Tisztán elektromos jármű gyártásába fog a Mercedes-Benz Magyarországon

A Mercedes-Benz folytatja elektromos offenzíváját a kompaktautók szegmensében, és ehhez kapcsolódóan nemrég egy fontos döntést hozott. Ennek a döntésnek köszönhetően a kecskeméti Mercedes-Benz gyár Magyarország úttörőjévé válik az elektromos autózás terén: az új EQB lesz az első Magyarországon gyártott tisztán elektromos meghajtású, sorozatgyártásban készülő jármű. A gyártásindítás tervezett időpontja 2021 utolsó negyedéve.

Tisztán elektromos jármű gyártásába fog a Mercedes-Benz Magyarországon

A Mercedes-Benz folytatja elektromos offenzíváját a kompaktautók szegmensében, és ehhez kapcsolódóan nemrég egy fontos döntést hozott. Ennek a döntésnek köszönhetően a kecskeméti Mercedes-Benz gyár Magyarország úttörőjévé válik az elektromos autózás terén: az új EQB lesz az első Magyarországon gyártott tisztán elektromos meghajtású, sorozatgyártásban készülő jármű. A gyártásindítás tervezett időpontja 2021 utolsó negyedéve.


„A Mercedes-Benz Cars globális gyártási hálózatának rugalmassága a Mercedes-Benz elektromos offenzívájának fontos sikertényezője. A tisztán elektromos Mercedes-EQ modellek gyártásánál az egyes gyártóhelyszíneken a már meglévő infrastruktúrára támaszkodunk. Ezzel korábbi, a hatékonyságot és a jövőbe mutató, digitális ipar 4.0-megoldásokat megcélzó befektetéseink megtérülnek. A rastatti Mercedes-Benz gyárban nemrég sikeresen megkezdődött a Mercedes-Benz első tisztán elektromos kompakt SUV modelljének, az EQA-nak a gyártása. A kecskeméti gyárral pedig egy újabb gyártóhelyszínt jelenthetünk be, amely az EQB-vel elsőként kezdi majd meg egy elektromos jármű sorozatgyártását Magyarországon. Ezzel a kecskeméti üzem a Mercedes-Benz Cars globális gyártási hálózatának változatlanul fontos pillére marad” – fogalmazott üzenetében a magyarországi bejelentés kapcsán Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG igazgatótanácsának tagja, termelésért és ellátási láncért felelős vezető.

A vállalat azon döntése, hogy a tisztán elektromos kompakt SUV gyártását Kecskemétre telepítik, fontos mérföldkő a magyarországi gyár életében. A Mercedes-Benz Cars termelési hálózatában az elektromos autók gyártását és a digitalizációt célzó folyamatos átalakítások keretében a kecskeméti gyárban összesen több mint 100 millió euró értékű beruházás valósul meg a tervek szerint. Ezen beruházások a vállalat 2021-2025 éveket felölelő üzleti terveinek a részei.

Néhány hónappal ezelőtt, ez év júliusában kezdődött meg a Mercedes-Benz kompaktautó-családjához tartozó két plug-in hibrid modell, a CLA 250 e Coupé (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 1,5-1,4 l/100 km; súlyozott áramfogyasztás: 15,2-14,7 kWh/100 km; kombinált CO2-kibocsátás: 35-31 g/km)  és a CLA 250 e Shooting Brake (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 1,6-1,4 l/100 km; áramfogyasztás: 15,5-14,8 kWh/100 km; kombinált CO2-kibocsátás: 37-33 g/km)1 sorozatgyártása Kecskeméten. A Mercedes-Benz célul tűzte ki, hogy 2039-re a vállalat teljes újautó-flottája szén-dioxid-semleges legyen, de a cég tervei szerint a teljes személygépjármű-értékesítés több mint felét már 2030-ra is plug-in hibrid vagy tisztán elektromos járművek teszik majd ki.

Az EQB első sorozatgyártott példánya a tervek szerint 2021 utolsó negyedévében fog legördülni a kecskeméti gyártósorról. Az EQB első prototípusait már jelenleg is gyártják a kecskeméti gyárban egy speciális, külön gyártósoron, az úgynevezett „Pilot Line“-on, hogy a későbbi sorozatgyártás folyamatait pontosan megtervezhessék és a lehető leghatékonyabban módon alakíthassák ki.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

A 2021 utolsó negyedévére tervezett gyártásindulást követően a kecskeméti Mercedes-Benz gyár gyártósorain valamennyi meghajtás szerepel majd a klasszikus belső égésű motoroktól a plug-in hibrideken át a tisztán elektromos meghajtásig. Ahogyan a Mercedes-Benz többi elektromos modellje, úgy az EQB is ugyanazon a gyártósoron készül majd a kecskeméti gyárban, mint a hagyományos és hibrid meghajtású modellek. Az EQB ezzel a rugalmasság újabb szimbólumát jelenti majd, ami egyaránt igaz a Mercedes-Benz Cars globális gyártási hálózatára és a kecskeméti gyárra.

„A kecskeméti Mercedes-Benz gyár csapata ezért a bizalomért a gyártás 2012-es indulása óta keményen megdolgozott. Nagyon büszke vagyok a munkatársaink teljesítményére és örömmel várom a Kecskeméten gyártott első, sorozatgyártásban készülő elektromos autót, amely a maga nemében a legelső Magyarországon. Az új, tisztán elektromos SUV modellel a gyár még inkább felkészül a jövőre, és ezáltal munkatársainak is stabil foglalkoztatást és tervezhetőséget biztosít” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: