USA - Női elnökhöz női alelnök?

oe Biden alelnök és a demokraták balszárnyán álló befolyásos Elizabeth Warren is bejelentette, hogy támogatja a volt külügyminiszter, Hillary Clinton elnökjelöltségét. Sajtóhírek szerint ugyanakkor Clinton állítólag fontolgatja, hogy Elizabeth Warrent választja alelnök-jelöltjéül.

USA - Női elnökhöz női alelnök?

Joe Biden, akit korábban sokan nógattak, hogy induljon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, csütörtökön este bejelentette, hogy támogatja Hillary Clinton elnökjelöltségét. "Ha Isten is úgy akarja, szerintem Hillary Clinton lesz a következő elnök" - fogalmazott Biden. Az alelnök az Amerikai Alkotmányügyi Társaság rendezvényén vett részt, ahol beszédet mondott arról, miért szükséges minél előbb megtárgyalni és elfogadni Merrick Garland bíró jelöltségét.

 

Garland az a bíró, akit Obama elnök az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi Legfelső Bíróság új tagjának jelölt az elhunyt Antonin Scalia bíró helyére. Biden e beszéd közben fogalmazta meg Clinton elnökjelöltségét támogató mondatát. A beszédben egyébként az alelnök kitért a republikánusok várható elnökjelöltjére, Donald Trumpra is, akit a Trump Egyetem elleni pereket felügyelő Gonzalo Curiel bíró mexikói felmenőire tett - majd visszavont - megjegyzései miatt rasszistának minősített. Biden kifejtette: nem lehet megbízni Trumpban, hogy elnökként tiszteletben tartaná a bírói kar függetlenségét, "vagy azért, mert nem érti, vagy mert nem is érdekli őt".


TESZTELD MAGAD - néhány kérdés, és kiderül kire szavaznál TE!

 

Biden leszögezte: Trump kommentárjaiból azt szűrte le, hogy az üzletember hajlamos az önkényuralomra és a zsarnokoskodásra. Csütörtökön este támogatásáról biztosította Hillary Clintont Elizabeth Warren massachusettsi szenátor is, aki először a Boston Globe című lapnak, majd az MSNBC televízió sztár-műsorvezetőjének Rachel Maddownak fejtette ki álláspontját. Warrent a Demokrata Párt úgynevezett balszárnyának politikusaként tartják számon, s az előválasztási folyamatban mindvégig Clinton vetélytársát, Bernie Sanders szenátort támogatta. Azt követően változtatott véleményt, hogy Obama elnök csütörtök délután bejelentette: Hillary Clinton elnökjelöltségét támogatja. "Azért támogatom Hillary Clintont, mert küzdő típus, van vér a pucájában" - fogalmazott a szenátor. Hillary Clinton nagyra tartja Elizabeth Warrent.

 

Ezt maga Clinton mondta az egyik legjobban értesült amerikai médium, a Politico munkatársának. A demokraták várható elnökjelöltje a nagy vetélytársról, Bernie Sandersről nem szólt dicsérő szavakkal, de Warrent hosszasan méltatta. Kiválóan képzett politikusnak tartotta, akivel mindenképpen szeretne együtt dolgozni. "Warrennak megvan a képessége ahhoz, hogy az alelnököm legyen" - idézte a Politico Clintont. Igaz, a Clintonnal interjút készítő újságírónő azt is megjegyezte, hogy a kölcsönös tisztelet ellenére is, a két politikusnő között nincs szoros barátság.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: