Terv felett teljesített a MÁV-csoport 2011-ben

Az előzetes adatok alapján a MÁV-csoport 2011-ben terven felüli eredményeket ért el - mondta Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: a MÁV Zrt. 2011-ben az 50 milliárd forint részleges adósságkonszolidáció hatását is figyelembe véve mintegy 14 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért el az előzetes adatok alapján, üzemi eredménye 27,4 milliárd forint veszteség lesz, ami 12,5 milliárd forinttal kedvezőbb lesz a tervezettnél.

 

Szarvas Ferenc hangsúlyozta: a MÁV-START Zrt. által szállított utasok száma tavaly 10 év óta először emelkedett, 3 százalékkal 137 millióról 142 millióra nőtt, a fizető utasok száma 5,8 százalékkal bővült 2010-hez képest. A MÁV-csoport adóssága 270 milliárd forint volt az év végén. Az elnök-vezérigazgató megjegyezte, hogy a tavalyi részleges adósságkonszolidáció révén a kormány csökkentette a vasúttársaság adósságállományát, elsősorban a működési célú hitelek kiváltásával, amelynek nyomán növekedett a beruházási hitelek aránya.

 

Kitért arra, hogy a vállalatcsoport munkavállalói létszáma folyamatosan csökken: a 2010. évi 37.220 fős létszám 2011-re 36.745-re mérséklődött, úgy, hogy a korábban külső vállalkozók által végzett feladatok egy részét házon belül látja el a cégcsoport. A leányvállalatok eredményeiről szólva Szarvas Ferenc elmondta: a MÁV-STARt Zrt. gazdálkodása 2011-ben kiegyensúlyozott képet mutatott, a személyszállító társaság 2011-ben mintegy 4 milliárd forinttal növelte árbevételét 68 milliárdról 72,2 milliárd forintra.

 

A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. a gazdasági válság hatására csökkenő áruszállítási vontatási igények mellett is megőrizte pozícióit azáltal, hogy javította a munkaerő-hatékonyságot, a vezénylés és a fordulótervezés központosításával a vontatási feladatokat a korábbinál kevesebb mozdonnyal oldotta meg. A költséghatékonysági intézkedéseknek köszönhetően a MÁV-TRAKCIÓ vontatási szolgáltatását 2 milliárd forinttal olcsóbban nyújtotta a MÁV-START Zrt. részére, miközben adózás előtti eredménye nem csökkent - mutatott rá Szarvas Ferenc.

 

Az elnök-vezérigazgató elmondta: a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. gazdálkodása is 2011-ben a tervhez képest nagyobb, 52 millió forintos eredményt ért el. A MÁV-Gépészet bevételi szerkezete tavaly részben átalakult: a felújítási munkák egy részét 2012-re átütemezték, ennek pénzügyi hatását ellensúlyozta a járműkarbantartásból származó bevételek növekedése. Eredménynek nevezte Szarvas Ferenc, hogy sikerült kialakítani azt a kapacitást, amely révén a MÁV képes lesz önálló európai uniós projektekben való részvételre. (MTI)

Erősödtek az amerikai kamatcsökkentési várakozások

Erősödtek a kamatcsökkentési várakozások az USA-ban, miután a megkérdezett közgazdászok túlnyomó többsége, 80%-a úgy vélte, hogy a gyengülő munkapiac miatt a Fed decemberben újabb 25 bázisponttal csökkenti majd az irányadó kamatszintet.
2025. 11. 13. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street vezető indexei

A szerdai kereskedés során vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok, miközben a befektetők a kormányzati leállással kapcsolatos hírekre figyeltek.
2025. 11. 13. 10:30
Megosztás:

Emelkedéssel zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Emelkedéssel zártak tegnap a főbb európai részvénypiacok, miután kitartott az optimizmus, hogy az amerikai kormányzat leállás akár néhány napon belül véget érhet.
2025. 11. 13. 10:00
Megosztás:

Az ESG nem trend, hanem jövőkép” – a Soproni Egyetem ESG-képzései

A Soproni Egyetem, mint Magyarország Zöld Egyeteme ESG-képzéseivel új szintre emelte a fenntarthatóságról való gondolkodást. Az egyetem célja, hogy a jövő szakemberei ne csak megfeleljenek a 21. századi piaci elvárásoknak, hanem képesek legyenek alakítani a változást – a zöld átmenet aktív formálóivá válva.
2025. 11. 13. 09:30
Megosztás:

Covid óta nem látott lakbéresés – megrengetheti a budapesti albérletpiacot a Kúria döntése

A KSH–ingatlan.com lakbérindexe szerint 2025 októberében tovább csökkentek a bérleti díjak Budapesten és országosan is. Októberben az országos index 0,7, a budapesti pedig 1 százalékos lakbércsökkenést mutatott az előző hónaphoz képest. Az elmúlt két hónapban az országos bérleti díjak viszont már közel két százalékkal csökkentek. Ilyen mértékű csökkenésre utoljára 2020 november-decemberében volt példa a koronavírus-járvány kellős közepén. A bérleti díjak csökkenésben komoly szerepet játszik, hogy az Otthon Start Program keresletet von el az albérletpiacról, aminek köszönhetően a kínálat is növekszik, ez pedig egyre nagyobb versenyhelyzetet teremt bérbeadói oldalról. A budapesti albérletpiacot is jelentősen átrendezheti a Kúria döntése, ami jogszerűnek találta az airbnb-zés kitiltását a VI. kerületből. A döntés 2026-tól lép hatályba, ami érezhetően növelheti a terézvárosi hosszútávra kiadó (és/vagy eladó) lakáskínálatot a következő hónapokban, ami még tovább fékezheti az albérletárak emelkedését. Szintén kérdés, hogy a VI. kerület példája mennyire lesz ragadós a többi belvárosi kerület számára. A fővárosban november elején a bérleti díjak középértéke 260 ezer forintot tett ki. Debrecenben 240 ezer forint, míg a legolcsóbb vármegyeszékhelyeken, Békéscsabán és Szekszárdon 100 ezer forinttal számolhatnak a bérlők.
2025. 11. 13. 08:00
Megosztás:

Javítják a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásának feltételeit Szegeden

Uniós támogatással javítják a sajátos nevelési igényű (SNI), a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekek oktatásának feltételeit a Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, Óvodában és Általános Iskolában, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat intézményeiben - tájékoztatta a Szegedi Tankerületi Központ vezetője az MTI-t.
2025. 11. 13. 07:30
Megosztás:

Jogi vákuum: Azonnali bénulás fenyegeti a cégeket az alapító halála esetén

Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő mintegy negyedét. Karaszi Csaba, a Duna Capital ügyvezetője kiemelte: ha a tulajdonos egyedüli ügyvezetőként hal meg, a cég azonnal képviselet nélkül marad, mivel az ügyvezetői jogviszony a halállal megszűnik és nem örökölhető. Ez jogi vákuumot teremt: nincs, aki aláírjon, utaljon vagy benyújtsa a hatósági beszámolókat. A hónapokig tartó hagyatéki eljárás alatt a cég működésképtelenné válhat, ami akár az adószám törléséhez és a vállalkozás teljes összeomlásához vezethet.
2025. 11. 13. 07:00
Megosztás:

Megbízhatósági válságban a magyar munkaerőpiac– miért tűnnek el a kékgalléros munkavállalók?

A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88%-a a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60%) és a szakmai tapasztalatot (54%).
2025. 11. 13. 06:30
Megosztás:

A legjobb külföldi online játékok magyar játékosok számára – 2025-ös útmutató

Az utóbbi években az online szerencsejáték szó szerint berobbant Magyarországon. Egyre több játékos fedezi fel, hogy a nemzetközi kaszinóoldalak nemcsak szélesebb játékkínálatot, hanem jobb bónuszokat és modernebb technológiát is kínálnak.
2025. 11. 13. 06:28
Megosztás:

Kocsimosót épített a MÁV Szegeden

Szeged-Rendező állomáson új kocsimosót építettek, ezzel több mint 20 év után tér vissza Szegedre a gépi vasútikocsi-tisztítás - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgató szerdán a közösségi oldalán.
2025. 11. 13. 05:30
Megosztás:

Vírus okozhatta az óvodai megbetegedéseket Egerben

November 11-ről 12-re virradó éjjel csaknem negyven gyermeket érintő hányásos, hasmenéses betegség tört ki az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény Joó János Tagóvodájában - közölte hivatalos Facebook oldalán Eger önkormányzata. A szakhatóság vizsgálatainak első megállapításai szerint vírus okozhatta a megbetegedéseket - értesült az MTI.
2025. 11. 13. 05:00
Megosztás:

Az Alensa tovább terjeszkedik Magyarországon

Az Alensa, Európa legnagyobb online kontaktlencse-kereskedője immár három saját üzlettel van jelen Magyarországon: Budapest után Győrben és Pécsen közvetlenül, míg Szegeden, Veszprémben és Dunaharasztiban partner optikákban várja vásárlóit. A vállalat nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is dinamikusan bővül.
2025. 11. 13. 04:30
Megosztás:

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák – így segíthetjük vissza őket a munka világába, már csak egy hét van jelentkezni!

Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja pályafutását, miután gyermeket vállal – ez az arány több mint kétszerese az európai átlagnak[1]. Az ilyen hosszú kiesés a munkából nemcsak a szakmai tudás, hanem az önbizalom megkopásával is járhat, miközben a hazai munkaerőpiac egyik legnagyobb tartalékát éppen ezek az anyák jelenthetik. A Morgan Stanley Return to Work – Lendülj újra munkába! programja ezért képzéssel, mentorálással és rugalmas munkalehetőséggel segíti a legalább egy év karrierszünet után visszatérni szándékozókat – és nemcsak az anyákat, hanem mindenkit, aki hosszabb időre kikerült a munka világából.
2025. 11. 13. 04:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú az agrárium ellenállóképességének növelése

Kulcsfontosságú lesz a jövőben a magyar agrárium ellenállóképességének növelése annak érdekében, hogy az ágazat a hatékonyságát és a versenyképességét tovább javítva meg tudjon birkózni az olyan kihívásokkal, mint amelyek idén érték a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart: a szántóföldi növénytermesztésben az aszály, az állati termékpályákon a száj- és körömfájás, a madárinfluenza és az egyéb betegségek, a kertészeti ágazatokban pedig a fagyok és a szőlő aranyszínű sárgasága, mindezek mellett pedig az árak iránykeresése és a kiszámíthatatlanabb kereskedelempolitika – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzése alapján. Az ágazat ugyanakkor rendkívül alkalmazkodóképes, a jelenlegi vegyes helyzetértékelésből pedig már rövidebb távon pozitív elmozdulást hozhat a beruházási pályázatok kezdődő megvalósítása és az ehhez társuló banki finanszírozás.
2025. 11. 13. 03:30
Megosztás:

Az Otthon Start Program helyzetbe hozta az alacsonyabb keresetű lakásvásárlókat

Az Otthon Start Program októberre átalakította a lakáspiaci erőviszonyokat: az alacsonyabb jövedelmű és fiatalabb vevők számára is elérhetőbbé vált a vásárlás, miközben a piac egészére a stabilitás jellemző. A hitelezési és tranzakciós trendek azt mutatják, hogy a támogatási rendszer nemcsak élénkítette, hanem ki is egyensúlyozta a piacot.
2025. 11. 13. 03:00
Megosztás:

Sok készpénzt tartasz? Akkor most rossz hírünk van számodra

A harmadik negyedév végére rekordszintre, 11 600 milliárd forint fölé emelkedett a lakossági látra szóló és folyószámlabetétek összege, miközben a háztartások már csak alig a pénzük 15 százalékát tartják lekötött formában – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A számlákon lekötés nélkül parkoló összegek miatt évente több százmilliárd forintnyi kamattól esnek el a magyar háztartások.
2025. 11. 13. 02:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: mindig kiállok a BBC függetlensége mellett

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati médiatársaság függetlensége mellett, amelyre szavai szerint különösen nagy szükség van "a dezinformáció jelenlegi korszakában".
2025. 11. 13. 01:30
Megosztás:

Legnépszerűbb használt autók 5-10 millió Ft között

mas részleteket mutatnak a Használtautó.hu január és október közötti adatai a magyar használtautó-piac árkategóriáiról. Míg az 1 millió forint alatti kínálatot az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus uralja, addig a középkategóriában a Golf-Astra-Focus trió a legkeresettebb. A 5–10 milliós ársávban a Tesla Model 3 toronymagasan vezet, míg 10 millió forint felett a BMW és a Mercedes modellek tarolnak, de itt is találunk Tesla autókat a legkeresettebbek között.
2025. 11. 13. 01:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
2025. 11. 13. 00:30
Megosztás:

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás: