Tovább nőtt a magyar infláció: immár 3,9% a drágulás mértéke!
Gyorsulással fejezte be az áprilist a magyar infláció: az árak éves összevetésben 3,9 százalékkal emelkedtek, a januári 2,7, a februári 3,1, valamint a márciusi 3,7 százalékos drágulás után. „Az áprilisi adat összhangban van a várakozásunkkal. Az infláció gyorsulása elsősorban az üzemanyagok áremelkedésével magyarázható” - kommentálta az adatokat Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A friss adatok szerint az üzemanyagok ára 6,9 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz képest. Az élelmiszerek is az átlagot bőven meghaladó, 5,2 százalékos drágulást produkáltak. A dohánytermékek és alkoholos italok ára pedig 8,5 százalékkal ment feljebb.
Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
Csúcsközeli értékek, dráguló szolgáltatások
Németh Dávid elmondta, hogy a változékony élelmiszer-, energia- és hatósági árak nélkül számolt, az inflációs trendeket jobban tükröző maginfláció áprilisban 3,8 százalékos volt, ami stagnálásnak felel meg. Egyúttal azt jelenti, hogy megállt a maginfláció hónapok óta tartó gyorsulása. „A jegybank fokozottan figyeli az úgynevezett az indirekt adóktól szűrt maginflációt is, amely áprilisban 0,1 százalékponttal 3,4 százalékra mérséklődött, de így is közel tízéves csúcs közelében van. Ugyanígy tízéves rekordszintnél jár a keresletérzékeny és ritkán változó árú termékek inflációja is” – tette hozzá. Arra is felhívta a figyelmet a K&H szakértője, hogy a piaci szolgáltatások adószűrt inflációja emelkedő trendet mutat. Ez magyarázható egyrészt azzal, hogy eleve fokozott a kereslet irántuk. Másrészt szerepe lehet ebben a folyamatban a béremelkedésnek is, hiszen a magasabb fizetések a szolgáltatóknál a költségoldalon is jelentkeznek és ezt a többletet érvényesthetik az áraikban.
Lassulás, gyorsulás
A szakember szerint a fő inflációs mutató várhatóan lassulni fog a következő hónapokban a bázishatás miatt. Az ősz folyamán új lendületet kaphat a drágulás, így az év végén - decemberben - akár új csúcsra, 4 százalék körüli, vagy azt minimálisan meghaladó szintre gyorsulhat az inflációs mutató. Az éves átlagos infláció pedig a mostani kilátások szerint 3,4 százalék körül lehet. Németh Dávid szerint azonban nagyban befolyásolja majd az infláció alakulását, hogy az olajjal mi történik majd a világpiacon, ezzel összefüggésben pedig hogyan alakul majd az üzemanyagok ára a magyar piacon.