Tempós rajtot vett a lakáspiac - tovább nőtt az építési kedv

Az építőipar 29,1 százalékos emelkedést ért el januárban, ami a magas viszonyítási alap miatt is kiemelkedő bővülés jelent. A 2017. januári adatnál ez több mint 80 százalékkal nagyobb értéket jelent. A lakásépítéseket is magában foglaló épületépítéseknél 28,2 százalékos volt a növekedés. Az elemzés szerint továbbra is fokozott lakásépítési kedv jellemzi a piacot: idén januárban 7 százalékkal több lakás megépítésére adtak ki engedélyt, mint egy évvel korábban. 2017 januárjához képest pedig több mint 30 százalékos növekedés látható. A társasház-építési engedélyek száma pedig 12,3 százalékkal nőtt éves szinten. Az idei év első két hónapjában az ingatlan.com-on meghirdetett új lakások és házak száma tavalyhoz képest 77 százalékkal nőtt a községekben, és 38 százalékkal emelkedett a megyei jogú városokban, megyeszékhelyeken.

Tempós rajtot vett a lakáspiac - tovább nőtt az építési kedv

Folytatódik az építőipari boom: januárban 29,1 százalékos volt a növekedés, a tavalyi egész éves 22,3 százalékos bővülés után. A lakásépítéseket is magában foglaló épületépítéseknél januárban 28,2 százalékos volt a bővülés Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a januári eredmény értékelésekor figyelembe kell venni a bázishatást, tavaly januárban ugyanis kiugró, több mint 40 százalékos emelkedés produkált az ágazat. A 2017. januári adatokhoz képest ez 82 százalékos növekedést jelent.

Az ingatlan.com elemzését ismertetve a szakember elmondta: A lakásépítési kedv továbbra is erős. Ezt bizonyítja, hogy januárban 991 lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ami 7 százalékkal haladja meg tavaly januári szintet, 2017 első hónapjához képest - azaz kétéves távlatban - pedig 31 százalékos emelkedésnek felel meg. 2015 óta pedig a legmagasabb januári adat. Januárban 5 százalékkal nőtt az egylakásos épületekre, gyakorlatilag a családi házakra kiadott engedélyek száma, a társasházakra kiadott engedélyeké pedig 12 százalékkal 328-ra emelkedett. Balogh László hozzátette: nem minden engedélyből lesz végül valóban lakás, de a januári növekedés egyértelműen a lakásépítési kedv fokozódását mutatja. Szintén erre utal, hogy januárban az épületépítésekre kötött szerződésállomány január végén 30,5 százalékkal volt magasabb, igaz, ebben a lakások mellett ipari, kulturális és sportlétesítmények építésére vonatkozó megbízások is szerepelnek.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az ingatlan.com adatai alapján az idei év rendhagyó lesz több szempontból is: idén januárban és februárban országosan 4 százalékkal több újépítésű ingatlant hirdettek meg eladásra az előző év első két hónapjához képest. A fővároson kívül volt kiugró a növekedés: a községekben 77 százalékkal több új lakást és házat hirdettek meg az ingatlan.com-on, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban pedig 38 százalékkal nőtt a meghirdetett új lakóingatlanok száma. Az idei élénkülés egyrészt annak köszönhető, hogy az elmúlt években megkezdett társasház-fejlesztések jelentős része befejeződik, így 20 ezer új lakás kerülhet a piacra. Emellett az állami lakáspiaci intézkedések, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény bővítése júliustól mind a használt, mind az új lakások piacán újabb élénkülést eredményezhet.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Kevesebb albérlet, növekvő díjak az egyetemvárosokban!

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak.
2021. 08. 26. 03:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az építőipar, most kell észnél lenni

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
2021. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Lesz-e árcsökkenés a lakáspiacon?

Egyre többször hallani, hogy a lakásárak csökkenése megindult, és a közeljövőben akár egy komolyabb recesszió is bekövetkezhet az ingatlanpiacon. Bár a kijelentések igazságtartalmát, és a jövőre vetített jóslatok helytállóságát nehéz megítélni, mégis van több olyan tényező, amely által valamennyire már most ráláthatunk a lakáspiaci folyamatok alakulására. Mind a befektetőket, mind a tulajdonosokat és az első lakásukra vágyókat érdekli ugyanis, hogy mire számíthatnak a jövőben.
2021. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Tízezer forinttal nőttek a bérleti díjak több egyetemvárosban

A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel 19 ezer kiadó lakóingatlanból választhattak a bérlőjelöltek. Budapesten több mint 13 ezer, a megyeszékhelyeken pedig több mint 3600 albérlet szerepelt a kínálatban. Budapesten az átlagos bérleti díj 145 ezer forint volt. A legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, Szegeden és Pécsen 10 ezer forinttal emelkedett a bérleti díj.
2021. 08. 23. 11:00
Megosztás:

Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
2021. 08. 22. 11:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

Amikor az álomból valóság lesz: az első lakás megvásárlásának folyamata

Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26%, vidéken pedig 20% körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A Duna House szakemberei tisztázzák a folyamatot.
2021. 08. 19. 16:00
Megosztás:

Kaszálni is lehet az egyetemista gyerek lakhatásán: 8 milliós önerő elég hozzá

Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik éri meg jobban? A Bank360.hu elemzői összefoglalták a lehetőségeket egy fővárosi, kétszobás ingatlan példáján keresztül.
2021. 08. 19. 07:00
Megosztás:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.
2021. 08. 18. 23:00
Megosztás:

Az építőipari cégeknek is megéri együttműködni a versenyhatósággal

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kezeli az építőiparral kapcsolatos jelzéseket, az érintett piaci vállalkozásoknak ezúttal is érdemes együttműködni a hatósággal. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.
2021. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Akár 1,5 évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása

Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felkészülni minden jogi és pénzügyi eshetőségre is.
2021. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Az építőipari vitákra nem volt hatással a járvány

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.
2021. 08. 18. 06:30
Megosztás:

Újra berobban az Airbnb?

A korlátozó intézkedések feloldása ismét felpörgetheti a járvány miatt válságba került Airbnb népszerűségét. Így a kényszerszünet után most még inkább felértékelődhetnek a jó áron elérhető, biztonságos szálláshelyek. Az Airbnb-házigazdák számára ezért kiváló segítség lehet a hamarosan Európa-szerte alkalmazható okos ajtónyitó készülék, ami biztonságossá és kényelmessé teszi a vendég- és ügyfélfogadást. A hazai mérnökök által fejlesztett eszközt a Start it @K&H inkubátorprogram startupja, a PhoneIn dobja piacra.
2021. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés Romániában

Romániában az idei első fél évben 6,1 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Célegyenesbe fordult a Brick Award ’22 zsűrizése

Megkezdődött a Brick Award, a világ egyik legnagyobb becsben tartott téglaépítészeti díjának értékelési folyamata. A beérkezett rekordszámú nevezésből az előzsűri választja ki azt az 50 épületet, amelyek közül jövő tavasszal, szakmai zsűri közreműködésével kerülnek ki a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.
2021. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Így alakult a magyar építőipar termelése az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2021. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. Az OTP Ingatlanpont szakértői 2021. I. negyedévének ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 08. 14. 08:00
Megosztás: