Több segítséget várnak a férfiaktól, és szívesen vállalkoznának a magyar nők

Munkakeresés kisgyermekes nőként, túlterheltség, munka és gyermeknevelés összeegyeztetése: a Coca-Cola Magyarország közvéleménykutatása szerint ezek ma a magyar nők legnagyobb kihívásai. Minden második nő családbarátnak tartja a munkahelyét, bár több segítséget szeretne kapni a férfiaktól és a családtagjaitól. Noha az édesanyák kevésbé vakmerők, az egyedülálló nők jelentős része szívesen indítana saját vállalkozást. A nők körében végzett reprezentatív kutatás eredményeit “Nőként Magyarországon” címmel tartott előadásában ismertette Pellion Ágnes, a Coca-Cola Magyarország közkapcsolati és kommunikációs vezetője és Danó Györgyi, a felmérést végző piackutató intézet, a Kód Kft. kutatási igazgatója.

Több segítséget várnak a férfiaktól, és szívesen vállalkoznának a magyar nők

„Szerettük volna megismerni, hogy érzik ma magukat a nők Magyarországon, miket éreznek kihívásoknak az élet különböző területein. Azért végeztük el az országosan reprezentatív, a 18-49 éves nők problémáit és vágyait vizsgáló felmérést, hogy pontos képet kapjunk, hol kell és tudunk segíteni” – mondta Pellion Ágnes, a Coca-Cola közkapcsolati és kommunikációs vezetője.

 

Stresszmentes munkahelyen a dolgozók is elkötelezettebbek

 

A túlterheltség általános probléma a magyar nők körében, a munkavégzés megkönnyítéséért tett törekvések viszont tényleg megtérülnek. A családcentrikusabb, tehermentesebb feltételeket teremtő munkahelyek iránt sokkal elkötelezettebbek és lojálisabbak a női munkavállalók. Mindemellett optimizmusra ad okot, hogy a kutatásban részt vevő nők körülbelül fele családbarátnak véli munkahelyét. A 20-as éveikben járó hölgyek azonban a heti munkaidő elnyúlásával, a „hétvégézéssel” küzdenek, mely nagymértékben hozzájárul túlterheltségükhöz – és ez összefügghet munkahelyük iránti elégedetlenségükkel is.

 

Gyermekvállalás vagy munkakeresés

 

A megkérdezettek vegyesen vélekednek: örömteli, hogy a 20-as, 30-as éveikben járó nők szerint a gyermekvállalási korba érve is bevállalható az álláskeresés. Kisgyermekes anyaként azonban inkább kihívásnak látják a munkahelykeresést, illetve félnek állásuk elvesztésétől és a karrierjük megszakadásától is. A munkahelyi hátrányos megkülönböztetést viszont a megkérdezett kisgyermekes nők sem érzékelik valós veszélyként. Ugyanakkor probléma, hogy az aktívan dolgozó nők rendszerint második műszakként élik meg az anyaságot, a háztartás vezetését – és igazságtalannak érzik, hogy a férfiak ebben ritkán segítenek be. Életkortól és családi állapottól egyaránt függhet a vállalkozási kedv és a karrierlehetőségek iránti érdeklődés.

 

A 30 év alatti nők 58%-a például kifejezetten nyitott arra, hogy vállalkozzon; ők úgy tűnik, a szabadságot, függetlenséget többre értékelik a korábbi generációk számára természetes biztos állásnál. De a gyermekek számának növekedésével a vállalkozási kedv csökkenni látszik, viszont a jelenleg nem dolgozó nők, vagy az alternatív munkarendben lévő hölgyek szintén nyitottabbak a vállalkozásra. A hagyományosnak gondolt női szerepek átalakulását mutatja, hogy a nagymamák is aktívabbak a munkaerőpiacon, a nyugdíjas korúak körében is egyre gyakoribb a karrierépítés, mint az egész életen át tartó önmegvalósítás része. Emiatt viszont kevésbé számíthatnak a nagyszülői segítségre az édesanyák – derült ki a fókuszcsoportos beszélgetéseken és a kérdőív során feltett nyitott kérdésre kapott válaszokból is.

 

Lehetőségek és teendők családi, munkaadói, közösségi és országos szinten

 

A pénzkeresés, a gyermeknevelés, az én-idő és a mindenkinek való megfelelés nagyon nehezen összeegyeztethetők a mai magyar nők számára. A megkérdezettek szerint a gyermekneveléshez szükséges anyagiak előteremtése is komoly fejfájást okoz, és a gyermekfelügyelet is állandó gondot jelent az édesanyáknak. Arra is lehetőséget kellene biztosítani, hogy az anyukák önmagukra is időt fordíthassanak. A gyermeknevelő hölgyek a közvetlen környezetük, valamint a társadalom, tágabb közösségük felől tapasztalt elvárásokat is szeretnék csökkenteni. Mindehhez viszont szemléletváltásra van szükség: a férfiak, az apukák, és a nagyszülők aktívabb részvétele is fontos, csakúgy, mint a társadalom nagyobb rugalmassága. A kutatás eredményeit komplexen megközelítve látható, hogy a vállalatok és a munkáltatók például a munkaórák csúsztatásával, vagyis rugalmasabb hozzáállással, több otthon végezhető munkával, több részmunkaidős állással, a GYES utáni fokozatos munkába állás lehetőségének biztosításával, munkahelyi gyermekfelügyelettel, stresszt csökkentő intézkedésekkel és az apák ösztönzésével nyújthatnak hathatós segítséget az anyáknak.

 

A média is hozzájárulhat a nők helyzetének megkönnyítéséhez, ha elősegíti a férfiak szemléletváltását – akár csak azáltal, ha bemutatja, hogy a háztartás nem csak női munka. Az anyák vélekedése is befolyásolható, ha nem hitetik el velük, hogy mindent egyedül kell megoldaniuk. A teljes társadalom szemléletváltása is lehetséges jó példák, példaképek és jó gyakorlatok bemutatásával. „Az eredmények ismeretében, a hathatós támogatás érdekében ezzel megkezdődhet a valódi munka. Épp ezért hazánkban most indítjuk nagyszabású Coca-Cola Szuperhősnők programunkat. Célunk a kezdeményezéssel, hogy a hazai nők olyan életet élhessenek, amilyet szeretnének, vagyis meg tudják valósítani önmagukat a munkában és a magánéletben egyaránt, és partnerükre, szeretteikre és önmagukra is tudjanak időt fordítani. Első lépésként az Igazgyöngy Alapítvánnyal együttműködésben Coca-Cola épülethálókból táskavarrással munkát adunk hátrányos helyzetű nőknek, ezáltal támogatva az önálló jövedelemhez való hozzájutásuk lehetőségét. Emellett mentorprogramot is indítunk, hogy mostantól minden évben, folyamatosan segíthessük a nőket személyre szabott szakmai és életvezetési tanácsokkal is. Készülünk továbbá egy olyan digitális platform létrehozásával és közismert szakértők bevonásával, hogy évente minimum 5000 nő számára tudjunk országszerte online képzéseket, tartalmakat is készíteni és megosztani, hogy tényleges segítséget nyújthassunk, melyekkel a magyar nők elérhetik céljaikat a karrierjükben és otthon egyaránt. Mindezek mellett további számos jelentős lépéssel készülünk, amellyel jobbá tehetjük a magyar nők helyzetét”.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: