További dinamikus növekedést tervez a Masterplast
A Masterplast Nyrt. 2015-ben tovább erősítette pozícióját a magyar és a kelet-közép-európai építőipari piacon, melynek eredményeképpen jelentősen (+74%) növelte nyereségét az év első 9 hónapjában. A javuló eredmények hátterében a 2014-ben elfogadott, 2020-ig szóló stratégiában rögzített kereskedelempolitika áll. Ennek keretében a Masterplast az árbevétel növelése helyett az eredménytermelésre, a magasabb nyereségtartalmú termékek értékesítésére helyezte a hangsúlyt.
A Masterplast az idei évben közelebb került fő céljához, hogy az egyre jobban szerteágazó vevői igényekhez igazítsa termék- és szolgáltatási portfolióját, és az európai szigetelőanyag-piac meghatározó üzleti szolgáltatójává váljon. Az elmúlt év során a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett vállalatcsoport a fókuszt a homlokzati hőszigetelő rendszerre, valamint az üvegszövet és tetőfólia termékcsaládokra helyezte, megtartva ugyanakkor a társaság korábbi széles termékpalettáját is. Az üvegszövet stratégiai kiemelését támogatják a csoport szabadkai telephelyén 2017 tavaszára 8,4 millió eurós beruházással megvalósuló új gyáregységek, melyeknek köszönhetően a Masterplast 80 millió négyzetméter üvegszövet előállítására lesz képes évente, így a vállalat Európa három legjelentősebb üvegszövet gyártójának egyike lesz.
A Masterplast legjelentősebb piacai továbbra is Magyarország, Románia, Szerbia és Ukrajna, de a dinamikus növekedés húzó ereje a nyugat-európai export maradhat. A fenntartható eredményességet a gazdaságosan szállítható magas értékű termékek és a hatékony működés együttesen biztosítják. A Masterplast megerősítette tőkepiaci stratégiáját is, melynek egyik célja, hogy részvényei a tőzsde Prémium kategóriájába kerüljenek, lehetőség szerint 2016 tavaszán.
Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója a rövidtávú, 2016-os tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy a vállalat továbbra is fenntartja az eredménytermelésre fókuszáló értékesítési politikáját, és igyekszik tovább erősíteni piaci pocizóit, amit az iparági környezet további javulása is támogathat. A társaság harmadik negyedévi eredményének alapján fenntartja a korábban közzétett osztalékpolitikát, amely szerint megfelelő mértékű nyereség esetén osztalék kifizetésére is nyílhat lehetőség az idei év és az ezt követő évek eredményéből.