Több százmilliárdot hoz a könyvvizsgálat az államháztartásnak

A könyvvizsgálatra kötelezett cégek 2,5-szer annyi adót fizetnek be a költségvetésbe, mint nem auditált társaik, ezt a különbséget a gazdaság egészére kivetítve a könyvvizsgálati tevékenység államháztartási bevételt növelő hatása több százmilliárd forintra rúg - hívta fel a figyelmet a Magyar Könyvvizsgálói Kamara (MKVK) hétfői közleményében.

A kamara összesítéséből kiderül: tagjai a 2015. május végi határidőig csaknem 28 ezer magyar vállalkozás 2014. éves beszámolóját auditálták, és kicsivel több mint 90 százalékukat teljesen helytállónak találták. A többinél viszont figyelemfelhívó megjegyzést fűztek a cégek által készített dokumentumokhoz.

 

A közleményben Lukács János, az MKVK elnöke kifejtette: a beszámolók túlnyomó részében minősítés nélküli, azaz tiszta jelentést adtak ki a könyvvizsgálók, ami azt mutatja, hogy a jogszabály alapján könyvvizsgálatra kötelezett vállalkozások és könyvelőik jó munkát folytatnak. Hozzátette: mindez nem feltétlenül igaz a magyar gazdaság összes szereplőjére, sőt még a többségére sem, hiszen Magyarországon 570 ezer működő vállalkozás van, döntő többségük azonban nem éri el a könyvvizsgálati értékhatáraként meghatározott 300 millió forint árbevételt vagy az 50 fős létszámot.

 

Rámutatott: a gazdaság egésze szempontjából fontosabb a beszámolóknak az a 10 százaléka, amit a könyvvizsgáló nem talál kifogástalannak. Ezekben az esetekben a könyvvizsgáló felhívja a piaci szereplők figyelmét a cég által elkészített beszámoló kockázataira, esetleg korlátozó vagy elutasító véleményt fűz hozzá, hogy a lehető legpontosabb információk álljanak a hitelezők, a tulajdonosok vagy akár a munkavállalók rendelkezésére.

 

A figyelemfelhívó megjegyzés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a társaság beszámolója valótlanságokat tartalmazna. A könyvvizsgáló ilyenkor felhívja a figyelmet bizonyos veszélyekre, mondjuk tőkevesztésre, peres ügyekre, káreseményekre. A kamarai tagok tavalyi praxisában 2083 ilyen cég volt, ez az összes vizsgált társaság 6,84 százaléka. A felmérés szerint az összes vizsgálat 1,24 százalékában, összesen 379 cégnél látták el a beszámolót korlátozó véleménnyel, ez azt jelenti, hogy vannak vagy lehetnek ugyan hibás állítások a beszámolóban, sőt ezek együtt vagy külön-külön akár lényegesek is lehetnek, de nem átfogó hatásúak a társaság gazdálkodása szempontjából.

 

A közlemény szerint a 2014-es beszámolók között 49 olyan eset volt (az összes beszámoló 16 ezreléke), ahol a könyvvizsgáló ellenvéleményt adott ki, mert a jelentésben szereplő hibás állítások önmagukban vagy összességükben lényegesek és átfogó hatásúak a pénzügyi kimutatások szempontjából. Ez már súlyos esetnek minősül, és többnyire azzal párosul, hogy a társaság vezetése akadályozza a könyvvizsgáló tevékenységét.

 

A könyvvizsgálók ezeken az eszközökön túl büntetőfeljelentést is tehetnek, ha úgy vélik, hogy valamelyik cégnél kifejezetten csaló vagy a jogszabályokba ütköző tevékenység, például pénzmosás folyik. Az ilyen jogellenes törekvéseket a könyvvizsgálat sem tudja száz százalékban felderíteni, hiszen a könyvvizsgáló azokból az adatokból és dokumentumokból dolgozik, amiket a cég maga bocsát a rendelkezésére. Ha a menedzsment és a tulajdonosok együttműködnek a törvénysértő cselekedet elkövetésében, és közösen állítják elő az ezt elleplező kettős könyvelést, valamint a beszámolókat, könyvvizsgáló legyen a talpán, aki feltárja a csalást vagy a hiányosságokat - mondta Lukács János.   (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: