Több mint százmillió forintért korszerűsítették a szedresi iskolát
Tájékoztatásuk szerint a 137 millió forintos projekthez 115 millió forintot nyert el a település az Új Széchenyi terv forrásaiból, a beruházás során kicserélték az épület összes nyílászáróját, a külső falakat szigetelték, és korszerű fűtési rendszert építettek ki. Kovács János (Fidesz-KDNP), a 2300 lakosú község polgármestere elmondta: a 167 diákot oktató iskolát 40 éve építették, azóta jelentős felújítást nem végeztek rajta.
A nyolcosztályos iskolát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működteti, de az önkormányzat a tulajdonos, a korszerűsítéshez szükséges 22 millió forintos önerőt állami támogatásként kapta meg a község. A diákok szeptember már a megújult épületben kezdhették a tanévet - mondta a falu vezetője.
A beruházásnak köszönhetően évi 5,5 millió forinttal, 5,2 millió forintra csökken az iskola energiaköltsége, az épület évente 60,67 tonnával kevesebb üvegházhatású gázt bocsát ki, és 920,82 gigajoule energiát takarít meg.