Tovább nőtt a SAP magyarországi árbevétele

Tovább növelte bevételét az SAP Magyarországon, a szoftvercég tavaly 36,6 milliárd forint árbevételt ért el, csaknem 2 milliárd forinttal többet az előző évinél - mondta Pintér Szabolcs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat évértékelőjén tartott sajtótájékoztatón hétfőn.

Tovább nőtt a SAP magyarországi árbevétele

A cégvezető az MTI-vel közölte: jelentős projekteket zártak a pénzügyi, a kereskedelmi, a felsőoktatási szektorokban. Példaként említette, hogy 15 hazai felsőoktatási intézményben működik már integrált, SAP technológián alapuló informatikai rendszer az intézményirányítási, a gazdálkodási, a kontrolling, a HR folyamatok kezelésére.
   
A munkaerőhiány a szoftverigényekre is hatással van. Tovább erősödik a felhőalapú technológiák iránti igény a munkahelyeken. Ezzel összecseng, hogy az IDC piackutató szerint tavaly 38 százalékkal, 77 milliárd forintra nőtt a felhőszolgáltatások piaca az országban, és idén is kétszámjegyű növekedés prognosztizálható.    

Pintér Szabolcs emlékeztetett, az SAP több éve folyamatosan bővíti az innovatív megoldások kínálatát, és már mesterséges intelligencia képességeket is ajánl a magyar szervezeteknek. A vállalat tagja a Mesterséges Intelligencia Koalíciónak.
   
Az ügyvezető szerint a növekedésük egyik hajtóereje a vállalatirányítási rendszerek megújítása lesz, mivel 2025-ben megszűnik az SAP legrégebbi verziójú rendszereinek támogatása, és már most mind több vállalat indítja el központi IT-rendszerének akár egy évnél is tovább tartó megújítását. Mindezeknek is köszönhetően robosztus, a teljes hazai IT-piac bővülési üteme feletti növekedést vár idei évre az SAP Hungary első embere.
   
A tájékoztatás szerint naponta 2000-nél több magyarországi ügyfelük 50 ezernél több felhasználója használja megoldásaikat, és új megrendeléseik száma leginkább a kis- és középvállalati szektorban bővül.
    

A nemzetközi feladatokat is ellátó, magyarországi SAP-nál csaknem 1200-an dolgoznak, és jelenleg 20-féle munkakörbe keresnek új munkatársakat.
   
A német gyökerű SAP a vállalati alkalmazások legnagyobb, globális szereplője. A 100 ezer dolgozót foglalkoztató szoftvercég éves árbevétele megközelíti a 25 milliárd eurót, megoldásait mintegy félmillió vállalat használja a világ szinte minden országában.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Másfél milliárd forintból újítanak fel szegedi zöldterületeket

Több mint másfél milliárd forintból újítják föl Szegeden a Stefánia és a Móra parkot, valamint a Roosevelt teret, a 28 ezer négyzetmétert érintő beruházással új zöldterületek jönnek létre, a már meglévők pedig megújulnak - tájékoztatta az önkormányzat hétfőn az MTI-t.
2019. 09. 23. 17:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is vízum nélkül utazhatunk az Egyesült Államokba

A magyar állampolgárok továbbra is vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba - erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetőivel hétfőn Washingtonban.
2019. 09. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A becsődölt Thomas Cook magyarországi leányvállalata zavartalanul működik

A Thomas Cook Csoport leányvállalata, a Neckermann Magyarország, egy egészséges cég, továbbra is folytatja a működését - közölte a Neckermann az MTI érdeklődésére hétfőn.
2019. 09. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csak minden negyedik új vállalkozás indul tiszta lappal

Csak minden negyedik új vállalkozás indul tiszta lappal, a friss vállalkozások 75 százaléka továbbra is korábbi cégekhez köthető, ugyanakkor változás körvonalazódik a magyar cégalapítási gyakorlatban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
2019. 09. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kampány indul a magyar tej fogyasztásának ösztönzésére

Televíziós kampányt indít a Tej Terméktanács abból a célból, hogy a környezetterhelés csökkentése érdekében a vásárlók a belföldön előállított tejet és tejtermékeket válasszák az importáruval szemben - közölték hétfőn az MTI-vel.
2019. 09. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

Az ABB megkezdte új robotikai gyártó- és kutatólétesítményének építését Kínában, a világ legnagyobb robotikai piacán. A 150 millió amerikai dollár (1,1 milliárd RMB) összköltségű beruházás keretében épülő gyáregységet várhatóan 2021-ben nyitják meg.
2019. 09. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felmérik a járművek környezetvédelmi állapotát

A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a szakemberek hétfőtől péntekig az ország négy nagyvárosában a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
2019. 09. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkednek a biztosítási díjbevételek Magyarországon - ábrán mutatjuk!

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2019. 09. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közvetlen légi járat indult Budapest és Szöul között

A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot.
2019. 09. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött a csillagászati ősz

Hétfőn lesz az őszi napéjegyenlőség, elkezdődik a csillagászati ősz - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a honlapján.
2019. 09. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az e-sport a legdinamikusabban fejlődő sportággá nőtte ki magát

Palkovics László szerint az e-sport a legdinamikusabban fejlődő sportággá nőtte ki magát, az 5G-s hálózatok megjelenésével pedig a lehetőségek határtalanok a további előrelépésre.
2019. 09. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapesten

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapesten, az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve a környékükön - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
2019. 09. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a 2019-es Junior Prima díjakat

Átadták a 2019-es Junior Prima díjat tíz tehetséges 30 év alatti művésznek a Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriában pénteken Budapesten.
2019. 09. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A napokban indul az evások tájékoztatása

Harmadával csökken 2022-ig az adók száma, jövőre négy adófajtával lesz kevesebb, egyebek között megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) is. A Pénzügyminisztérium mintegy 17 ezer érintett vállalkozásnak segít a lehető legkedvezőbb adózási mód kiválasztásában, az evások tájékoztatása a jövő héten indul - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
2019. 09. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki sem találta el ezt a hat számot a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 09. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékosra fordul az időjárás

Csapadékosra fordul és egyúttal melegszik az idő a jövő héten. A hajnalok is melegebbek lesznek, és többfelé alakulnak 20 fok felett a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2019. 09. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koreai előadók érkeznek Budapestre

Társadalmi jelenségekkel és múltfeldolgozással foglalkozó darabokat láthat a közönség koreai alkotók tolmácsolásában szeptember végén és október elején Budapesten.
2019. 09. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orvosi kamara a béremelés mellett a közfinanszírozás növelését követeli

A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén, amelyet Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel hívott össze az érdekképviselet.
2019. 09. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar részvénypiac! Melyik részvény most a nyerő?

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 116,92 ponton zárt pénteken, 831,71 ponttal, 2,06 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2019. 09. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át a Veszprém megyei Nemesvámoson

Agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át a Veszprém megyei Nemesvámoson, a beruházás 274 millió forintba került.
2019. 09. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások: