Tőzsdetipp - pozitív kilátások a Banco Bilbao árfolyamában

Az augusztus során nagyot emelkedett a Banco Bilbao árfolyama. Időközben sikerült újabb lokális maximumra kapaszkodnia, miközben a 200 napos mozgóátlagot is áttörte a kurzus. További emelkedésre számítunk, ezért 6 euró felett vétel javasolt - olvasható az Erste elemzésében.

Emelkedést hozott az augusztus a bankpapír piacára. Az árfolyam a 4,4 eurós mélypontról fordult pozitív irányba, és újabb lokális csúcsra száguldott 6 euró fölé. Eközben nem csak a májusi-júliusi sávból tört ki az árfolyam, de a 200 napos mozgóátlaggal is megküzdött. Az utóbbi ellenállást másfél hete törte ár, majd visszatesztelte a szintet, ahonnan újra felfelé indult el. A technikai kép pozitív irányba változott mostanában, ezért úgy gondoljuk, hogy elég ereje lehet a papírnak a további emelkedéshez. A 6,04 eurós lokális maximum áttörésével az emelkedő trend megerősítést nyerne, ezért itt érdemes vásárolni (a stop vételi megbízásokat már most érdemes elhelyezni). Célárfolyamnak a legutóbbi lokális maximumot jelöljük meg 7,18 eurónál. A stop-losst pedig az 5,58 eurós minimum alá 10 centtel érdemes elhelyezni.

 

 

A Banco Bilbao szektortársaival összehasonlítva nem nevezhető olcsónak (azonban historikus összehasonlítások alapján a bankszektor egésze jelentősen alulárazott), ugyanakkor számos olyan tulajdonsága van a banknak, amelyek kedvezően befolyásolhatják a részvények értékeltségét.


Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a bank egyre inkább Európán kívül ér el javuló eredményét, például Dél-Amerikában és Mexikóban. Ezekben az országokban nemcsak az eredmény, de a teljes mérlegfőösszeg is dinamikusan növekszik. A dél-amerikai leányvállalat esetében az első félév során 22%-kal növekedett a mérlegfőösszeg, miközben 28%-kal emelkedett a nettó kamat jellegű bevételek nagysága.


A cégcsoporton belül is a nyereség egyre nagyobb aránya érkezik a tengerentúlról, de ennek használata félrevezető lehet, az európai nyereség drámai mértékű, ugyanakkor átmeneti zuhanása miatt. További kedvező hír, hogy részben a bank diverzifikáltságának köszönhetően stabilan 4% körül alakul a nem teljesítő hitelek aránya, melyekre 66%-os fedezettséget már megképzett a bank.

 

A bank új kötvény kibocsátási stratégiát hirdetett, melynek keretében 400-500 millió dollár tőkét tervez bevonni tengeren-túli leányvállalatain keresztül Amerikában, a lépés némileg csökkentheti a bank finanszírozási költségeit. A kötvénykibocsátás a mérlegfőösszeg 1%-ával egyezik meg.


Igazán nagy eredménynövelést az európai stabilizáció eredményezhetne. Az ehhez szükséges lépésekről pedig akár már szeptemberben döntés is születhet. Az egyik és jelenleg legvalószínűbbnek látszó megoldási javaslat az államkötvények hozamfelárát maximalizálná a német államkötvényekhez képest. Ha a különbség túl szélesre tágulna, akkor az erre felhatalmazott EU-s intézmény közvetlenül beavatkozhatna a kötvénypiacokon, ami lényegében egy hozamplafont jelentene, ami a kötvények hozamának csökkenését eredményezné.

 

A hozam csökkenése segítene az érintett országnak egy fenntartható növekedési pályára állna, mely egyben az államadóság csökkenését is eredményezné. A csökkenő kamatterhek és csökkenő államadóság mellett szükségtelenné válnának újabb megszorító intézkedések, ami az alacsony kamatkörnyezettel kiegészülve gazdasági élénkülést eredményezhetne.

 

A gazdasági élénkülés pedig jótékonyan hatna a banki portfólióra is, az eszközminőség javulásával csökkenthetővé válna a céltartalékolás nagysága is, márpedig napjainkban ez emészti fel a banki jövedelmek jelentős részét. A Bloomberg által megkérdezett elemzők közül 14 javasolja a részvények vételét, 20 a tartásukat, 10 pedig az eladásukat. Az elemzői konszenzusos célár 6,27 euró.

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás: