TQM szemlélet segíti a gyógyítást

A statisztikák szerint nemzetközi viszonylatban sincs kevés orvos nálunk, és az sem kérdéses, hogy a kvalitásaikkal sincs gond. Ennek ellenére az egészségügyben lassan nincs olyan szereplő, aki jól érezné magát. A javítás számos aspektusa között kiemelkedő szerepe lehet a feladatkörök, folyamatok pontos definiálásának, a TQM személet szerinti működésnek, ahogy erre vannak is jó gyakorlatok hazánkban.

TQM szemlélet segíti a gyógyítást

A minőségi gyógyítás egyik legfőbb ismérve – a megfelelő szakember, naprakész infrastruktúra mellett – a szereplők (beteg, orvos, asszisztens) megelégedettsége. Megelégedettsége a gyógyítási rendszer működésével – ami nem jelent mást, mint hogy a gyógyító rendszerrel szemben támasztott elvárások és a gyógyító rendszertől kapottak lehető legnagyobb összhangban legyenek egymással.

Tiszta viszonyok

A szolgáltatási szféra más területein, vagy akár a nyugati országokban az egészségügyi szolgáltatásoknál is régen alkalmazott TQM (teljes körű minőségirányítás) szemlélet meghonosítása a magyar egészségügyi ellátásban jelenős megelégedettségi ugrást képes biztosítani. A TQM modell alapja, hogy folyamatosan monitorozza az ügyfelek, orvosok, asszisztensek megelégedettségét, igényeit, hogy időben, időpontban, szakmai tartalomban jól körülhatárolja a szolgáltatásokat, hogy pontosan definiálja a folyamatokat, szerepköröket, kompetenciákat és azok határait, hogy ezen szabályokat minden szereplő számára transzparenssé és konzekvenssé teszi. „A külső és belső vevőkre, folyamatokra, transzparenciára koncentráló TQM modell alkalmazása nagy segítség a mindennapokban. Működésünk kezdetétől követett szemlélet nagyban hozzájárul ahhoz, hogy pácienseink, orvosaink, asszisztenseink jól érezzék magukat, a gyógyítás, mint szolgáltatás hatékonyságát biztonságos munkakörnyezetben maximalizáljuk” - magyarázza Dr. Babai László, aPrima Medica EgészségCsoport vezetője, minőségirányítási szakember.
 
Mindenkinek jó

Azt hihetnénk, hogy a pontosan szervezett egészségügyből csak mi, páciensek profitálunk, de az orvosok is szeretik, mert ők is tudják, hogy mire számíthatnak az asszisztenciától, a recepciótól, az intézménytől, a közvetlen munkatársaktól, tervezhetővé válik az ellátás, munkavégzés folyamata valamennyi szereplő számára. Az ilyen helyen dolgozó orvosnak csak a munkájára kell koncentrálni, miközben egy szervezetlen rendelőben a munkaidő jelentős részében a mindennapi ügymenettel kapcsolatos problémákat kell megoldania, ami – érthető módon – frusztrációt okoz nem csupán az ellátó, de az ellátott számára is. „Az alkalmazottaknak mindenképpen a biztonságot jelenti az, ha a folyamatokat az intézmény külön is szabályozza és dokumentálja.

„Az állami egészségügyben a közfinanszírozás miatt eleve erős a szabályozottság a betegellátás és az intézményi működtetés területén, de egy akkreditált minőségirányítási rendszer ezen túlmenően olyan folyamatokat is szabályozhat, amelyeket az adott intézmény vezetése fontosnak tart. Egy jól felépített, egységes elveken alapuló dokumentációs rend – a szakmai megfelelőségen túl – garanciális eleme lehet a kiszámítható, tervezhető és biztonságos betegellátó tevékenységnek. Egyértelműsíthet olyan beteg / orvos általi közléseket, amelyek nyomán későbbi vitás helyzetek elkerülhetők, kizárhatók” - magyarázza dr. Horváth Endre, a jánoshalmi szakrendelő vezetője.
 
Önszerveződő szabályozás
 

A TQM modell alkalmazására Nyugat-Európában fél évszázados előnnyel, működő gyakorlattal rendelkeznek, melyben kiemelt szerepe van a nagy finanszírozó biztosítóknak, a tudatos pácienseknek, a szervezett működés előnyeit megtapasztaló, így ahhoz ragaszkodó orvosoknak, asszisztenseknek. Itthon az OEP-nek, a magánbiztosítóknak nincs jelentős ilyen irányú befolyásolása, ezért a gyógyító intézményekben önszabályozás útján valósulhat meg az ISO-n túlmutató TQM szemlélet és működés. Míg ISO rendszerrel sok intézményben találkozhatunk – az, hogy ez a gyógyítást, gyógyulást segíti-e, azaz, hogy mi betegek mit érzünk belőle, már főorvosi, igazgatói, munkatársi elkötelezettségen múlik. Fontos megemlíteni a máshol már elterjedt Lean filozófiát, amely az ember tiszteletén, és a veszteségek, azaz az értéket nem teremtő lépések minden folyamatból, tevékenységből történő eltávolításán alapul.
 
Az állampolgár mit sem sejt

Annak ellenére, hogy bármilyen terméket vagy élelmiszert úgy veszünk szívesen, ha látjuk a csomagoláson az előállítás minőségére vonatkozó tanúsítványt, amikor az egészségügyi ellátásunkról van szó, már nem vagyunk ilyen alaposak. A páciensek 90%-a nem tudja mi az előnye annak, ha olyan rendelőbe megy, ahol működik egy biztonságot adó, tudatosan felépített szabályozó rendszer, és e tekintetben is képzett dolgozók által történik a betegellátás. Az is közismert tény, hogy elsősorban az orvosválasztás befolyásolja a betegeket abban, melyik intézménybe mennek, de dr. Babai László szerint, a tudatos páciensek számának emelkedésével, és a tudatos TQM szemléletet alkalmazó intézmények terjedésével ez a trend meg fog fordulni. Tapasztalata szerint egy TQM szemléletű minőségirányítási rendszer bevezetése már három orvos alkalmazása esetén előnyökkel jár, az összehangolt működésből pedig a szolgáltatói és felhasználói oldal is profitál. Mert akkor jó gyógyulni, ha a kezelt személy megérti, mi történik vele, és akkor jó gyógyítani, ha az orvos méltósággal tud dolgozni.

Kapcsolódó kalkulátoraink:
Gyógynövények - milyen bajra melyik való?

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: