USA piacok - Csak a Dow indexben volt erő az emelkedésre
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,75 ponttal, vagyis 0,01 százalékkal 11.205,03 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 5,23 ponttal, vagyis 0,43 százalékkal 1.212,05 pontra esett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 7,20 ponttal, azaz 0,28 százalékkal 2.522,95 pontra csökkent.
Erősítette a befektetői hangulatot a hétfői kereskedés kezdete előtt nyilvánosságra hozott több kedvező negyedéves vállalati eredmény. A vártnál nagyobb profitról számolt be, és feljavította idei nyereség-várakozását egyebek között a Caterpillar és a Whirlpool.
Öt százalékkal csökkent a Citigroup árfolyama arra a bejelentésre, hogy az amerikai pénzügyminisztérium megkezdi 7,7 milliárd Citiproup-részvényének fokozatos értékesítését. Emellett a pénzügyi papírokra nyomást gyakorol az Obama által előterjesztett új pénzügyi szabályozás is. A Goldman Sachs árfolyama 3,4 százalékkal esett, ugyanis a héten az ellene indult nyomozás szenátusi meghallgaztással folytatódik.
A amerikai típusú könnyűolaj (WTI) júniusi szállítású jegyzése 92 centtel 84,20 dollárra csökkent a Nymex kereskedésében, míg a júniusi szállítású arany ára 30 centtel 1.153,30 dollárra emelkedett unciánként a COMAX piacán.