Téligumi nélkül 20%-kal nagyobb eséllyel érhet minket baleset

Fokozatosan esik a hőmérséklet, a reggeli és esti órákban egyre többször mutat 0 fok körüli értékeket a hőmérő. A téli gumi nem csak a havas utakon jelent megoldást, már 7 fok alatt is biztonságosabb ilyen abroncsokon közlekedni. Ebben az időszakban 20 százalékkal nőnek a balesetek. A K&H Biztosító tanácsai.

Az idei őszi időjárás szerencsésnek mondható, hiszen még mindig enyhe az hőmérséklet, így bőven volt ideje az autósoknak téli gumira váltani. Szakértők szerint, amikor a napi átlaghőmérséklet már csak 7 fok körül van, nyugodtan lecserélhetjük a nyári szettet, hiszen a nyári gumik a hideg beálltával sokat vesztenek tapadásukból. Azt viszont semmiképpen sem érdemes megvárni, hogy leessen az első hó, mert akkor minden szervizben nagy tömegre kell számítani.

 

„A megváltozott vezetési körülmények rossz hatással vannak a statisztikákra, az esős, havas idő beköszöntével tapasztalatink szerint 20 százalékkal nő a balesetek száma. Társaságunkhoz beérkezett bejelentések alapján elmondható, hogy rendszeresen előfordulnak olyan esetek, amikor a le nem cserélt nyári gumik miatt szenved valaki balesetet, és utólag bánja csak, hogy nem volt előrelátó. Természetesen a megfelelő téli gumi szett sem garancia a balesetek elkerülésére, ezért fontos, hogy minden autós rendelkezzen kötelező gépjármű felelősségbiztosítással, illetve balesetbiztosítással” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

 

 

A gumicsere általában előjegyzés alapján történik, tehát érdemes előre időpontot egyeztetni. Ha ezzel megvárjuk az első havazást, előfordulhat, hogy heteket várhatunk, mire fogadni tud a gumis. A csere ideje és költségei attól függően változnak, hogy komplett kerékkel vagy csak gumival rendelkezünk. Kerék esetén a csere nem tart tovább 20-25 percnél, költsége 2-4000 Ft között mozog. Ha csak gumit cserélünk, az azt jelenti, hogy a nyári abroncsot le kell venni az acélról és a helyére felrakni a télit. Ebben az esetben a csere 40-45 percig tart, a költsége pedig 4-8000 Ft lehet. Mindannyian tudjuk, hogy a téli időszakban a jeges, havas, latyakos utakon megváltoznak a vezetési körülmények és, hogy ilyenkor mennyit jelent az, hogy téli vagy nyári gumi szett van egy autón.

 

Az utakon felelősek vagyunk utastársaink és a többi autós testi épségéért is, így az, hogy rakunk-e téli gumit az autónkra, egyértelmű döntés kell, hogy legyen. Ennek ellenére szakértők tapasztalatai alapján az autós társadalom 46 százaléka csak későn, már a havazás bekövetkeztekor gondol az abroncscserére, ráadásul 4 – 5 százalék bár tud a téligumi fontosságáról még sem tesz lépéseket, inkább megpróbálja a nyári szettel átvészelni a havas időszakot.

Berobban az IT-hoz értő mérnökök iránti kereslet

A jövőben a mérnökök és IT szakértők az eddigieknél is hangsúlyosabb szerephez jutnak a gazdaság, az ipar fejlesztésében - derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) és a vezető európai munkaerő-közvetítő vállalat, a Tech People legutóbbi, Magyarország 75 legmeghatározóbb, száz főnél több műszaki szakembert foglalkoztató gyártó- és termelővállalatának felsővezetői körében végzett, személyes megkérdezésen alapuló kutatásából.
2021. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Felfelé korrigálta kedd reggelre az előző napi gyengülését a forint a nemzetközi devizakereskedelemben.
2021. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

Indexemelkedésre lehet számítani kedden az európai tőzsdéken az előző napi nagy gyengülés korrekciójaként, ami több havi mélypontra küldte vissza a főbb indexeket.
2021. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Zöld autókra cseréli gépjárműflottáját Vodafone

Környezetvédelmi stratégiájának részeként tovább csökkenti karbonlábnyomát a Vodafone Magyarország, a vállalat teljes, több mint 400 autóból álló gépjárműflottáját környezettudatos modellekre cseréli, melynek első lépéseként 106 darab plug-in hibrid Skoda Octáviát lízingelnek a Porsche Hungariától - közölte a távközlési vállalat az MTI-vel.
2021. 09. 21. 07:30
Megosztás:

EU-s támogatásból segítené a román kormány a magyar gyerekek román nyelvtanulását

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére európai uniós alapokból segítené a román kormány a nemzetiségi, ezen belül a magyar gyerekek román nyelvtanulását, amely célra egy 10 millió euró összértékű projektet hirdettek meg - közölte hétfőn a romániai magyar érdekvédelmi szervezet.
2021. 09. 21. 07:00
Megosztás:

Már hetven fölött az elismert öntözési közösségek száma

Már hetven fölé nőtt a 2020 júniusa óta elismert öntözési közösségek száma, és legalább hatvanra tehető azoknak a gazdálkodói közösségeknek a száma, amelyek ebben a formában gondolkodnak - mondta Feldman Zsolt államtitkár az Új Élet Mezőgazdasági Kft. öntözéses beruházásának átadásán a Bács-Kiskun megyei Dunapatajon hétfőn.
2021. 09. 21. 06:30
Megosztás:

Nem zárják be a Turów bányát

A lengyel kormány nem zárja be a Turów bányát - reagált hétfőn Piotr Müller kormányszóvivő az Európai Unió Bíróságának aznapi ítéletére, miszerint Varsónak napi 500 ezer euró pénzbüntetést kell fizetnie az Európai Bizottságnak a cseh-lengyel határ menti bányában zajló szénkitermelés folytatódása miatt.
2021. 09. 21. 06:00
Megosztás:

Világszínvonalú vásárváros és konferencia központ épült Budapesten

Kormányzati fejlesztésként világszínvonalú vásárváros és konferencia központ épült Budapesten, a Hungexpo területén - közölte a kiállításszervező cég hétfőn az MTI-vel.
2021. 09. 21. 05:30
Megosztás:

Meghirdették a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt

Meghirdették a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt hétfőn Budapesten.
2021. 09. 21. 05:00
Megosztás:

Szigorú szabályozás mellett lesz Ausztriában téli síszezon

Szigorú szabályozás mellett, de lesz Ausztriában téli síszezon - jelentette be Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter a Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján hétfőn Bécsben.
2021. 09. 21. 04:30
Megosztás:

Londoni elemzők: egy emelés még biztosra vehető az MNB részéről

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenlegi monetáris szigorítási ciklusán belül egy kamatemelés még bizonyosra vehető, és lehetséges az is, hogy a monetáris tanács a mennyiségi enyhítésre szóló számszerű útmutatás helyett áttér a rugalmas eszközvásárlási cél alkalmazására.
2021. 09. 21. 04:01
Megosztás:

4IG elemzés

A 4IG is visszaadott erejéből a hétfői kezdés alatt és utolérte őt is a nemzetközi piacok tombolása. Már az ázsiai piacok zárása erős mínuszokat prognosztizált és a mai kereskedést is beárnyékolhatja a tegnapi zuhanás. A 4IG számára ezen a héten a 900 forintos támasz bír perdöntő hatással, itt harcolhatnak meg leginkább az eladók és a vevők egymással. A támasz letörése erős zárásokkal járhat, de egy megtartás esetén még élhet a vevők célja is 1100-ra.
2021. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Richter elemzés

Bukott a Richter is, egészen pontosan visszaadta a múlt pénteki emelkedését az árfolyam és ezzel a 100-as mozgóátlagig szúrt le a jegyzés. A mai napon így nem nagy meglepetésre a 8400 forintos szint tesztelése lehet a cél a medvék számára. Nem érkeztek jó hírek sem az ázsiai börzékről, sem pedig a tengerentúlról, sőt az amerikai indexek hétfőn megállás nélkül estek, ami a mai kezdésre nagy hatással lehet. A Richter szemszögéből a 100-as mozgóátlagon állhat a mai nap, ha bukik a szint, akkor az eladók kerülnek ismét fölénybe.
2021. 09. 21. 04:00
Megosztás:

MOL elemzés

Egyre jobban aggódnak a befektetők, a grafikonokból ezt lehet kivenni. Ráadásul már nem csak a meredek inflációs jelentések miatt, hanem Amerika adósságplafonja és a Fed esetleges szigorítása mellett a nagy Evergrande bedőlése is becsukta a longokat tegnap. A MOL árfolyama sem volt kivétel, a tegnapi vihar őt is megtépázta, 2.38 százalékot csúszott le a jegyzés, ezzel megcsípve a 100 napos mozgóátlagot, amely korábban már kétszer mentette meg a kurzust egy nagyobb bukástól. A napokban újra tesztelhetik a medvék az indikátort és egy letörés újabb eladásokat hozhat.
2021. 09. 21. 04:00
Megosztás:

OTP elemzés

Igazi pánik hangulat alakult ki a hétfői kereskedés során és a kínai piacok meredek esése után nem csak Európa, hanem Amerika is megremegett. Komoly veszélytől tartanak az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő csődjével kapcsolatosan, valamint USA adósságplafonja is újra emelésre szorul. Nincs könnyű helyzetben a részvénypiac, az elmúlt 10 napból igazából 8 napot esett az S&P500 index, amelyhez utoljára tavaly októberben volt hasonló. A magyar börze és szakadt tegnap és az OTP is kivette ebből a részét, a maga 3.2 százalékos ereszkedésével. A bankpapír így már a 18 000-es támasztól el is búcsúzott, de az csak ma derül ki mennyire tartósan. Amennyiben az 50-es mozgóátlag és a 17 000-es kerek szint sem tartóztatja fel az eladókat, úgy komoly eséssel folytatódhat a hét.
2021. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Új elnököt választottak a Magyar Vöröskereszt élére

Új tisztségviselőket választottak a Magyar Vöröskereszt vezetőségébe a segélyszervezet múlt hétvégén tartott kongresszusán, az új elnök Fodor Antalné lett.
2021. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Sikeres nyarat zártak a Danubius Hotels szállodái

Kiemelten sikeres nyarat zártak teltház közeli foglaltsággal a Danubius Hotels vidéki wellness szállodái, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak - közölte a szállodalánc az MTI-vel hétfőn.
2021. 09. 21. 02:30
Megosztás:

A magyarok megszokták az erős ügyfél-hitelesítést az elektronikus fizetéskor

A magyarok többsége megszokta az erős ügyfél-hitelesítést, a felnőtt, bankkártyával rendelkező lakosság 96 százaléka pedig vásárolt már online - ez derült ki az OTP Mobil és a Visa reprezentatív kutatásából, amelynek megállapításairól hétfőn közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2021. 09. 21. 02:00
Megosztás:

Sorra adnak ki profitfigyelmeztetést amerikai iparvállalatok

Riasztóan sok amerikai vállalat figyelmeztetett arra, hogy elmaradhat nyeresége a várakozásoktól a harmadik negyedévben, ami a tőzsdei árfolyamok csökkenését eredményezheti.
2021. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Elkészült a Cordia prémium kategóriás ingatlanprojektje Varsóban

Befejeződött a Cordia legújabb varsói lakóépületének építkezése, az első lakók már megkezdték a beköltözést - közölte az ingatlanfejlesztő hétfőn az MTI-vel.
2021. 09. 21. 00:01
Megosztás: