Továbbra is enyhén emelkedik a fertőzöttek száma Belgiumban

Továbbra is enyhén emelkedik, kétezer felett maradt Belgiumban a koronavírussal fertőzöttek napi száma hétfőn. Hollandiában megkezdték az idősotthonok lakóinak beoltását. Luxemburg fokozza oltási kampánya ütemét, a nagyhercegségben ez idáig több mint háromezer ember kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.

Továbbra is enyhén emelkedik a fertőzöttek száma Belgiumban

A belga közegészségügyi intézet frissen közzétett adatai szerint az előző hét adataihoz képest hétfőn 9 százalékkal több ember esetében jegyzeték fel a koronavírus jelenlétét.
   
Belgiumban a napi mutató továbbra is kétezer felett van. A koronavírus-tesztek pozitivitási rátája országos átlagban 5 százalékos. Továbbra is az antwerpeni régió, Kelet-Flandria, és a brüsszeli régió tartozik a legfertőzöttebb területek közé Belgiumban - közölték.
   
Sajtóbeszámolók szerint a nyugat-belgiumi Houthulst egyik idősotthonában hétfőn négyen meghaltak, miután vasárnap száznál is több bentlakó és ápoló szervezetében mutatták ki a koronavírus nagy-britanniai mutációját. Mivel a jelek szerint a település járványgóccá vált, a közeli Antwerpen egyetemi kórházának szakemberei kedden megkezdik a lakosság, illetve a környező települések lakóinak szisztematikus tesztelését.
   
Hollandiában az idősotthonok, valamint a fogyatékkal élők gondozóintézeteinek orvosai hétfőn megkezdték a bentlakók oltását a koronavírus ellen. A holland egészségügyi minisztérium közölte: a gondozási intézmények legalább 15 ezer lakóját oltják be még ezen a héten. A kormány célja, hogy az idősotthonok és a fogyatékkal élők gondozóintézeteinek mintegy 155 ezer lakóját az elkövetkező hetekben beoltsák.
   
Hollandia, az európai uniós tagországok között utolsóként, január 6-án kezdte meg a lakosság oltását. Ez idáig 75 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be a koronavírus ellen az országban.
   
Luxemburgban a hétvégén a korábbi adatokhoz képest több, 222 megerősített új koronavírus-esetet jegyeztek fel. Az luxemburgi Egészségügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint a hétvégén négy, a járvány kitörése óta 552 ember halt meg a vírus okozta szövődményekben. A járvány okozta betegség miatt kórházban 72 embert kezelnek, közülük 18 esetében kell intenzív ellátást biztosítani.
   
Paulette Lenert luxemburgi egészségügyi miniszter közölte, az oltási program bevezetése "a tervek szerint halad", a hét folyamán újabb oltópontok megnyitásával fokozzák a lakosság beoltását.
   
A luxemburgi kormány közölte, hogy a Moderna gyógyszeripari vállalat vakcinájának hétfői szállítása lehetővé teszi, hogy az eredetileg tervezett 36 ezernél több, legalább 43 ezer ember kapjon koronavírus elleni oltást március végéig. Az ország ez idáig hat gyártótól - AstraZeneca, Johnson&Johnson, Pfizer/BioNTech, Curevac, Moderna, Sanofi - kötött le mintegy 2,2 millió adag oltóanyagot. A valamivel több, mint 600 ezer lakosú nagyhercegségben ez idáig 3233 embert oltottak be az Európai Unió tagországaiban egységesen december 27-én indult oltási kampány kezdete óta.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: