a Szüreti Napokat Tokajban

Nyitott pincék, dűlőtúrák és kulturális események várják az érdeklődőket október 3. és 5. között a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokon, Magyarország egyik legrégebbi szüreti fesztiválján - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 09. 28. 08:00
Megosztás: