Túl nagyra nőttek az európai bankok a válság során

Alaposan megnövekedtek az európai bankok a válság során, mely egyre nagyobb kockázatot jelentenek a gazdaság biztonságára a Bloomberg szerdán megjelent összeállítása szerint.

A gazdasági hírszolgálat adatai alapján legkevesebb 353 európai bank növelte az eszközállományát 2007 eleje óta. Tizenöt pénzintézet jelenleg nagyobb értékű vagyon felett rendelkezik, mint annak az országnak a bruttó hazai terméke (GDP), amelyben a székhelye van, míg a vizsgált időszak előtt csupán 3 ilyen bank volt. Európában 25 százalékkal nőtt a banki eszközállomány, szemben az Egyesült Államokban mért 20 százalékos gyarapodással. Az utóbbi két évben Európában "egyre nagyobbra növeltük a bankokat, amivel megágyaztunk a következő válságnak" - mondta David Lascelles, a londoni pénzügyi innovációs kutatóközpont (CSFI) elemzője.

 

 

A francia BNP Paribas például 2007 - az amerikai jelzálogpiacról kiindult válság kezdete - óta 59 százalékkal 2,29 ezer milliárd euróra növelte mérlegfőösszegét, amely így a francia GDP 117 százalékát teszi ki. A londoni központú Barclays mérlegfőösszege 55 százalékkal nőtt, jelenleg 1,55 ezer milliárd font, a brit GDP 108 százaléka, a spanyol Santander pedig 30 százalékkal 1,08 ezer milliárd euróra növelte mérlegfőösszegét, amely így elérte a spanyol GDP nagyságát.

 

A Bloomberg adatai szerint csak az idei évet tekintve a 100 legnagyobb európai pénzintézet közül 38-nál jelentősen nőtt az eszközállomány, holott a válság megmutatta, hogy a túlságosan nagy méretű bankok fenyegető veszélyt jelentenek a székhely szerinti nemzetgazdaság stabilitására. "Igen kívánatos volna azoknak a bankoknak a feldarabolása, amelyek túl nagyra nőttek ahhoz, hogy újabb válság esetén bukni hagyjuk őket, mert ha ismét sokkhatások érik a pénzügyi rendszert és néhány ilyen bank valóban megroggyan, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az érintett országok, különösen a kisebb európai államok, képesek lesznek viselni a veszteségeket" - mondta Tom Kirchmaier, a tekintélyes London School of Economics kutatója.

 

Mások szerint azonban nem a méret a lényeg. Ralph Silvia, a Tower Group pénzügyi tanácsadó és kutató cég vezető elemzője szerint például a helyzet jóval összetettebb: "számos üzleti modell létezik a bankok világában, és bőven vannak nagy méretű társaságok, amelyek hatékonyabb kockázatkezelést folytatnak, mint sok kisebb bank" - mondta a szakértő a Bloombergnek. Hasonló véleményt fogalmazott meg Josef Ackerman.

 

A Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a bankok méretének csökkentésére irányuló, át nem gondolt tervek miatt lassulhat a gazdasági növekedés, mert nagyszabású fejlesztési projekteket és nagyvállalatokat csak megfelelő erejű bankok tudnak finanszírozni. "Egy piacgazdaságban csupán a méret alapján nem volna szabad veszélyesnek bélyegezni bankokat" - mondta a legnagyobb német bank vezetője.

Emelkedéssel zárták a hetet a nyugat-európai részvénypiacok a megelőző két nap csökkenése után

Visszakapaszkodtak pénteken háromhetes mélypontjukról a nyugat-európai részvénypiacok a pénzügyi és ipari szektor által vezetve.
2025. 09. 29. 08:30
Megosztás:

A Digitális Állampolgárság Program egyszerűsíti, gyorsítja a véradást

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) egyszerűsíti, gyorsítja a véradást - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
2025. 09. 29. 06:00
Megosztás:

Ha 5 éve 500 dollárt fektettél volna XRP-be, ennyit érne ma a befektetésed

Az XRP, a világ harmadik legnagyobb kriptovalutája piaci kapitalizáció alapján, az elmúlt években látványos növekedést produkált. A Donald Trump vezette adminisztráció kriptobarát politikája és a Ripple elleni hosszan húzódó SEC-per lezárása után az XRP előtt megnyílt az út a gyorsabb intézményi terjeszkedés felé.
2025. 09. 29. 05:00
Megosztás:

Minden negyedik cég lemaradhat az év végi biztonsági határidőről

A magyar vállalatok többsége nincs felkészülve a NIS2 irányelv szerinti kötelező kiberbiztonsági auditokra – derül ki a ServerElite friss kutatásából.
2025. 09. 29. 04:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyamelemzés: Dupla tető alakzat jelezheti a 100 ezer dolláros visszafordulást – Saylor ismét bizakodik

A Bitcoin árfolyama vasárnap, szeptember 28-án a 109 500 dolláros szinten konszolidálódott, miközben a hétvégi alacsony likviditás újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Eközben a Strategy vezérigazgatója, Michael Saylor ismét buzdította követőit BTC-vásárlásra, annak ellenére, hogy a derivatívák és a technikai mutatók további lejtmenetet vetítenek előre.
2025. 09. 29. 03:00
Megosztás:

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás:

Megvannak a hatos lottó eheti nyerőszámai – nyertél?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 09. 28. 23:00
Megosztás:

Félmilliárd eurós lökést ad Afrika zöld átállásának az Európai Bizottság

Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
2025. 09. 28. 22:00
Megosztás:

MYX Finance, új szereplő a decentralizált származtatott (derivatív) kriptovaluta kereskedésben

Az elmúlt időszakban a kriptovaluta-piac életében új szereplő tűnt fel: a MYX Finance. Rövid idő alatt óriási figyelmet kapott, árfolyama látványosan megugrott, és sok befektető kíváncsi rá. De mi is pontosan a MYX Finance? Hogyan működik? Milyen szerepet játszik a kriptoderivatívák világában? Milyen előnyei és kockázatai vannak? Ezt az anyagot arra szánom, hogy laikusok számára is érthetően vezesse végig ezeket a kérdéseket – miközben technikai részleteket is bemutat – és kontextusba helyezze a MYX Finance szerepét a kriptovaluta-piacon.
2025. 09. 28. 21:00
Megosztás:

Forradalom a blokkláncon: így formálják át a kriptós treasury cégek a gazdasági jövőt

A kriptovaluták világa már rég nem csupán spekulációról szól. A blokklánc-ökoszisztémákban egyre nagyobb szerepet kapnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak birtokolják a kriptoeszközöket, hanem aktívan részt vesznek az ökoszisztéma fejlesztésében és irányításában is.
2025. 09. 28. 20:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása: Az XRP a jövő globális fizetési rendszerének középpontjába kerülhet

Egyre több jel utal arra, hogy a Ripple és saját kriptovalutája, az XRP nem csupán túlélője lesz a kriptoipar változásainak, hanem aktív formálója is. Egy friss elemzés szerint a Ripple már évek óta szisztematikusan építi pozícióját a globális pénzügyi színtéren – és úgy tűnik, most érik be az évtizedes munka gyümölcse. A következő cikkből kiderül, hogyan kapcsolódik az XRP a fenntartható fejlődési célokhoz, a világ legnagyobb pénzügyi intézményeihez, és milyen szerepet tölthet be a jövő határokon átnyúló fizetéseiben.
2025. 09. 28. 19:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO vezet, hét párt jutna be a képviselőházba

Egy héttel a képviselőházi választások előtt továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom támogatottsága a legmagasabb Csehországban - derült ki a legutóbbi országos felmérésből, amelyet a STEM akadémiai közvélemény-kutató intézet készített a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió számára.
2025. 09. 28. 18:30
Megosztás:

Jaguar Land Rover leállás: hitelgaranciával tartja életben a beszállítókat London

A brit kormány 1,5 milliárd font (670 milliárd forint) hitelgaranciával segíti a kibertámadás miatt csaknem egy hónapja nem termelő Jaguar Land Rover (JLR) nehéz helyzetbe került beszállítóit.
2025. 09. 28. 17:30
Megosztás:

Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható

Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a jövő héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 09. 28. 16:30
Megosztás:

Újabb csapás a Hyperliquid ökoszisztémára – 773 ezer dollárt loptak el a HyperDrive DeFi protokollból

Alig 72 órával a HyperVault nevű projekt 3,6 millió dolláros „rug pull”-ja után újabb súlyos biztonsági incidens rázta meg a Hyperliquid ökoszisztémát. Ezúttal a HyperDrive DeFi protokoll vált hackerek célpontjává, akik egy router sebezhetőséget kihasználva több mint 773 ezer dollárnyi eszközt loptak el, és különböző blokkláncokra utalták át azokat. Az eset újabb figyelmeztetés a decentralizált pénzügyek (DeFi) világának kockázataira.
2025. 09. 28. 15:00
Megosztás:

Deutsche Bank: 2030-ra a Bitcoin az arany mellé kerülhet a jegybankok tartalékaiba

Egyre erősebb a geopolitikai és monetáris bizonytalanság, ami új lendületet ad a Bitcoin és az arany iránti keresletnek. A Deutsche Bank elemzői szerint a következő évtized közepére a kriptovaluta jegybanki tartalékeszközként is helyet kaphat – az arany mellett.
2025. 09. 28. 14:00
Megosztás:

Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról

Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. 09. 28. 13:00
Megosztás:

Solana, Ethereum, Bitcoin – A következő kriptoboom nyertesei? Mike Novogratz szerint igen

A kriptopiac egyik legismertebb szereplője, Mike Novogratz ismét megszólalt – és most is nagyot mondott. A Galaxy Digital vezérigazgatója szerint véget ért a várakozás időszaka: a hagyományos pénzügyi világ belépett a kripto térbe, és ezzel kezdetét veszi egy új, példátlanul erős bikapiac. De mi hajtja majd ezt az új ciklust? És miért fogadhatunk szerinte Solanára, Ethereumra és Bitcoinra? Mutatjuk!
2025. 09. 28. 12:00
Megosztás: