Továbbra is csökken a mobiltelefon-efőfizetések száma, viszont tarol a mobilinternet

2009 végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió volt. A telefonbeszélgetések időtartamának háromnegyede mobiltelefonokról indított hívásokból származott. Miközben a kábeles telefonálás egyre népszerűbb, a vezetékes vonalak száma tovább csökkent. Az internet-előfizetések száma 1 év alatt 472 ezerrel gyarapodott, majdnem átlepve a 2,8 milliót. 57 százalékuk a széles sávú technológiához (xDSL és kábeltévé) kötődik, ez a szolgáltatási terület 2008 vége óta 4 százalékkal bővült. A már egymilliós vezeték nélküli kategória egy év alatt másfélszeresére nőtt. Az összes előfizetés egyharmada mobilinternetre szól - olvasható a KSH jelentésében.

A mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 432 ezerrel (3,5%-kal) csökkent. Az állomány 2009. végén 11,8 milliós volt. Ezen belül a havidíjas előfizetések száma ugyan emelkedett, de ez nem tudta ellensúlyozni a feltöltőkártyás szegmens mintegy 802 ezres visszaesését. 100 lakosra 118 mobil-előfizetésjutott.


A mobilhálózatban a negyedév folyamán közel ugyanannyi hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, eközben 5%-kal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 362 percnyi beszélgetés jutott. 1 hívás átlagos hossza 2,2 perc volt. A teljes évi mennyiséget tekintve a hívások száma nem növekedett, az időtartam viszont igen, majdnem 6%-kal.

 

Bár egyre több vállalkozás (köztük kábeltévé-, illetve internetszolgáltató) kínál vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2009 végén – előzetes adatok szerint – az egy évvel korábbinál 55 ezerrel kevesebb, 3,1 millió vezetékes fővonal volt üzemben, ennek 15%-a kábeltévés, 17%-a ISDN. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 31 volt.


A vezetékes vonalakról indított hívások száma 9, időtartama 6%-kal csökkent 2008 utolsó negyedévéhez képest. A visszaesés hátterében a mobilforgalom emelkedése, valamint az egyre inkább terjedő ingyenes, ugyanakkor nem mérhető internetes telefonálási lehetőség áll.

 

Az egy vezetékes vonalra jutó beszélgetések (adatcélú forgalom nélküli) időtartama 459 perc volt, ami 3%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,2 percet tett ki, ami megegyezett az internethívások nélküli adattal. A teljes évet tekintve 10, illetve 9%-os volt a hívások számának és hosszának az esése. Az árak mérséklődése, valamint a gyakran jelentős ingyenes idősávot és díjmentes hálózaton belüli beszélgetést is tartalmazó csomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek, mint mobiltelefonról. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő háromnegyedét mobilkészülékekről indított hívások tették ki. A vezetékes vonalról kezdeményezett internetcélú hívások számának és időtartamának részaránya is közel a felére csökkent a 2008-as évhez képest.


Folytatódott az internetpiac bővülése: kevesebb ugyan a szolgáltató, az előfizető azonban több. 2009 IV. negyedévében az internetszolgáltatók száma 357 volt, 46-tal kevesebb, mint egy évvel korábban. A piac koncentrált, 18 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90%-át. Az internet-előfizetések száma a 2009. év végén közel 2,8 millió volt, ez ötödével több, mint 2008 ugyanezen időpontjában.

 

Az internetpiac fejlődése – az egyre korszerűbb technológiák térnyerése mellett – a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. Miközben a vezetékes internet két legjelentősebb típusának terjedése lelassult, a vezeték nélküli a/ szegmens egy év alatt a másfélszeresére bővült. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet, b/ melynek növekedése 63%-os volt. Az összes internet-előfizetés harmada a mobil kategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 9 százalékponttal növekedett.


A széles sávú interneten belül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések 9%-kal gyarapodtak, az xDSL-előfizetések száma kis mértékben csökkent. A széles sávú (kábeltévés- és xDSL-) internetre történő előfizetések száma egy év alatt 4%-kal nőtt. Egyelőre nem képvisel nagy részarányt, de éves viszonylatban 1,7-szeresére bővült az egyéb – például a LAN- (optikai) internetet is magában foglaló – kategória előfizetéseinek mennyisége.

 

Az összes előfizetésen belül 2008 végéhez képest lényegében nem változott a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt), 3, illetve 6 százalékponttal csökkent a kábeltévés és az xDSL-, viszont 8 százalékponttal lett magasabb a vezeték nélkülia/ szegmens előfizetéseinek részaránya. Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel a IV. negyedévben meghaladta a 34,9 milliárd forintot, ami az előfizetői akciók (például ingyenes hónapok) és a díjak mérséklődése folytán folyó áron 5%-kal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A 2009. évi teljes nettó árbevétel szinte megegyezett a 2008-as időszakéval.


Júliusban is dübörgött a magyarországi hitelpiac

Júliusban is kiemelkedően magas, közel 255 milliárd forintos összeget ért el az újonnan kötött lakáshitelek szerződéses összege – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Ezzel a lakáshitelpiac első héthavi kihelyezése megközelítette az 1 832 milliárd forintot, ami a teljes tavalyi év eredményének már több mint 93%-át teszi ki. Ezzel egyidőben a személyi hitelek piaca is tovább hasított, elvégre a júliusi kihelyezés is meghaladta a 150 milliárd forintot – írja közleményében a Bank360.
2026. 09. 04. 04:00
Megosztás:

Felülvizsgálja a 4iG minősítését a Scope Ratings

A Scope Ratings felülvizsgálja a 4iG Nyrt. minősítését esetleges lemínősítés céljából - jelentette be szerdán a Scope a honlapján.
2026. 09. 04. 03:30
Megosztás:

Mennyibe kerül a lakhatásunk? Kiderült, hány magyar jön ki nehezen a bevételeiből

Az Európai Unióban 2025-ben a háztartások 7,7%-a fordította elkölthető jövedelmének több mint 40 százalékát lakhatásra, az ő költségeik mondhatók definíció szerint kifeszítettnek – derül ki az Eurostat friss adatából. Magyarországon ugyanez az arány mindössze 5,3 százalék, vagyis az uniós átlag alatt volt tavaly, ami vélhetően annak az eredménye, hogy a lakhatási költségek emelkedése nem tartott lépést a bérnövekedéssel – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
2026. 09. 04. 03:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője

A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt. A Niveus szerint azonban nemcsak az idei bevétel alakulása érdekes: a közelmúltbeli adóváltozások, az uniós eljárás és Magyarország korábbi vállalása miatt hosszabb távon maga a kiskereskedelmi különadó jövője is kérdésessé válhat. Emellett jelentősen visszavágták a társasági adóból várt bevételt, miközben a pénzügyi szektortól közel 200 milliárd forinttal többet várnak.
2026. 09. 04. 02:30
Megosztás:

Megszűnhet a rezsicsökkentés? Itt egy új javaslat!

A rezsicsökkentés megszüntetését, az ebből származó megtakarítás visszaosztását, egy igazságosabb rendszert javasol a Levegő Munkacsoport, az erről szóló elképzeléseiket levélben ismertették Kapitány István gazdaság és energetikai miniszterrel - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 02:00
Megosztás:

Használt autópiac: mit visznek most nagyon?

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest. Az erős forint egész nyáron töretlen lendületet biztosított a behozatalnak: az elmúlt három hónapban több mint 43 ezer használt autó érkezett az országba, ami 37 százalékkal múlta felül a tavaly nyári forgalmat.
2026. 09. 04. 01:30
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldés - a Facebook döntött!

Sok felhasználó egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy az addig megszokott Messenger-felület eltűnt, nem engedte bejelentkezni, vagy egyszerűen egy másik oldalra irányította át. A Facebook anyavállalata, a Meta ugyanis több, egymást követő döntéssel is korlátozta, majd bizonyos eszközökön teljesen megszüntette a Messenger működését.
2026. 09. 04. 01:00
Megosztás:

Reklámok jönnek a ChatGPT-ben is - Jobban hihetünk majd neki?

Magyarországon is elérhetővé váltak a ChatGPT-hirdetések, így ismét hatalmas változás előtt áll a hazai digitális hirdetési piac.
2026. 09. 04. 00:30
Megosztás:

AÉM: nő a tenyészkos- és tenyészbak-támogatás keretösszege

A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához kapcsolódó támogatás keretösszege 700 millió forintról 805,6 millió forintra nő – olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) csütörtöki közleményében.
2026. 09. 03. 23:30
Megosztás:

Spórolási tippek a mindennapokra: hogyan csökkentsd tudatosan a háztartás kiadásait

A leghatékonyabb spórolási tippek nem a nagyobb kiadások lefaragásáról szólnak, hanem arról, hogy a napi bevásárlást tudatosabban, több információ birtokában végezzük. Sok háztartás a lakhatásra, rezsire és hitelre figyel szorosan, miközben a napi bevásárlás szinte automatikusan, átgondolás nélkül zajlik — pedig épp ez az a tétel, amelyet a legkönnyebb tudatosan alakítani. Az alábbi tippek nem igényelnek gyökeres életmódváltást, csak néhány apró, rendszeresen ismételt szokást, amelyek együtt hosszú távon már érezhető különbséget jelentenek.
2026. 09. 03. 23:00
Megosztás:

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi építkezésen

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi erőműnél a védmű megerősítésén - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 22:30
Megosztás:

Pert indítottak az Uber-sofőrök

Kollektív keresetet indítottak hat európai ország Uber-sofőrjei az amerikai fuvarmegosztó platform ellen csütörtökön, mivel úgy vélik, hogy a vállalat megsértette az európai adatvédelmi jogszabályokat, és az új dinamikus fizetési rendszer hátrányosan érintette a őket.
2026. 09. 03. 22:00
Megosztás:

A tanévkezdés halasztását kéri az olasz pedagógus szakszervezet

A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések.
2026. 09. 03. 21:30
Megosztás:

Idén korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése

Korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése az idén az előző évekhez képest - írta a közösségi oldalán az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön.
2026. 09. 03. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 09. 03. 20:00
Megosztás:

Kiegyensúlyozott volt a balatoni főszezon forgalma

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel többen, a személyhajóin 5 százalékkal kevesebben utaztak - áll a hajózási társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 09. 03. 19:30
Megosztás:

A budapesti rövid távú lakásbérleti piac egyharmada feketén üzemel

A budapesti rövid távú lakáskiadási piac mintegy 34 százaléka, azaz 5374 szálláshely illegálisan vagy szabálytalanul működik, ezáltal több mint 3 milliárd forint adót bukik az állam és a főváros - hívta fel a figyelmet az ingatlankezeléssel és rövid távú lakáskiadással foglalkozó GuestGuru a BPDB (Budapest Short-Term Rental Database) céggel közösen készített elemzésben.
2026. 09. 03. 19:00
Megosztás:

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön Prágában. A tárca közleménye szerint a következő fűtési idényben a tárolók korábbi éveknél lassúbb feltöltése ellenére sem fenyeget gázhiány.
2026. 09. 03. 18:30
Megosztás:

Kórházak és gyógyszertárak nevével visszaélő weboldalakra figyelmeztet az NKFH

Az online kereskedelem térnyerésével párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak azok a megtévesztő internetes felületek, amelyek egészségügyi intézmények, gyógyszertárak vagy egészségügyi szakemberek nevének, arculati elemeinek felhasználásával kínálnak fel étrend-kiegészítőket eladásra. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tapasztalatai szerint különösen a fogyást, alakformálást, potencianövelést, illetve egyéb gyógyhatást, vagy betegségek kezelését vagy tüneteinek enyhítését ígérő készítmények esetében fordul elő, hogy a fogyasztók bizalmát megtévesztő kommunikációval próbálják megszerezni.
2026. 09. 03. 18:00
Megosztás:

A hőhullámok a gazdaságnak is alaposan befűtenek

Az idei nyár már megmutatta, milyen gyorsan válhat a rendkívüli hőség gazdasági problémává. Június végén Szécsényben 42 Celsius-fokkal új országos melegrekord született[1], júliusban pedig a HungaroMet szerint az ország nagy részén súlyos aszály alakult ki. Augusztus közepére a háromhavi csapadékhiány országszerte 100-170 milliméter közé emelkedett,[2] az aszály pedig az ország jelentős részén súlyos vagy nagyfokú kategóriába került. Számos hazai településen kellett vízkorlátozást bevezetni, július végén és augusztus elején pedig a Duna alacsony vízállása az energiatermelés szempontjából is kockázatokat hordozott.
2026. 09. 03. 17:30
Megosztás: