Tovább tart az egyeztetés a banki magatartás kódexről

Folyik a bankok közötti egyeztetés a banki magatartási kódexről, nincs még végleges változat - közölte Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. (ProfitLine.hu)

Hozzátette: várhatóan még ezen a héten olyan kódexet fogalmaz meg a Bankszövetség a PSZÁF tervezete alapján, amely a felügyeletnek, az ügyfeleknek és a banki közösségnek is elfogadható. Bajnai Gordon miniszterelnök júliusban a magyarországi bankok vezetőivel folytatott tárgyalások után jelentette be, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a Bankszövetség és a kormány a Gazdasági Versenyhivatal bevonásával magatartási kódexet dolgoz ki a bankok számára, amely többek között tartalmazza a szerződésmódosítások feltételeit, a bankok tájékoztatási feladatait és tisztázza, hogyan kell eljárni akkor, ha az ügyfél nem fizet.

 

A miniszterelnök az MTI-nek csütörtökön azt mondta: reméli, hogy a bankszövetség és tagjai meg tudnak állapodni a kormánnyal a hitelezők érdemi védelméről, a visszásságok megszüntetéséről, mert ha nem lesz egyezség, akkor az Országgyűlés törvényben teremti meg az ehhez szükséges biztosítékot. Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI-nek csütörtökön megerősítette: a felügyelet által készített tervezet átfogja a teljes lakossági hitelezési gyakorlatot.

 

A PSZÁF által készített tervezet sajátossága az is, hogy az etikai kódexbe foglaltak betartása ellenőrizhető, be nem tartása szankcionálható lenne. Ennek fő feltétele az, hogy a kódexbe foglaltak beépüljenek a bankok általános üzleti feltételeibe. A javaslat alapján nyilvánosságra hozható lenne, mely bankok nem csatlakoztak az etikai kódexhez. A felügyelet szerint a kódex révén kiegyenlítettebbé válhat a bankok és az ügyfelek közötti viszony, ami nemcsak a fogyasztók, de a hitelintézetek érdeke is.

 

A Népszabadság csütörtöki számában azt írta, hogy a Magyar Bankszövetség elnökségi ülése szerdán elfogadta azt a banki szakértők által kidolgozott javaslatot, amely az egyoldalú szerződésmódosításokat korlátozó magatartáskódex alapja lehet. A lap értesülése szerint a piaci szereplők és a felügyeleti szervek elképzelései közötti különbségeket elnézve még az is kétséges, hogy a hónap során sikerül eljutni a piszkozatoktól a tisztázatig.

 

A Népszabadság értesülése szerint a bankszövetségi munkaanyagból azok a PSZÁF-javaslatok maradtak ki, melyekről a banki szakértők úgy gondolták, hogy azokhoz a vonatkozó jogszabályokat is módosítani kell. A PSZÁF anyagából végül csak a szerződésmódosítások korlátozására, a végrehajtásokra és a behajtásokra, valamint az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó elképzelések maradtak meg - az utóbbit leszámítva azonban ezekben sincs teljes egyetértés.


Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás: