Tartható a 3 százalék alatti hiánycél - elemzők

Az államháztartás egyszeri tételektől megtisztított 3 százalék alatti hiánya tartható lesz 2011-ben, de az Európai Bíróság által megítélt áfa-visszatérítés 250 milliárd forintos tétele még "lóg" - mondták el az MTI által kérdezett elemzők hétfőn, miután a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közzétette az államháztartás októberi adatait.

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül - októberben 242,7 milliárd forint többlettel zárt, az első tíz havi hiány 1.327,8 milliárd forint volt az előzetes adatok szerint, amely a módosított éves előirányzat 112,1 százaléka - közölte az NGM. A szaktárca azt is rögzítette, hogy az októberi többlethez jelentős mértékben hozzájárult, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból ebben a hónapban összesen 200 milliárd forintos bevétel realizálódott.

 

Barta György, a CIB Bank vezető elemzője úgy látja, hogy az államháztartási adatok nehezen értékelhetők, mert az NGM jelentése az államháztartásról "nem kifejezetten átlátható". A CIB Bank vezető elemzője elmondta: ha a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap tervezett bevételei realizálódnak, bár az abban lévő portfolió likviditása kérdőjeleket tartalmaz, akkor a bank által jelenleg is érvényes prognózis reális, azaz az eredmény szemléletű (ESA) államháztartási mérleg többlete 2,7 százalék lehet. "Ugyanakkor ha az egyszeri tételektől megtisztított hiányt vesszük számba, akkor a deficit éppen 3 százalék alatt tartható" - fogalmazott Barta György.

 

A K&H Bank vezető elemzője, Barcza György szerint a tapasztalat az, hogy a novemberi hiány és a decemberi többlet kiegyenlíti egymást. Ha ez a tétel érvényesül 2011-ben is, akkor a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból még az idén befolyó közel 330 milliárd forinttal számolva, többlettel, mégpedig 2 százaléknál nagyobb többlettel zárhat az államháztartás eredmény szemléletű mérlege, és az egyszeri tételektől megtisztított hiány is 3 százaléknál kisebb lesz - tette hozzá a K&H Bank vezető elemzője.

 

Van azonban egy olyan tétel, az Európai Bíróság által megítélt áfa-visszatérítés 250 milliárd forintos összege, amelyet még ebben az évben el kell számolni, s ennek csak a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap lehet a forrása - mutatott rá a bizonytalansági tényezőre Barcza György. Az elemző szerint az államháztartás pénzforgalmi mérlegében ugyan ki kell mutatni a Mol részvényvásárlásra fordított 500 milliárd forintos összeget, de az eredmény szemléletű (ESA) mérlegben nem, mivel az állam a vagyonát pénz helyett részvényvagyonban tartja. (MTI)

23%-os árbevétel-növekedés az Amixa Holdingnál

Az Amixa Holding kiemelkedő első félévet zárt, közel 23%-os árbevétel-növekedéssel, pozitív eredménnyel és sikeresen lezárt akvizícióval. Az Amixa Holding Nyrt. közzétette a 2025. június 30-án zárult első félévre vonatkozó, nem auditált, IFRS szerinti konszolidált eredményeit. A csoport árbevétele 23%-kal, 7,8 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA elérte a 418 millió forintot, míg az adózott eredmény 127,7 millió forintos többletet mutatott. A növekedést az élelmiszer-nagykereskedelmi üzletág dinamikus bővülése és a Hunorganic Kft. akvizíciója is erősítette.
2025. 09. 30. 17:00
Megosztás:

Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál

A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium – munkavédelemért és fogyasztóvédelemért felelős minisztériumként – a jövőben is mindent megtesz a munkavállalók védelme és a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében, ezért határozottan fellép azok megsértése esetén.
2025. 09. 30. 16:00
Megosztás:

Új otthont fél órán belül – ennyit hajlandók utazni a magyarok

Az ingatlan.com új funkcióval segít a vevőket és a bérlőket abban, hogy áttekintsék a következő otthonuk mennyire van közel életük legfontosabb helyszíneihez. Az összegyűlt adatok alapján eddig nem ismert összefüggésekre is fény derült a lakáspiac működésével kapcsolatban. Az ingatlant kereső magyarok a kiszemelt ingatlantól általában 30–40 percnyi utat vállalnak munkahelyükig, vagy a gyermekük iskolájáig. Az egyetemisták jellemzően 18 percnyi sétatávolságra vagy 18 percnyi tömegközlekedésre keresnek albérletet. A szülők számára az iskola és óvoda közelsége kiemelten fontos: Budapesten autóval 14 perces úttal számolnak a lakásvásárlást tervezők, de tömegközlekedéssel vagy gyalog sem terveznek 30 percnél több utazást.
2025. 09. 30. 15:30
Megosztás:

Iráni atomprogram - Szankciókat jelentett be a brit kormány

Szankciókat jelentett be iráni tisztviselők, kormányzati hatóságok és bankok ellen a brit kormány az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 09. 30. 15:00
Megosztás:

A világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán

54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
2025. 09. 30. 14:30
Megosztás:

Kevésbé csökkent az osztrák gazdaság teljesítménye a vártnál

Ausztria gazdasága kevésbé mély válságban van, mint eddig feltételezték. A statisztikai hivatal, a Statistik Austria nemzetgazdasági számításai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2024-ben nem 1,0 százalékkal csökkent, mint azt legutóbb feltételezték, hanem 0,7 százalékkal. A Statisztikai Hivatal kedden a 2023-as GDP-t is felfelé módosította: a korábban jelzett 1,0 százalékos csökkenés helyett most 0,8 százalékos mínuszt állapított meg.
2025. 09. 30. 14:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok közel került a kormányzati leálláshoz

Az Egyesült Államok közel került a "kormányzati leálláshoz", miután a Kongresszus republikánus, valamint demokrata vezetői és Donald Trump elnök közötti megbeszélés a költségvetés elfogadásáról nem járt sikerrel hétfőn.
2025. 09. 30. 13:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Litecoin – mi mozgatja az LTC árfolyamát?

Az elmúlt hónapokban a Litecoin (LTC) piacán számos tényező – technikai, fundamentális, szabályozási és piaci pszichológiai – egyaránt szerepet játszott az árfolyam mozgásában. Az alábbi elemzésben összegyűjtöm és rendszerezem a legfontosabb eseményeket és mozgatórugókat, valamint azt vizsgálom, milyen kockázatok és lehetőségek előtt áll a Litecoin rövid és középtávon.
2025. 09. 30. 13:00
Megosztás:

Zuhan a Bitcoin dominancia – Robbanásszerű altcoin szezon jöhet a láthatáron

A kriptopiac szeptember végén újra izgalmas fordulatot vesz: miközben a Bitcoin dominanciája határozott csökkenésbe fordult, az altcoinok készülnek a rég várt áttörésre. Az elemzők szerint hamarosan elérkezhet az altseason csúcspontja, amikor számos alternatív kriptovaluta történelmi csúcsokra törhet.
2025. 09. 30. 12:30
Megosztás:

Az afrikai sertéspestis miatt vaddisznó irtás indul

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni harc jegyében november 1-jéig tartó vaddisznó irtási akció indul Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség és részben Bród-Szávamente megyében - közölte a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2025. 09. 30. 12:00
Megosztás:

2025. október 1-jétől tilos a power bankek használata az Emirates járatok fedélzetén

Emirates légitársaság 2025. október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be, amely értelmében tilos lesz bármilyen típusú power bank használata a fedélzeten. A légitársaság valamennyi repülőgépén biztosított az ülésekbe épített áramforrások használata, ugyanakkor az Emirates továbbra is javasolja utasainak, hogy készülékeiket – különösen hosszabb repülőutak előtt – teljesen feltöltve vigyék magukkal.
2025. 09. 30. 11:30
Megosztás:

Kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállástól való félelem miatt kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok is tegnap; a tízéves dollár hozam 4,15, a német 2,7%-ig süllyedt.
2025. 09. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai részvényindexek, jól teljesített a technológiai szektor

Az egyre inkább fenyegető kormányzati leállás és a Fed-döntéshozók szigorúbb nyilatkozatai sem tudták pirosba fordítani az amerikai indexeket. Európához hasonlóan az USA-ban is nyomás alatt volt az energiaszektor.
2025. 09. 30. 10:30
Megosztás:

Hétfőn gyenge emelkedést értek el az európai tőzsdeindexek

Hétfőn gyenge emelkedést értek el a vezető európai tőzsdeindexek. A Stoxx600 0,2%-os erősödésének lendületet adott a luxus szektor 1,9%-os és az egészségügyi szektor 0,9%-os emelkedése.
2025. 09. 30. 10:00
Megosztás:

Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon

Az idei évtől a dióskáli INTERRA® Farm nemcsak a Syngenta fenntarthatósági kezdeményezéseit bemutató gazdaságként, hanem agronómiai, növényvédelmi és digitális megoldásainak kiemelt kísérleti terepeként is működik tovább. Plótár István zalai gazdasága több mint egy évtizedes, követésre érdemes tapasztalatokkal szolgál más termelők számára is, amelyekkel fokozhatják versenyképességüket és fenntarthatóan növelhetik jövedelmezőségüket.
2025. 09. 30. 09:30
Megosztás:

Kis csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kis csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 49,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 99 257,44 ponton zárt.
2025. 09. 30. 09:00
Megosztás:

A 4iG Csoport észak-macedón leányvállalata és az Ericsson közösen építheti a nyugat-balkáni régió egyik első önálló 5G hálózatát

A stratégiai együttműködés mérföldkő a 4iG Csoport észak-macedón beruházási terveiben és megerősíti a cégcsoport elköteleződését az európai digitális és biztonsági standardok mellett.
2025. 09. 30. 06:30
Megosztás:

A KSH lezárta az EU–SILC-felvétel revízióját

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) befejezte az EU–SILC-felvétel tervezett revízióját a 2018 és 2023 közötti időszakra vonatkozóan. A felülvizsgálat eredményeként a szegénység fő mérőszáma, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya országos szinten egyik évben sem változott jelentősen. A revízió megerősítette az EU–SILC-adatok és a módszertan megbízhatóságát, valamint arra is rávilágított, hogy a felülvizsgálat előtti adatok is megfelelő alapot nyújtottak a szegénység monitorozásához.
2025. 09. 30. 06:00
Megosztás:

A magyarok szerint az élelmiszer-pazarlás ugyanolyan nagy probléma, mint a klímaváltozás

A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése. Mindez különösen aktuális az Élelmiszerpazarlás Világnapján, amikor a figyelem még inkább a mindennapi döntéseinkre és szokásainkra irányul.
2025. 09. 30. 05:30
Megosztás:

Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében

A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát hétfőn a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
2025. 09. 30. 05:00
Megosztás: