USA - Vártnál jóval kisebb bővülés a foglalkoztatottságban

A nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban március folyamán a várakozásoknál jóval kisebb mértékben 120.000 fővel emelkedett, ugyanakkor munkanélküliségi ráta 8,3 százalékról 8,2 százalékra csökkent az amerikai munkaügyi minisztérium ma közzétett adatai alapján. Az előzetes elemzői várakozások 210.000 fős bővülésről és 8,3 százalékon stagnáló munkanélküliségi rátáról szóltak.

A munkanélküliek száma márciusban 12,7 millió fő volt. A hosszabb ideje (legalább 27 hete) munkanélküliek száma alig változott, márciusban 5,3 millió fő volt, ami az összes munkanélküli 42,5 százalékát jelenti. A gazdasági okok miatt részmunkaidőben foglalkoztatottak száma márciusban 7,7 millió főre csökkent a februárban mért 8,1 millió főröl.

 

Márciusban a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 120 ezer  fővel emelkedett.Az elmúlt hátom hónapot tekintve a foglalkoztatottság átlagosan havi szinten 246 ezer fővel emelkedett.  A magánszektorban a foglalkoztatottság márciusban 121.000 fővel nőtt. A feldolgozóiparin belül a foglalkoztatottság 37 ezer fővel emelkedett, ugyanakkor a kiskereskedelmi szektorban 34.000 fővel csökkent.

 

A nem  mezőgazdaságban foglalkoztatottak esetében az átlagos munkahét márciusban 34,5 óra volt. Az átlagos órabérek 5 centtel, 0,2 százalékkal 23,39 dollárra emelkedtek a hónap folyamán. Az elmúlt 12 hónapot tekintve az átlagos órabérek 2,1 százalékkal emelkedtek.

 

A felülvizsgált adatok alapján januárban a foglalkoztatottság 284.000 fővel emelkedett az előzetesen közzétett 275.000 fővel szemben, míg a februári előzetes 227.000 fős bővülésről szóló adat 240.000 fősre módosult.

 

 

 

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a héten a befektetők?

Vegyesen álnak az ázsiai indexek ma reggel a Nikkei 1,2%-os pluszban van, az SSEC viszont stagnál. Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap előrelépést tett a kormányzati leállás lezárása felé.
2025. 11. 10. 09:00
Megosztás:

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a nyugat-európai piacok, de a BUX emelkedni tudott

Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
2025. 11. 10. 07:30
Megosztás:

Ígéretesen indul a Jónak lenni jó! kampány

Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
2025. 11. 10. 07:10
Megosztás:

Félmilliárd forintos keretösszegű könnyűzenei pályázat indul

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.
2025. 11. 10. 06:00
Megosztás:

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül

A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
2025. 11. 10. 05:00
Megosztás:

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás:

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén - mondta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 11. 10. 03:00
Megosztás:

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás:

Korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son

Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont közelében, valamint az M0-s 7-es főúti csomópontjában - közölte a Magyar Közút vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 10. 00:05
Megosztás:

Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2025. 11. 09. 22:00
Megosztás:

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
2025. 11. 09. 21:00
Megosztás:

A ChatGPT szerint ez a 3 legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni – a Digitap ($TAP) vezeti a listát

A Bitcoin 100 000 dollár alá esése megfagyasztotta a piacot – de nem mindenki pánikol. A hanyatlás közepette a „bálnák” (nagybefektetők) elkezdték felhalmozni azokat az altcoinokat, amelyeket most érdemes megvásárolni – méghozzá jó okkal: stabil felhasználási lehetőség, erős lendület és komoly növekedési potenciál, ha ismét zöldre vált a piac.
2025. 11. 09. 20:00
Megosztás:

Aster kriptovaluta bálnák 51 millió tokent vásároltak – robbanás előtt a kriptó árfolyama?

Az Aster (ASTER) kriptovaluta hetek óta oldalazik, de a háttérben komoly mozgolódás indult: a nagybefektetők, azaz a „bálnák” több mint 50 millió tokent halmoztak fel november óta. Vajon ez a csendes gyűjtögetés egy újabb árfolyamrobbanás előjele lehet? Nézzük, mit mutatnak a technikai jelek és az on-chain adatok!
2025. 11. 09. 19:00
Megosztás: