Távközlési adó - Így változnak a Vodafone tarifái július 1-jétől

Megosztja az új telefonadó terhét az előfizetőkkel a Vodafone Magyarország, július 1-jétől tarifamódosítást hajt végre, a változásokat csütörtökön az általános szerződési feltételekben is közzétette.

A tarifaváltozás nem érinti a bónuszperceket, valamint az egymás közötti ingyenes beszélgetéseket, illetve a speciális Vodafone díjcsomagok által kínált egyéb ingyenes kedvezményeket sem - közölte a társaság. Az emelés az előfizetéses ügyfeleknél havonta fix összegben jelentkezik, de egyetlen esetben sem haladja meg a fizetendő adó maximumát.
    

A feltöltő kártyás ügyfelek esetében a tarifamódosítás percenkénti és sms-enkénti mértéke is kevesebb a törvényben meghatározott nettó 2 forintnál. A cég - közlése szerint - nem hárítja át az új adót teljes mértékben ügyfeleire, megőrzi díjcsomagjainak átláthatóságát és egyszerűségét, és megtartja a piacon a Vodafone által kínált kedvezményeket is.
    

Ahol lehetséges, a vállalat egyszerűen megemeli a havidíjat egy fix összeggel, hogy legalább részben kompenzálja a fizetendő magasabb adót. A feltöltő kártyás ügyfeleknél ez az elv nem alkalmazható, amiatt, hogy nem fizetnek havidíjat. Az esetükben a Vodafone emel a perc- és sms-díjakon. A konkrét összegek mindkét esetben a törvény által meghatározott adómérték alatt maradnak.
    

A Vodafone a telefonadó maximumára vonatkozó, a parlament által megszavazott 6 hónapos átmeneti, december 31-ig tartó enyhítő javaslatot július elsejétől az ügyfelei számára is elérhetővé teszi.
    

A lakossági előfizetői tarifáknál sávos lesz a havidíj-változás, azaz arányosan a díjcsomagokban foglalt percek mennyiségét veszi alapul, vagyis a csomagokban foglalt percek mennyiségétől függően emelkedik. A kisvállalati ügyfelek esetében SIM-kártyánként fix kiegészítő havi előfizetési díjat vezetnek be.
    

A feltöltő kártyás ügyfelek esetében, annak speciális, előre fizetett jellege és jellemzően havidíjmentessége miatt az előbbiektől eltérő megoldásra kényszerül a mobilszolgáltató és magasabb percdíjakat vezet be. Igaz, az emelés mértéke nem éri el a nettó 2 forintot és nem vonatkozik a jutalompercekre és jutalom sms-ekre.

 

A telefonadó a Vodafone-nak 8-10 milliárd forint plusz terhet jelent éves szinten,  ez egy pár milliárd forinttal meghaladja a válságadót - mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Kifejtette, a telefonadó újabb súlyos teher, amelyet a társaság már nem tud egyedül vállalni, ezért megosztja az előfizetőkkel, az emelés azonban miden esetben kisebb lesz, mint a cégre kivetett adó. Hozzátette, a megosztásra azért is szükség van, mert a válságadóval ellentétben itt nem ideiglenes teherről van szó.

 

Az új adó megváltoztatja a társaság költségstruktúráját is, s részben ezért kényszerül mind a lakossági, mind az üzleti tarifáinak módosítására. A megosztás másik okáról a vezérigazgató elmondta, céljuk az, hogy megtartsák az elmúlt években elért magas szolgáltatási színvonalat. Kifejtette, a tárgyalásokon a Vodafone egy átalánytípusú, fix adót javasolt a kormánynak, de ezt nem fogadták el. Elmondta azt is, hogy az elmúlt napokban már megkezdték az ügyfelek tájékoztatását a júliustól bekövetkező változásokról. Beck György, a társaság elnöke elmondta, hogy az iparág számára a válságadó és a telefonadó éves szinten 100 milliárd forintos teher.

 

Közölte azt is, hogy több mint egy tucat nagy informatikai fejlesztésre kényszerül a társaság azért, hogy követni tudja a jogszabályváltozásokat. A vezérigazgató elmondta, álláspontjuk szerint a forgalomarányos díj a használat jelentős visszaeséséhez vezet, ami hátrányosan érinti az ügyfeleket, csökkenti a bevételüket, miközben csökkenti az általános forgalmi adóból származó állami bevételeket is. 

 

Kérdésekre válaszolva elmondta, már most is tapasztalnak némi forgalom-visszaesést, ami a gazdasági helyzet miatt következett be. Hozzátette, a forgalom visszaesésén belül a jövőben nehéz lesz elkülöníteni, hogy abból mennyi írtható az új adó számlájára. (MTI)


Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Nem erősödtek tovább számottevően a kamatemelési várakozások, a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon pénteki szintjük közelében maradtak

Jelentős emelkedéssel kezdtek hétfőn az olajárak, ugyanakkor számottevő volatilitás jellemezte a kereskedést a nyersolaj piacán.
2026. 05. 19. 11:00
Megosztás:

Tovább esik a Nasdaq, számottevő nyomás a technológiai szektoron az emelkedő hozamkörnyezetben

Az iráni helyzettel kapcsolatban nem történt előrelépés, a pénteki lefordulás után továbbra is többnyire nyomott volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. A Dow 0,3%-ot emelkedett, az S&P500 néhány pontot veszített, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os mínuszban zárt.
2026. 05. 19. 10:30
Megosztás:

Tokenizált részvény jelentése, fogalma és értelmezése: hogyan kapcsolódik össze a tőzsde és a blokklánc világa?

A tokenizált részvény az egyik legizgalmasabb híd a hagyományos pénzügyi piacok és a kriptovaluták világa között. Egyszerűen fogalmazva: egy részvényhez kapcsolódó digitális tokenről van szó, amely blokkláncon létezik, és valamilyen módon egy valódi tőzsdei részvény árfolyamát vagy gazdasági értékét követi.
2026. 05. 19. 10:00
Megosztás:

Kedvező hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken

A pénteki visszaesést követően kisebb emelkedéssel indult a hét a vezető nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 0,5%-kal kúszott feljebb, a DAX 1,3, a FTSE100 1,0, a CAC40 pedig 0,6%-os pluszban zárt a volatilis hétfői kereskedést követően. Ezúttal az olasz benchmark lógott ki a sorból, mely 0,9%-os csökkenéssel alulteljesítő volt.
2026. 05. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 19. 09:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést

A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát - tartalmazza a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent kormányhatározat.
2026. 05. 19. 08:00
Megosztás:

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
2026. 05. 19. 07:30
Megosztás:

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Az Otthon Start program még életben tartja az ingatlanpiacot, de a korábbi lendület már eltűnt, és a túlárazott lakások gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. Változás legkorábban csak őszre várható a szakértő szerint.
2026. 05. 19. 06:30
Megosztás:

Ami nem öl meg, exportképessé tesz? Miért lehetnek versenyképesebbek külföldön a magyar webshopok

A magyar e-kereskedők régiós versenytársaiknál jóval nehezebb szabályozási és költségkörnyezetben működnek, mégis éppen ez teheti őket nemzetközileg is versenyképessé. A Shoprenter szerint a sikeres hazai webshopok számára a külföldi terjeszkedés egyre inkább stratégiai szükségszerűséggé válik.
2026. 05. 19. 06:00
Megosztás:

Hogyan lehet összehasonlítani a különböző munkák értékét?

Bár sokan hallottak már az elvileg 2026. június 7-étől alkalmazandó Bértranszparencia irányelvről, érdemes megismerkedni azokkal a gyakorlati módszerekkel is, amelyek valóban összehasonlíthatóvá teszik a különböző munkaköröket.
2026. 05. 19. 05:30
Megosztás:

150 millió forintért kelt el Vaszary János színpompás remekműve

Száguldottak a tételek a Virág Judit Galéria árverésén, úgy tűnt, hogy a gyűjtők csak erre az estére vártak. Egyes művek valósággal szárnyakat kaptak, sorra érkeztek a becsérték feletti licitek a festményekre és a Zsolnay remekművekre. Az aukció legjobban várt tétele, Vaszary János tengerparti képe a kikiáltási árat megduplázva, 150 millió forintért kelt el, egy Zsolnay váza pedig világrekordhoz közeli összegen, 26 millió forintért talált új tulajdonosra. A “magyar Picasso”, Szobotka Imre egyik korai festményéért 44 millió forintot fizettek.
2026. 05. 19. 05:00
Megosztás: