Trump szerint Boris Johnson kitűnő jelölt a brit Konzervatív Párt élére

Boris Johnson volt brit külügyminiszter kitűnő vezetője lenne a kormányzó brit Konzervatív Pártnak - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a The Sun című brit lapnak nyilatkozva.

Egyúttal kifejtette azt a véleményét is, hogy Theresa May távozó brit miniszterelnök minden kezdeményezést az Európai Uniónak engedett át a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről folytatott tárgyalásokon.
   
Trump, aki hétfőn érkezik háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Nagy-Britanniába, indulása előtt nyilatkozott a konzervatív, erősen EU-szkeptikus irányzatú brit tömeglapnak.
   
Az újság szombati kiadásában megjelent interjúban az amerikai elnök kijelenti: Boris Johnson - a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontembere - "nagyon tehetséges", és "nagyszerű munkát végezne" Theresa May utódjaként. "Véleményem szerint kitűnő lenne" a Konzervatív Párt vezetői posztján - tette hozzá.
    

Nevek említése nélkül felfedte, hogy más utódjelöltek is kérték a támogatását.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
A The Sun is elismerte az interjúhoz fűzött kommentárjában, hogy Trump e kijelentéseivel komoly protokollsértést követett el.
    

Theresa May múlt pénteken jelentette be, hogy június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről, miután a londoni alsóház háromszor is elutasította a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val novemberben elért megállapodás ratifikációját. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód július végére várható megválasztásáig May ellátja még a kormányfői feladatokat.
   
Szombatig tizenketten jelezték, hogy indulnak a hivatalosan június 10-én kezdődő utódválasztási versengésben. A londoni fogadóirodák Boris Johnsont tartják a legesélyesebb jelöltnek, és az előzetes felmérések is azt jelzik, hogy a Konzervatív Párt tagsága körében Johnson a legnépszerűbb jelölt.
   
Az utódválasztási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció többfordulós szavazássorozattal két lehetséges jelöltre szűkíti az indulók listáját, egy-egy jelöltet kiejtve minden egyes fordulóban. Ha az utolsó forduló után versenyben maradt két jelölt egyike sem lép vissza, a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg közülük postai szavazással a párt új vezetőjét, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.
   
Donald Trump a The Sunnak adott interjúban erősen bírálta Theresa May Brexit-tárgyalási stratégiáját. Az amerikai elnök szerint a távozó brit kormányfő "minden kártyát az EU-nak osztott le", és ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben az Európai Uniónak "semmiféle vesztenivalója nem volt".
   
"Úgy nagyon nehéz játszani, hogy minden előny az egyik félnél van" - fogalmazott Trump a szombaton megjelent interjúban.
   
Az amerikai elnök nem először ad hangot annak a véleményének, hogy másképp kellett volna tárgyalni az EU-val a Brexit feltételrendszeréről.
   
Tavaly nyáron, amikor kétnapos látogatást tett Nagy-Britanniában, érkezése előtt szintén a The Sunnak nyilatkozva kijelentette: ő nagyon sok mindent máshogy csinált volna a Brexit-tárgyalásokon, és kész lett volna arra is, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól. Akkori véleménye szerint ugyanis túl hosszúra nyúltak a brit EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalások, és ez "nagyon szerencsétlen" dolog volt, mivel az olyan megállapodások, amelyekhez túl hosszú idő kell, "soha nem jók".
   
Hozzátette: megmondta Theresa Maynek, "hogyan kellene ezt csinálni", de a brit kormányfő nem értett vele egyet, nem hallgatott rá, más utat választott.
   
Theresa May az amerikai elnök tavalyi látogatása után nem sokkal, a BBC televíziónak nyilatkozva felfedte: Trump azt ajánlotta neki, hogy ne tárgyaljon tovább az EU-val, hanem perelje be az uniót. May ugyanakkor nem tért ki arra, hogy Trump szerint Londonnak milyen címen kellett volna beperelnie az EU-t.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: