Továbbra is alulárazottak az Egis részvényei

Az elmúlt hetek szárnyalása ellenére továbbra is alulárazottak az Egis részvényei. A kedvező fundamentumok mellett a technikai kép trendfordulóról árulkodik, ezért jó vételi lehetőségnek gondoljuk az Egist - olvasható az Erste elemzésében.

Nagyot rallyzott az elmúlt hetekben az Egis árfolyama. A 14.800-15.000 forint közötti ellenállászónát is áttörte a kurzus, ami további teret nyitott felfelé a 16.000 forintos ellenállásig, ahol a 200 napos mozgóátlag is húzódik.

 

A technikai kép jól fest tehát, de azért nézzük meg milyen technikai jelzések alapján gondoljuk a további emelkedést. A grafikonon egy látványos alakzat rajzolódott ki az elmúlt hetekben, egy fordított fej és vállak formáció, amelynek 14.800 forintos nyakvonalát törte át az árfolyam, és a számolt célárfolyam alapján is az említett 16.000 forint adódik.

 

Ha a mély- és csúcspontok elhelyezkedését vizsgáljuk, akkor is fordulatot láthatunk, hiszen magasabb minimumok és maximumok mintázata rajzolódott ki a grafikonon. Több mint két hete növekvő forgalommal emelkedik az árfolyam, ami erős vételi oldalra utal. Ugyanakkor kissé már túlvett a kurzus, ezért az emelkedést hamarosan korrekció szakíthatja meg.

 

Vételi pozíció nyitása korrekcióban javasolt 15.100-15.150 pont környékén, hogy kedvező hozam/kockázat arány (4:1) mellett tudjunk piacra lépni. A célárfolyamot az alakzatból számított szintre, 16.000 forintra helyezhetjük, a stop-loss megbízást pedig 14.850-re tegyük.

 

 

 

Az Egis nemrégiben adta hírül, hogy dél-koreai biotechnológiai partnere, a Celltrion a biohasonló infliximab készítmény klinikai vizsgálatainak pozitív eredményeiről számolt be. A készítmény a I. fázis vizsgálatai során egyenértékűséget mutatott az originális termékkel (Remicade) a spondilitisz ankilopoetika (Bechterew-kór, amely egy idült gyulladásos ízületi betegség) kezelésében. A III. fázisban pedig methotrexate együttes alkalmazásával, aktív reumás ízületi gyulladásban szenvedő betegek körében mutatott egyenértékűséget az originális termékkel. Az Egis még 2010-ben kötött együttműködési megállapodást az Celltrionnal, melynek értelmében az Egis 8 Celltrion készítményt forgalmaz 5 FÁK országban, köztük Oroszországban is kizárólagos joggal, illetve további 12 közép-európai országban társ-kizárólagosságú jogú forgalmazója lesz ezeknek a készítményeknek. Az Egis korábban azt mondta, hogy 2012-2013-ra várja az együttműködés keretében az első készítmény piacra dobását, melytől 2014-ben már 30 millió eurós árbevelt remél.

 

További pozitív hír, hogy a cég nemrég adta át új kutató bázisát, amelynek köszönhetően a termékportfóliója gyorsabban újul meg, mint korábban. Az eddigi évi 4-5 új generikus gyógyszer helyett 8-10-et dobhat piacra.

 

Az első félév adatai alapján az egy részvényre jutó eredmény fél év alatt 1.878 Ft, míg az elemzők az egész évre 2.500 Ft-ot várnak. Ráadásul az eredmény előrejelzések erőteljesen emelkedtek az elmúlt hónapokban. Ahogy a lenti grafikonon is látható, a 2012-es EPS várakozások csökkenése az év végén érte el mélypontját 1.900 forint környékén, és azóta megfordult a trend, és jelenleg is meredek emelkedést láthatunk.

 

Az erős fundamentumok is az árfolyam emelkedését támogatják:

 

- A vállalat tőkeszerkezete szinte kizárólag saját tőkét tartalmaz és mindössze a finanszírozás 1%-a származik külső forrásból.

 

- Az EGIS árfolyamában jelentős alulárazottság tapasztalható, az össze összehasonlításhoz szokásosan alkalmazott mutatószám tekintetében, ahogy az a lenti táblázatban is látható.

 

- A vállalat jövedelmezőségére ható egyik legerősebb tényező a forint árfolyamának alakulása. 1 forintos gyengülés 100 millió forinttal növeli a működési eredményt.

 

- Az elkövetkező 5 évre várt értékesítési növekedési ütem átlagos nagysága 7,8%.

 

- Értékesítési tevékenységet elsősorban Közép-Kelet Európában és Oroszországban fejti ki. Értékesítésének csak mindegy harmada származik Magyarországról és körülbelül negyede az orosz piacról.

 

- Az orosz piacon kivételesen nagyok a növekedési lehetőségek. 2012 és 2013 között az értékesítés várhatóan 10,9%-kal fog növekedni.

 

- Az EGIS likvidítása 2011-ben a harmadik legnagyobb volt az összehasonlított részvények közül. Csak a Krka és a szektortársakat jócskán felülmúló Richter tudta megelőzni.

 

Az ERSTE szektorelemzőjének 12 hónapos célára 20.455 Ft, szemben a jelenlegi 15.270Ft-os árral. Ez 34%-os felértékelődési potenciált jelent éves időtávon. A Bloombeg által megkérdezett elemzők által várt konszenzusos célár ennél némileg magasabb, 20.931 Ft. Az EGIS-t követő 10 elemző küzöl 8 javasolja vételre és 2 tartásra a részvényeket.


Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás: