Sztrájkolni akarsz? Majd ha fagy! Illegális...

Illegálisnak minősítette a British Airways légi utaskísérőinek karácsonyra meghirdetett sztrájkját csütörtökön a londoni felsőbíróság. Így a példátlan hosszúságúra, 12 naposra tervezett munkabeszüntetést - amely csaknem egymillió utast érintett volna - nem lehet megtartani.

A legnagyobb brit légitársaság utaskísérőit képviselő Unite szakszervezet a hét elején hirdetette meg a sztrájkot december 22-étől január 2-áig - vagyis a legforgalmasabb karácsonyi-újévi utazási időszakra -, azzal az indokkal, hogy nem sikerült egyezségre jutni a cégvezetés által a súlyos anyagi helyzet miatt tervbe vett megszorítások ügyében.

 

A British Airways azonban jogi úton megtámadta a sztrájkdöntést, arra hivatkozva, hogy szabálytalanságokat észlelt a sztrájkról rendezett előzetes szavazásban. A BA szerint ugyanis a szakszervezet hozzávetőleg ezer olyan alkalmazottnak is kiküldött szavazólapokat, akik már kiléptek, vagy távozóban voltak a vállalattól, és ezért a szavazás törvénytelen. A londoni felsőbíróság csütörtöki végzésében elfogadta ezt az érvelést, és ennek alapján illegálisnak mondta ki a British Airways utaskísérőinek jövő héttől tervezett sztrájkját.

 

British Airways

 

A Unite a döntés után kiadott nyilatkozatában "a brit demokrácia szégyenteljes napjának" minősítette a csütörtöki napot, és közölte, hogy megismétli a szavazást. Ezzel azonban már nem lehet helyreállítani az eredeti sztrájkkezdeményezés törvényességét, mert a munkabeszüntetés meghirdetése és az akció kezdete között legalább egy hétnek el kell telnie. A British Airwayst, amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja, és naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre, különböző előzetes becslések szerint 200-400 millió font (60-120 milliárd forint) kár érte volna, ha a légi személyzet megtarthatta volna a több mint 900 ezer utast érintő sztrájkot. A sztrájk idején egyebek mellett összesen 36 budapesti, 175 New York-i, 150 sydneyi, 230 párizsi járat maradt volna el.

 

A British Airways vezetése drasztikus takarékossági programba kezdett, miután eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (87 milliárd forint) volt, vagyis a társaság percenként több mint ezer font veszteséggel működött. Elemzők különösen azt tartják riasztónak, hogy a hagyományosan igen erős időszaknak számító nyári utazási szezonban keletkezett a súlyos veszteség zöme. A British Airways elsősorban a prémiumosztályok forgalmának meredek visszaesését szenvedi meg. Egyik legfőbb bevételi forrása ugyanis a bőség éveiben a londoni City első, illetve üzleti osztályon repülő bankárainak utaztatása volt, főleg az észak-amerikai járatokon.

 

A súlyos pénzügyi válság és a tömeges citybeli elbocsátások nyomán azonban ez az utascsoport szinte eltűnt. A BA vezérigazgatója, Willie Walsh nemrégiben kijelentette, hogy a cég "a túlélésért küzd". A BA a jelenlegi pénzügyi év végéig összesen 4900 fős - 12,7 százalékos - leépítést tervez. Az utaskísérőket érintő intézkedések között szerepel a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámcsökkentése járatonként egy fővel - 15-ről 14-re -, valamint a bérek befagyasztása két évre. A BA arra hivatkozik, hogy utaskísérői sokkal nagyvonalúbb juttatásokban részesülnek, mint a versenytársaknál dolgozók.

 

A British Airways légi kiszolgáló személyzetének éves átlagos alapfizetése fejenként 30 ezer font (csaknem tízmillió forint). Ez több mint a kétszerese a legnagyobb riválisnál, a Virgin Atlantic légitársaságnál honos éves utaskísérői alapfizetésnek. A szakszervezet szerint azonban a BA munkaszerződéseket érintő módosításokat akar rákényszeríteni az utaskísérői állományra, előzetes konzultáció nélkül.


Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás: